Thursday, 31 December 2015

Jézus szíve

Van azért abban valami igazság, hogy talán előre lehetett - mondjuk úgy - érezni: a következő háború már más lesz, mint az eddigiek. A spanyol polgárháborúban már minden későbbről ismert elem megjelent, természetesen a baloldali történetírás minden ilyet kizárólagosan  a francóistákra tolt, megteremtve a mítoszt a jó köztársaságiakról és a rossz falangistákról.
Azonban már 1936. július 28-án, alig tíz nappal azután hogy "Spanyolország fölött az ég felhőtlen" lett, amikor még alig indultak meg a harcok, a köztársaságiak egy olyan minősíthetetlen demonstratív cselekedetet vittek véghez, amely eleve lezárt minden esélyt bármilyen emberségre. A történteket José Francisco Guijarro írásaiból idézzük fel.


Ezen a napon ugyanis, filmfelvevővel és puskákkal felfegyverkezve köztársasági milicisták érkeztek a Getafében, az Angyalok dombján található Jézus Szíve szoborhoz. Ezt nem őrizte már senki, az öt fiatalt, aki az emlékműre vigyázott, már 23-án meggyilkolták. A milicisták tüzet nyitottak a szoborra, amelyet azonban csak minimális károsodás ért. Az akciót gondosan filmre vették.
A baloldali történetírás az ilyen történeteket vagy elhallgatja, vagy legalább olyan lelkesedéssel próbálja tisztára mosni, mint ahogy a szélsőjobb szokta a nácikat. Ha anarchista forrást olvasunk, általában az a magyarázat: a buta vallásosság elleni demonstrációról van szó, azonban arra azért vannak más eszközök is. Másik érv szokott lenni a katolicizmus elleni demonstráció, ezt az érvet annullálja az a tény, hogy nem katolikus szimbólum, hanem Jézus egyházaktől független személye volt a célpont. (A Cerro de los Angelesen egyébként több katolikus templom is van). Egyáltalán a demonstráció teóriáját meg elmossa mindaz, ami később történt  a szoborral meg annak kapcsán: később dinamittal is megdobálták, az újságokban a "zavaró dolog eltüntetéséről" cikkeztek, Getafe tanácsa meg átnevezte a dombot Vörös Dombnak.

 ABC, 1936.július 30.
Új Spanyolország készül !
Az ABC ekkor még nem monarchista lap volt, mint ma.

Tehát, lehet különböző módokon mentegetni meg magyarázni ezt a dolgot, azonban a dolog filozófiai jelentése világos: most olyan játék következik, amelyben eleve elutasítunk mindent ami a krisztusi filozófiához köthető, sőt, ennek erőszakos elpusztítása a célunk.
Egy bizonyos viszont: innentől teljesen felesleges azt keresni, hogy miért zúdult mindaz a szörnyűség Spanyolországra, ami a polgárháborúban és utána megtörtént. A magyarázat ott van a képen.


Tuesday, 10 November 2015

Bérek

Az előjegyzett család imenekült történetének írásakor épp nem jutott eszembe, hogy a statisztikai zsebkönyvön kívül például a Csendőrségi Lapok első világháború előtti számai is jó forrásértékkel bírnak a korabeli bérviszonyok értékeléséhez. Azonban lássunk most néhány korabeli "pályázatot" véletlenszerűen kiválasztva lapszámokból. Pontos képet alkothatunk azokról a bérviszonyokról, amelyek már kezdik megbecsülni a szellemi munkát, azonban a nagy felelősséget, figyelmet igénylő tevékenységeket is megfelelően díjazza.




Egy irnoki állás a kézdivásárhelyi kir. törvényszéknel. Fizetés pótlékkal 1400 korona.. Lakpénz 300 kor. Magyar nyelv szóban és irásban. Négy középiskolai osztály. Telekkönyvi vizsga. Kérvények a. kézdivásárhelyi kir. törvényszék elnökéhez 1907. évi május hó 1 .


Egy hivatalszolgai állás a dévai kir. törvényszéknél. Fizetés pótlékkal 600 korona. Lakpénz pótlékka1 160 kor. Természetbeni ruházat. Magyar nyelv szóban és írásban. Kérvények a dévai kir. törvényszék elnökéhez 1907. évi május hó 28-ig.


Egy irnoki állás a garamszentkereszti járásban. hezdo fizetés 1400 korona. Lakpénz 300 korona. Magyar nyelv szóban és irásban. Négy középiskolai osztály. Barsmegye foispánjához czimzett kérvények Bars vármegye alispánjához 1907. évi junius hó 1.


Egy irnoki állás a nyárádszeredai kir. járásbíróságnál. Fizetés pótlékkal 1400 korona. Lakpénz 300 kor. Magyar nyelv szóban és irásban. Három havi próbaszolgálat. Négy középiskolai osztály. Telekkönyvi vizsga. Kérvények a, marosvásárhelyi kir. törvényszék elnökéhez 1907. éví május hó 28 ·ig.


Egy irnoki állás a csongrádi kir. járásbiróságnál. Fizetés pótlékkal 1400 korona. Lakpénz 300 korona. Magyar nyelv szóban és irás ban. Három havi próbaszolgálat. Négy középiskolai osztály. Telekkönyvi vizsga. Kérvények a szegedi kir. törvényszék elnökéhez 1907. évi május hó 20-ig.


Egy fogházfelügyeloi állás a veszprémi, esetleg más törvényszéki fogháznál. Fizetés pótlékkal 1400 korona. Lakpénz 360 korona, esetleg természetbeni lakás. Magyar nyelv szóban és irásban. Négy középiskolai osztály. Kérvények a györi kir. fougyéazséghez 1907. évi május hó 28-ig.


Két szolgai állás az orsz. m. iparmuvészeti muzeumál. Fizetés pótlékkal 700 korona. Lakpénz 300 korona. Ruhailletmény 100 korona. Magyar nyelv szóban és irásban. Értékes tárgyakkal való bánásban jártásság_ Könyvköto, asztalos, komives mesterségben jártasság elonyt nyujt. A vallás- és kozoktatásügyi miniszterhez czímzett kérvények az orsz. m. iparmüvészeti muzeum igazgatóságához 1907. évi május hó 11-ig











A m. kir. államvasutak miskolczi üzletvezetoségénél 700 korona fizetéssel, 150- 300 korona lakpénzzel javadalmazott
I. szolgai állások és pedig: 1. egy hivatalszolgai, 2. három állomásmálházói, 3. négy váltó ori, 4. hat pályaori. Vala.mennyi állással természetbeni egyenruházat. Az állomásmálházói s a váltó- és pályaori álláBok a végleges kinevezés elnyeréséig 1 korona 60 fillér napihénel javadalmazva.
Feltételek: Magyar nyelv szóban és irásban. A. hívatalszolgai állás kivételével hat havi próbaszolgálat. Ezenkivül
ad 2. a vasuti személy- és közbiztonsági szabályzat ismerete;
ad :1. a váltóori szolgálatra vonatkozó utasítások ismerete;
ad 4. a pálya jókarban tartásának és a pályaori utasitásnak ismerete.
II. altiszti állások és pedig: 1. három pályafelvigyázói, 2. két álIomásfelvigyázói, :3. két rakfelvigyázói. Fizetés 1040 korona. Lakpénz 150-300 korona. Természetbeni egyenruházat. A végleges kinevezés eJnyeréséig a pályafelvigyázói állás 2 korona 40 fillér, az állomás- s rak felvigyázói állás pedig 2 korona napibérrel javadalmazva.
ad. I. megfelelo ipari képzettseg (komuves, asztalos stb.) és pályafelvigyázói vizsga; . .
ad 2. távirdai, forgalmi és kereskedelmI vizsga s fel· hatalmazás az önálló forgalmi szolgálatra;
ad :3. kereskedelmi vizsga; A. katonaságtól közvetlenül, a szolgálat folytonosságának megszakitása nélkül  vasuti szolgálatba átlépő katonai altiszteknél véglegesítésuk alkalmával, a katonai szolgálatban töltött ido az alapszabályszerü utánfizetés havi részletekben teendo befizetése mellett, nyugdijjogositó idejükbe beszámíttatik.


Egy írnoki állás a nagymihályi kir. járásbiróságnáL Fizetés pótlókkal 1400 korona. Lakpénz 300 korona, esetleg természetbeni lakás. Magyar nyelv szóban és irásban, tót nyelv bírása. Négy középiskolai osztály. Telekkönyvi vizsga. Kérvények a sátoraljaujhelyí kir. törvényszék elnökéhez 1907. évi julius hó 22 -ig.


Egy írnoki állás a zsombolyai kir. járásbiróságná Fizetés pótlékkal 1400 korona. Lakpénz 300 korona Magyar nyelv szóban és írásban, német, szerb, esetleg román nyelv ismerete. Három havi próhaszolgálat. Kezelési teendokben való jártasságot tanusitó bírósági bizonyitvány. Négy középiskolai osztály. Telekkönyvi vizsga. Kérvények a nagykikindt.ti kir. törvényszék elnökéhez 1907. évi julius hó11 -ig.


A tiszaháti járási vagy esetleg más írnoki állás Bereg vármegyénél. Kezdo fizetés 1400 korona. Lakpénz 360 korona._ Magyar nyelv szóban és irásban. Négy középiskolai osztály. Hat havi próbaszolgálat. Bereg vármegye főispánjához czimzett kérvényék Bereg vármegye a,lispánjához 1907. évi augusztus hó l·ig.


A m. kir. államvasutak szombathelyi üzletvezetőségnél 700 korona fizetéssel, 150- 300 korona lakpénzzel javadalmazott
I. szolgai állások és pedig: 1. egy hivatalszolgai, 2. két áIlomásmálház6i, 8. egy vonatmálház6í, 4. egy váltóori. Valamennyi állással természetbeni egyenruházat, a vonatmálházói állással ezenkivül kilométerpénz is jár. Az álIomás- és vonatmálházói, továbbá a váltóori állások a végleges kinevezés elnyeréséig 1 korona 60 fillér napibérrel vannak javadalmazva. Feltételek; 11fagyar nyel v szóban és irásban. A hívatalszolgai állás kivételével hat havi prÓbaszoJgálat. Ezenkivül; ad :3. avasuti szeméJy- és közbiztonsági szabályzat ismerete ~
ad 3. a forgalmi utasítás vonatkezelésrol szóló határozványainak és a jelzési és vonatvezetoi utasitás ismerete; ad 4·. a váltóori szolgálatra vonatkozó utasitások ismerete. , II. altiszti állások és pedig; 1. állomásfelvigyázó gyakornoki. Fizetés 104·0 korona. Lal[pénz 150-300 korona. Természetbeni egyenruházat. A végleges kinevezés elnyeréséig ezen állás 2 korona napibérrel van javadalmazva_ Feltételek ; Magyar nyelv szóban és irásban. Négy középiskolai vagy ezzel egyenértékü iskolai végzettség. Ily végzettség hiányában vasuti altiszti képesito vizsga_ Egy évi próbaszolgálat. Ezeken kivül; Távirdai, forgalmi és kereskedelmi vizsga s felhatalmazás az önálló forgalmi szolgálatra. Kérvények a m. kir. államvasutak szombathelyi üzletvezetoségéhez 1907. évi augusztus hó 1-ig.


Egy hivatalszolgai állás a balassagyarmati kir. törvényszéknél. Fizetés pótlékkal 600 korona. Lakpénz 280 korona, esetleg természetbeni lakás. Ruhailletmény 100 korona, esetleg természetbeni ruházat. Magyar nyelv szóban és írásban. Kérvények a balassagyarmatikir. törvényszék elnökéhez 1909. óvi junius hó. 18-ig


Egy írnoki állás a pancsovai kir. járásbiróságnál. Fizetés pótlékkal 1400 korona. Lakpénz 320 kor. Magyar nyelv szóban és irásban, a német, román, tót és szerb nyelv birása kivánatos. Négy középiskolai osztály. Telekkönyvi vizsga. Kérvények a. pancsovai kir. törvényszék elnökéhez 1909 junius hó 4-ig.


Friday, 6 November 2015

Zimándi Pius naplója, 1944

Horthy Miklósné nemsokára megjelenő naplója előtt is újonnan megjelent egy nagyon elolvasásra méltó kötet. Zimándi Pius 1956-os naplójának, a forradalom egyik legfontosabb forrásának méltó társa lesz a most közzétett 1944-es napló. Abszolút illeszkedik blogunk mottójához, szinte maga a változó múlt, számtalan korabeli napi esemény forrása, eddig ismeretlen dátumok meghatározásában egyedi segítség.
A kötetet - amelyet kritikán aluli, személyneveket elíró, személyeket, dátumokat összekeverő-eltévesztő, koncepciózus értékítéletet kimondó lábjegyzetek sokasága terhel - mindenkinek érdemes elolvasni, Zimándi Pius nyelvi ereje és irodalmi tehetsége külön érték. Olvasás közben nagyon érdekes élményben lehet részünk, egy olyan "mozifilmet" fogunk látni, amelyben egyszerre lesznek jelenetek klasszikus 1945 előtti magyar filmekből, a nemzetközi- és nemzetiszocialista propagandafilmekből de a Tizedes meg a többiek-ből is.


Wednesday, 4 November 2015

Előjegyzett menekült

Láttuk már Zilahy Lajos Földönfutó városról szóló bejegyzésben, hogy hova érkezett a magyar középosztály amikor a vagonlakásokba kényszerült, de nem esett elég szó, hogy honnan is érkeztek a vagonokba üldözöttek.
MÁV levéltár szíves közreműködésével előkerült az említett bejegyzésben szereplő dédapám, Deák Kálmán teljes vasutas karrierje, amelyből tökéletesen meg fogjuk érteni, mi is volt a a belle époque, a boldog békeidő, milyen környezetből érkeztek ezek az emberek az előjegyzett menekült státusszal jelzett különböző várólistákra.


Deák Kálmán MÁV pecsétes igazolványa, 1921.

A (családi) történet hőse 1879-ben született, A népiskolában négy osztályt végzett, csak magyarul beszélt. 1899-1902 között a "7. Pioneer Bataillon"-ban szolgálta katonaéveit, 1902. augusztus 24-én szerelt le őrvezetői rangban. 1903. május 15-én lépett a vasút szolgálatába, állomáshelyei a trianoni diktátumig jórészt a korabeli Krassó-Szörény vármegye területén voltak, váltóőr, majd 1909. október 3-tól távírász.,Érdekes lenne tudni, hogy idegennyelv-tudás híján hogy kommunikált ezen a német-horvát-románlakta vidéken. Gyermekei, az én nagyszülőm, tökéletesen beszéltek németül és románul is magyar anyanyelvük mellé. MÁV nyugdíjra 1903. december 1-vel lett jogosult. 1904. június 2-án nősült meg, öt gyerekéből három érte meg a felnőttkort.

A legtanulságosabb eleme az iratpaksamétának a bérlista. 1903. május 15-december 23 között még nem kap fix fizetést, csak 1 korona 60 fillér (kb. 1600-1800 2015-ös forint) napidíjat. Ezután 500 korona (500-550.000 ft) évi fizetést kap, majd 1904. január 1-től ezt felemelik 700 koronára (700-750.000 ft), a nősülés után december 1-gyel ez 800 koronára emelkedik. Látjuk és értjük tehát a korabeli igyekezetet a nősülésre és családalapításra, ha egyszer ez közel dupla akkora jövedelmet hoz. 
1908. május 1-én 900 koronára emelkedik a fizetés, és az addig kötelezően igénybevett szolgálati lakás helyett évi 200 korona albérleti hozzájárulást kap. Az emelkedés további üteme : 1912. május 1-én 1000 korona (1.500.000 ft), 1916. május 1-gyel 1100 korona.

Egy mázsa búza átlagára ekkortájt 15-20, mázsa kukorica 9-12, egy kiló sertéshús, 1,50-1,60 korona, a tej literje tíz fillér volt. Egy bányamunkás körülbelül 5, egy kohómunkás 3 koronát kapott egy napra, nyugdíjjog nélkül.

Összehasonlításul egyébként : egy körülbelül harmincéves magánbankhivatalnok ekkortájt havi 250 korona körül keresett.


Deák Kálmán bátyja, György az Almádi gőzös fedélzetén, belle époque-s nyaraláson, 1913. Ő 1899. október 5-én lépett MÁV szolgálatba, és a kép készítésének idején állomásfőnökként 1600 korona évi fizetésre és 250 korona lakbértámogatásra volt jogosult. Így tökéletesen érthető, miért is viselte büszkén a vasutasegyenruhát a hajókiránduláson is.
Az Almádi gőzösről további képek itt.

Láthatjuk tehát, hogy mekkora törést jelent ennek az osztálynak Trianon, nem véletlenül szépültek meg az emlékek később. A család 1921. június 1-től december 17-ig vagonban lakik, hivatalos titulusuk ekkor lesz előjegyzett menekült, 1927-ig gyakorlatilag évente az új kinevezésekkel kénytelenek költözködni szerte az országban (Rákosszentmihály, Rákosrendező, Méntelek, Győrszentiván, Nyergesújfalu). Deák Kálmán ez idő alatt 960 aranykorona fizetést kap, ez 19.080.000 inflációs koronának felel meg. Utána nyugdíjba vonul (48 éves, a korabeli férfi átlagéletkor kb. ugyanennyi volt.)
Valószínűleg e kis történetben szereplő személytelen számok eléggé jól megmutatják, miért is volt aranykor valóban az első világháború előtt időszak és megmutatják azt az anyagi erőfeszítést is, amellyel a húszas évek magyar társadalma, mintegy harmadik honalapítást végrehajtva megalapozta a trianoni csonka ország működését.

Monday, 2 November 2015

Rudolf Hitler

Eredetileg egy olyan poszt lett volna ebből, amely azon személyeknek brazil bevándorlókártyáiból mutatott volna be néhányat, akiknek jó okuk volt a menekülésre, de ezidáig mindösszesen egy kivégzett háborús bűnös egyik gyerekéről került elő egy ilyen kártya, másról nem.
Azonban a Történelem nem úgy alakul sokszor, ahogy mi szeretnénk, és egy olyan kártyát mutatunk be, amely - mint mindig - a sokszoros, fokozott forrásellenőrzés  és a történelemoktatás, mint kultúránk egyik alaptudományának fontosságát mutatja be.
Rudolf Hitler Immigration 1978 São Paulo, São Paulo, Brazil  Germany 25 Jan 1945  Adolf Hitler Eva Braun

Istenigazából, hogy ezt a dokumentumot milyen körülmények között készítették valószínűleg lehetetlen kideríteni. Annyit lehet látni, hogy 1978 január 20-án állították ki, és a hivatalosság minden jellegét nélkülözi.
Úgyhogy a legjobb talán, ha itt ez a történet le is zárul.

Friday, 23 October 2015

Bevándorlók Brazíliában

Az itt elemzett forrást a hangosfilm.hu projekttel együttműködve, terveink szerint több posztban mutatjuk be.

A valóságot azon a ponton kerülgettem, amikor haza­utazásomról kellett irnom. Csak azt irtam, hogy hazau­tazásom egyelöre eltolódott, és reméltem, hogy nemso­kára a feleségemmel megyek haza. Nem Irtam, hogy látogatóba. és azi sem Irtam, hogy véglegesen megyek haza. Uj állásomról csak igy irtam: egyelore átmegyek Honoluluba, ahol biztos és kellemes megélhetési lehetôséget találtam.
Csak így irtam: átmegyek. Atmegyek Honoluluba. A vilăgért sem magyaráztam meg, hogy Honolulu újabb négyezer kilométernyi távolságot jelent, és most mar olyan messze vagyok hazulról hogy messzebb nem is lehetnék. Eppen a földgolyó túlsó pontján. Gyula majd csak szerez valahonnan egy földgömbot vagy egy világtérképet, és megkeresi rajta Honolulut. Szinte Iátorn az arcukat, amint Rózsával elszörnyüködnek ezen a messzeségen. De anyámnak nem fogják megmondani.

Zilahy Lajos: A lélek kialszik, 1931. 


Közzene : Ana Moura . António Zambujo . Marco Rodrigues : Locura - Őrület




Blogunk indulásakor nem gondoltuk volna, hogy filozófiánknak egyik legfontosabb részét - legyenek újra emberek azok, akiket számokká degradáltak - be tudjuk mutatni igencsak látványos példa keretében. A látványosságot az adja, hogy most ugyanaz a módszer - a számokká degradálás technikai folyamata - fordul ellentétes hatásba, önmaga ellen, és felidéz nekünk olyan arcokat, akik ilyen-olyan okból fontosak, de így soha nem ismertük, nem láttuk őket. 
Akiket itt látunk, őket a Brazil Bevándorlási Hivatal munkatársai fényképezték le különböző okiratokhoz a negyvenes-ötvenes években. Az okiratok egy része vízum, tartózkodási engedély, bevándorlási kérelem.
E bevándorlók között szép számmal lesznek valódi menekültek is, akiknek az arcára a második világháború felrajzolta minden egyedi vonását, őket megmutatjuk még a gyötrelmek átélése előtti időszakból is. 
Nézzük tehát azokat, akik a maguk korában ismertek és fontosak voltak, olyan helyzetben, ami több mint szokatlan számukra.


Művészek
Akinek az arcán minden szenvedés ott van : Stefan Zweig.
Hajmássy Miklós a két világháború közötti filmek kedvelt sztárja volt. Az 1944-es sztárfotón még ilyen:
Szilassy László aki ugyancsak kendvence volt a magyar mozilátogatóknak, szintén pillanatok alatt öregszik meg. Az első beadványához még valószínűleg egy magyarországi fotót mellékel.
Ugyanez a sorsa Páger Antal színművésznek is, akinek első beadványán ugyancsak valószínűleg magyarországi fotó van.
Dohnányi Ernő

Politikusok
Kállay Miklós miniszterelnököt láttuk már a koncentrációs táborból szabadulásakor. A közben eltelt idő változása azonban csak több keserű vonás.
Barankovics István. Tökéletesen látszik, milyen lehetett az 1947-es parlament tagja lenni, főleg annak utolsóként megmaradt polgári ellenzéki pártját vezetni.
Kovács Imre, kisgazdapárti politikus.
Vörnle János valamikor nagykövet volt. 1941. június 23-án, mint a külügyminiszter állandó helyettese, ő közölte Saranov követtel - akit e blogról már jól ismerünk - a diplomáciai viszony megszakítását.

Rokonok
Kállay Kristóf, Kállay Miklós fia később többfajta jószolgálati nagykövetséget teljesített.
Két karakteres úr :
Horthy Miklós két unokaöccse: Purgly Lajos és Graefl Károly.

Tudósok
André Kosztolányi, tőzsdeguru
Bíró László József, a golyóstoll feltalálója.
dr. Lénárd Sándor, a zseniális latinista, a Micimackó latin fordítója.
Sorg Antal építész, Budapest modern arculatának egyik meghatározó tervezője.

Sportolók
Őket nem kell bemutatni : az Aranycsapat tagjai.
Östreicher Emil, Európa legjobb futballmenedzsere.
Guttman Béla, a Benfica legendás edzője. Reméljük "átka" már múlóban van

... és az "első":
...aki 1939. augusztus 30-án kapta meg ezt a dokumentumot.

Sunday, 11 October 2015

"Tót nemzet nincs"

Nem tudom, van-e még nemzet a földkerekségen a magyarén kívül amelynek értelmisége minden habozás, kritika nélkül hajlandó átvenni az őt végletekig dehonesztáló, rosszindulatú rágalmakat. Minden további nélkül hajlandóak mindent elhinni, nem leellenőrizni és ismételni, anélkül, hogy a legelemibb logikai szabályokat követve végiggondolnának bármit is.
A dualizmus kori nemzetiségi politikát - ahogy majd lenti idézetekből is láthatjuk - brutálisnak, elnyomónak, identitásmegfosztónak állítják be mindmáig. Eleve a népszámlálási adatok tükrében az állítás nevetséges (az összes magyarországi nemzetiség a dualizmus idejében létszám és részarány tekintetében minimum stagnált, de inkább nőtt) azonban a következőkben ismertetett példa is bizonyíték arra, hogyan tesszük tönkre saját tisztánlátásunkat, és az ilyen legendák hátterének ki nem derítésével hogyan mérgeződik továbbra is a szomszéd népekkel a magyarság viszonya.

Borsody István írja a Visszatért Felvidék adattára c. 1940-es könyvben :

Ebben az időben hangzott el a szlovákokat annyira bántó kijelentés, hogy „tót nemzet nincs", ekkor zárják be a három szlovák tannyelvű középiskolát Zniováralján, Nagyrőcén és Túrócszentmártonban és oszlatják föl a Maticát, ezekben az években keseríti el a szlovákokat Apponyi iskolatörvénye, ebben a kicsinységek miatt feleslegesen túlfeszített légkörben történik a sajnálatos csernovai incidens, amelyet Scotus Viator, Tolsztolj, Denis és Björnson segítségével világgá kürtölt a cseh-szlovák magyarellenes propaganda.

Sziklay László szlavológus, irodalomtörténész levele Illyés Gyulához, 1966. október 27.

Meghökkenve figyeltél fel, amikor megemlítettem a szlovákoknak ma is élő ellenszenvét 1874–75-tel, a három szlovák tanítási nyelvű középiskola s a Matica (egyetlen akkori irodalmi-kulturális egyesületük) bezárásával kapcsolatban. Ekkor mondta ki Tisza Kálmán a magyar parlamentben: „Tót nemzet nincs.” Ami a magyar–szlovák viszonyban ez után az időpont után következik, ezekhez a szégyenteljes dolgokhoz kapcsolódik. A hetvenes években, sőt hosszú ideig még azután is, kisvárosi-falusi értelmiség volt a szlovák nép vezetője, szűk, provinciális perspektívával, előbb a cár atyuskától, majd az igen jól politizáló, komoly nyugat-európai és amerikai kapcsolatokkal rendelkező cseh nagypolgárságtól várva a felszabadulást. 1918 után ez be is következett, de nem járt együtt a szlovák értelmiség magyarságszemléletének megváltoztatásával. A kiegyezés korának otromba „nemzeti” politikájából az „ezeréves elnyomás” legendája lett, s hiába nevelték fel nagyrészt kispolgári és paraszti elemekből az új szlovák értelmiséget, amelynek az elődök papi mentalitásához már kevés köze volt, a legenda megmaradt, 1945 után pedig csak egyre nőtt. A két háború között jelentős költők egész sora (köztük elsősorban közös barátunk, Ján Smrek) tolmácsolta szlovákul a magyar költészet legjavát úgy, hogy mi ezt mind a mai napig nem tudtuk nekik a megfelelő színvonalon, illetőleg kellő számban viszonozni. De ez – sajnos – csak néhány kiváló írástudónak – mondhatnám – „magánügye” volt; a tömeg továbbra is azt hitte, hogy csupa Tisza Kálmán vagy Trefort Ágoston él a Duna másik partján; a szlovák közember tudatában a „magyar” szó a grófot, a szolgabírót, a szlovák nyelvű istentisztelet ellen agitáló püspököt jelentette.



Tisza Kálmán, Ellinger fotóján.

Természetesen, ha azonnal az elemi logika szabályai szerint végiggondoljunk mindent, azonnal rájöhetünk, hogy Tisza semmi ilyet nem mondhatott. A parlamentben ott ül mellette Deák Ferenc, Jókai Mór, elképzelhető az, hogy a újonnan kinevezett miniszterelnök ilyen kaliberű emberek jelenlétében ki merne jelenteni ilyet anélkül, hogy miniszterelnöki és politikusi pályája azonnal ne törne darabokra? Természetesen nem.
Tisza valójában Szvetozár Miletics képviselő hozzáintézett interpellációjára válaszolt, itt láthatjuk azt a mondatot, ami a meg nem történt kijelentéssé nőtt :

Az interpelláló képviselő személye - aki délszláv képviselő!  - pontosan megmagyarázza mit értett Tisza a "nem talált "szláv nemzet alatt : a pánszláv mozgalmat. Bonkáló Sándor professzor idézi a legtalálóbb mondatát Ján Kollárnak, a pánszláv gondolat szellemi atyjának : "Co si ty? Rus; co ty? Srb; ty? Cech; co ty? Jat Polak jestem. Ditky moje ! Svornost' ! Nechte to, mluvete : Slavjan." (Mi vagy te? Orosz ; hát te? Szerb; hát te? Cseh; és te? Lengyel vagyok.Gyermekeim ! Egyek legyetek ! Mondjátok : szláv !)
Tehát Tisza pontosan a fordítottjára utalt: talált szerbet, szlovákot, de a "szláv" nevű népet nem.

Lássuk tehát az elhangzottakat teljes terjedelmükben a Képviselőházi Naplóból. Miletics Szvetozár  1875. december 4-én nyújtotta be interpellációját :


Miletics Szvetozár J. Kriehuber litográfiáján.

Miletics Szvetozár: T. ház! A belügyminister úrhoz a szláv, vagyis „slovenska matica"-egylet feloszlatása iránt interpellatiót szándékozván intézni; megjegyzem, hogy az indok, mely arra vezetett az interpellatióban ben van foglalva; a tényekre nézve pedig elvárom a felvilágosítást.
Beöthy Algernon jegyző: (Olvassa az interpellatiót.)
Interpellátio a belügyminister úrhoz : Miután a hivatalos lapban a „Budapesti Közlönyben* folyó évi november 30-án következő tartalmú hivatalos tudósítás jelent meg: „a turócz-szentmártoni 1863-ik évben alakult „szláv maticza egylet" szabályellenes működés és kezelés miatt a magyar királyi belügyminister folyó év november hó 12-én 4873. eln. szám alatt kelt rendeletével feloszlattatok,* — azon indokból: mert ezen eljárás oly culturintézetre alkalmaztatott, mely szellemi érdek tekintetében igen nagyfontosságú egy egész nemzetiségre nézve, mely 1863-ban ő Felségének helybenhagyásával, mi több. oltalma alatt megalakult, mely azon idő óta több mint tiz éven át az egyidejű kormányok szemeláttára minden szemrehányás vagy feddés nélkül működött, és mely most — hir szerint — kihallgatás nélkül saját szabályszerinti közegeitől megfosztatott; mert ezen mérv az associatiónak igen fontos jogába vág, mely a különféle nemzetiségeknek Magyarországban mivelődési tekintetben az 1868. évi XLIV. törvényczikk 26. §-a szerint különösen biztosíttatott; mert az ilyen mérv minden nem magyar nemzetiségnél aggodalmat szülhet ós kétkedést vonhat maga után, annál is inkább, miután. minister ur hir szerint magával az intézet vagyonával is rendelkezett a „szláv maticza" illető alapszabályai 34. §-a ellenére, mely szerint ezen egylet feloszlatása esetére, ennek utolsó gyűlése lett volna illetékes az egyleti vagyon megőrzése tekintetében rendelkezni; következő interpellatiót intézek a belügyminister úrhoz:
1. Miben áll a „szláv maticza egylet" szabályellenes működése és kezelése?
2. Vajon e tekintetben valami úton-módon fegyelmi vizsgálat tartatott-e ? és különösen vajon az egylet közegei kihallgattattak-e és pedig a „szláv maticza" közgyűlése az egylet- működése és igazgatósága kezelés tekintetében? és ha igen minő eredménynyel ? ha nem: miért nem hallgattattak ki?
3. Vajon az egyletnek .illető közegei előbb valamikor megintettek-e valami rendetlenség vagy visszaélés miatt? és ha nem, mivel menti minister ur azon eljárását, mely szerint az egyletet azonnal feloszlatta s igy magát az egyletet büntette, és az alapítás czélját meghiúsította, a helyett, hogy az egylet közegeit rendre utasította volna és a bűnösöket, mennyiben ilyenek léteznének, felelősségre hívta, vagy hivatta volna ?
4. Min alapszik a beiügyministernek illetősége egy cultur — a közoktatási ministerium alá tartozó egyletre nézve, minő a „szláv maticza" ?
5. Kikérte-e belügyminister ur ő Felségének engedélyét az ő Felsége által engedélyezett és megajándékozott „szláv maticza" feloszlathatására?
6. Igaz-e, hogy minister ur maga intézkedett, ki fogja és hogyan fogja tovább kezelni a „szláv maticza" egyleti vagyonát? s ha igen : miért nem járt el az egyleti alapszabályok 34. §-a értelmében, t. i. az egylet közgyűlését miért nem hallgatta ki?
7. Kész-e minister ur minden a szláv maticzávali eljárásra és ennek feloszlatására vonatkozó iratokat betekintés és eljárásának megbirálása végett a ház asztalára letenni?
Budapesten, 1875. deczember hó 3. Dr. Miletics Szvetozár Titel kerületi képviselő.
Elnök: Ki fog adatni ezen interpellátio a belügyminister urnak. 

Tisza Kálmán 1875. december 15-én válaszolt.

Tisza Kálmán ministerelnök a belügy ér: T. ház; Mielőtt magokra a képviselő ur által a szláv matica-egylet föloszlatás érdemében hozzám intézett kérdésekre válaszolnék, kötelességemnek tartom a t. ház előtt elmondani; minő előzetes intézkedések tétettek, minő előzetes eljárás követtetett, mielőtt a korhiány és illetőleg én, mint belügyminister, rászántam magamat arra, hogy ezen fontos lépést megtegyem, a minő m mindig, ha egy egyletnek működése betiltatik és fölfüggesztetik.
Még az 1874. évben, tehát mielőtt én a kormány tagjává lettem: a szláv maticza működése iránt felmerült többféle jelenségek alapján, az akkori belügyminister egy belügyministeri küldött által megvizsgáltatta a matieza működését. E működésről a jelentés már az én kezeimhez jött. Nem tagadom, már ezen jelentós talán elég alapot szolgáltatott volna arra, hogy megtegyem akkor, mit most novemberben tettein meg; az az, hogy ez egylet működését megszüntessem. De épen, mert a dolgot fontosnak tartottam, előzetesen még egy részletesebb vizsgálatot rendeltem el az egylet szellemi működését illetőleg épen ugy, mint az egylet vagyoni kezelésére vonatkozólag. Csak is, midőn ezen vizsgálatok alapján megerősíttetett mindaz, mi az előzetes vizsgálatból már — azt lehet mondani — kitűnt: intézkedtem az egylet feloszlatása iránt.
Még mielőtt a kérdésekre felelnék, a képviselő ur indokolását tekintve, meg kell jegyeznem, hogy nem áll az. mintha a szláv maticza egész mostanáig minden szemrehányás vagy feddés nélkül működött volna; mert kiadványaiból még 1868-ban boldogult báró Eötvös kénytelen volt két tankönyvet, mint hazaellenest, az iskolákból kitiltani: 1874-ben pedig hasonló helyzetbe jött a mostani közoktatásügyi minister. S gondolom, már azon körülmény maga, hogy valamely névleg a közművelődés előmozdítására szóló intézet oly tankönyveket akar az iskolákba beplántálni, melyek a magyar állam, mint állam ellen vannak intézve, s melyeknek czélzata Magyarország polgárai egy részének kebelében gyűlöletet támasztani a, magyar állam ellen: már elég jellemző arra, hogy7 még ha semmi egyéb ok nem forogna is fenn, az ilyen egylet működése zavartalanul meg nem hagyható, s hogy annak igy haladni nem szabad. (Igaz, ugy van)
De távolról sem ennyiből áll az, mi a mati-cánál elkövettetett. Még megjegyzem, miként az előbbeniekből is kitűnik, hogy igen jól tudom én, hogy az 1868. 44. t.-ez, 26. §-a a* mivelődési ezé-lókból való egyesülést Magyarország nem magyar-ajku nemzetiségei számára rnég külön is biztosítja : de igen jól tudom azt is, hogy biztosítja a törvényes kormány felügyeleti jogának épségben tartásával ; biztosítja tehát ugy, hogy éljenek ezen joggal ugy, mint 3, magyar állam polgárainak, bármely nyelvűek legyenek is. élniök kell De sem Magyarország törvényhozása, sem semmi ország törvényhozása ezen a világon nem engedte meg soha es nem fogja megengedni soha, hogy a jogot, mely valakinek adatik: magának az államnak, aláásására igyekezzenek felhasználni. (Élénk helyeslés.)
Azt kérdi a t. képviselő ur, miben áll a szláv matica egylet szabályellenes működése és kezelése? A szláv matica egylet alapszabályai határozottan kimondják, hogy minden néven nevezendő politikai, vagy vallásos iránytól és mozgalomtól tartózkodnia kell. De ha megnézzük az egyletnek egész működését: arról fogunk meggyőződni, hogy ezen egylet fenállása óta jóformán nem tett egyebet, mint hogy egy bizonyos politikai iránynak igyekezett szolgálni, még pedig azon politikái iránynak, mely mint pánszláv irányzat ismeretes széles e világon. Kiadványaiban szerepelnek azon általam jelzett iskolai kézikönyvek: továbbá szerepelnek történeti ezikkek, a melyeknek elseje épen ugy, mint utolsója nem' áll egyébből, mint a történelemnek elferditéséből, a magyar fajnak leggyalázatosabb színben való odaállitásából és izgatásból, hogy a szlávok, kik annyira fölötte állanak a magyar fajnak: igyekezzenek a magyar uralom alól menekülni (Mozgás) De ezen kívül 1867. év augusztusban — erről is a matica jegyzőkönyvei tanúskodnak, — midőn két horvát utas ott megjelent, a jegyzőkönyv bizonyítéka szerint ugy üdvözöltet-tek, mint a kik a magyarországi pánszláv agitatió előmozdítására jöttek; ugy lettek tárt karokkal fogadva a matica által, 1874-ben pedig a zágrábi egyetem megnyitásánál a küldöttség, a melynek jelentése a matica évkönyvei bizonylata szerint nemcsak megjegyzés nélkül tudomásul vétetett; de melynek a matica szellemének hü kifejezéseért még köszönet is szavaztatott, a küldöttség, mondom, elnöke által — mert a többi nyilatkozatokra, bár a Matica hivatalos közlönyei azokat is közlik, nem reflektálok — ugy nyilatkozott, hogy a zágrábi egyetemet a magyar pánszlávok — ezen szóval ólt — magukénak is tekintik és reményük, hogy a magyar pánszlávokra is jobb idők fognak viradni és kimondja továbbá, hogy a magyar pánszlávok nem dicsekedhetnek saját jogaikkal, mert élvez-niök kell a magyar szabadság keserű gyümölcseit. (Élénk mozgás) Kötetekre menő lehetne, ha tetszik ily tartalommal a Matica jegyzőkönyveiből és nyomtatványaiból idézni. De ha még hozzáveszem, hogy nem volt széles Európában olyan, részint átalában pánszláv, részint szláv szempontból magyar ellenes összejövetel, vagy mozgalom, a hol magát a Matica részint küldöttei által, kik rendesen igen jó útiköltséggel is elláttattak, részint levélben vagy üdvözlő iratokban ne képviseltette volna: azt hiszem, hogy az mindenesetre tisztán áll, hogy a Matica alapszabályainak azon rendelkezése, hogy politikával nem szabad foglalkoznia, létele egész ideje alatt megszegetett.
De a Matica alapszabályai ezenkívül azt is megmondják, hogy addig, mig meg nem erősödik, tisztviselői ingyen fognak szolgálni. A Matica meg nem erősödött; sőt még az alapítók egy része alapítványával adós maradt; de a tisztviselőknek már 1866-ban és azóta folyvást aránylag meglehetős nagyságú fizetések utalvány ozt attak. A Maticának továbbá mint irodalom és művészet pártoló társulatnak alapszabályai szerint tudományos nyomtatványokat kellett volna kiadni. Igaz is, hogy fordított erre bizonyos összeget: de már mindjárt a kezdetben jövedelmének meglehetősen tetemes részét ösztöndijak kiosztására fordította; hol ismét természetesen a Matica vezetéséhez" közel állók gyermekeiről nem igen feledkeztek meg. (Derültség) Egy-átalában a vizsgálati iratok szerint az összesen 70 és egynehány ezer forinttal rendelkezett Matica költségeiből 14.000 frtot tesz az, a mi szabályellenesen lett kiadva. Tisztán áll tehát, hogy az alapszabályok sem szellemi tekintetben, sem a vagyonkezelés szempontjából meg nem tartattak.
Azt kérdi második kérdésében'a t. képviselő ur:
„Vajon e tekintetben valami úton-módon fegyelmi vizsgálat tartatott-e és különösen: vajon az egylet közegeik kihallgattattak-e, — és pedig a „szláv maticza" közgyűlése az egylet működése és igazgatósága kezelés tekintetében? és ha igen, minő eredménynyel? ha nem, miért nem hallgattattak ki?" — és a 3-ik pontban: Vajon az egyletnek illető közegei előbb valamikor megintettek-e. valami rendetlenség vagy visszaélés miatt és ha nem ? mivel menti a minister azon eljárását, mely szerint az egyletet azonnal feloszlatta s igy magát az egyletet bűntette és az alapítás czélját meghiúsította, a helyett, hogy az egylet közegeit rendre utasította volna és a vétkezőket, a mennyiben ilyenek léteznének, felelősségre vonta, vagy vonatta volna?1'
Ezekre nézve t. ház, megjegyzésem az, hogy az egylet egyes közegeinek feleletre vonása és ily szempontból az egyes közegeknek kihallgatása nem volt ezen vizsgálatnak feladata: mert e vizsgálat feladata volt magának az egyletnek működését megbírálni és arra nézve az adatok megszereztettek az egyletnek nyomtatványaiból, kiadványaiból, jegyzőkönyvei- és összes hivatalos irataiból' Épen mert az egylet egész működésében találtatott alapszabályaival ellenkező eljárásúnak és irányzatában meg nem engedhetőnek, kellett első sorban az egylet működését beszüntetni (Élénk helyeslés.)
De legyen megnyugodva a t. képviselő ur, hogy a mennyiben ezen iratok alapján arra is mutatkoznék alapos gyanú, hogy az egyleti közegek egyike vagy másika még különösebb figyelmet is érdemel: nem fogom elmulasztani, hogy a kiérdemelt figyelmet reáforditsuk. (Élénk helyeslés és Derültség a középen.)
Negyedik kérdése a képviselő urnák: „Min alapszik a belügyminister illetősége egy cultur-, a közoktatásügyi minister alá tartozó egyletre nézve ; minő a szláv „Matica" ?
Megvallom, a képviselő urnák ezen kérdésén csodálkozom, mert ón azt hittem, hogy ő tudja azt, hogy minden egylet fölött azon irányban: megtartja-e alapszabályait és nem követ-e az alkot-mánynyal s a haza érdekeivel ellentétes irányt, a felügyelet első sorban a belügy minister t illeti. A cultusminister felügyelhet ós felügyel culturalis szempontokból; de azon egyéb szempontokból a, belügyministeré a felügyelet. (Helyeslés.)
így megítélheti a t, ház. Ítélhet e felett bárki: helyesen cselekedtem-e ón, midőn a „Maticát" feloszlattam, de tisztán és határozottan a belügyminister hatáskörében cselekedtem,
Azt is kérdi a képviselő ur : „kikérte-e a belügyminister ő Felségének engedélyét az ő Felségé által engedélyezett és megajándékozott szláv „Matica" feloszlathatására" ?
Erre egyszerűen azt felelhetem, hogy parlamentalis kormányforma mellett a kormánynak meg vannak saját teendői, meg van saját jogköre s e jogkörben addig működik, mig egyfelől a törvényhozás támogatja, másfelől a fejedelem bizalmával tiszteli meg. Nem az egyes tényekhez kell rendes közigazgatás keretében külön megegyezés; de kell az egész irányzatnak helyeslése, a fejedelem részéről (Helyeslés) és hozzá tehetem, és a t. képviselő urat biztosithatom, hogy Magyarországnak fejedelme mindig és mindenkor helyesli, ha erélyesen elbánnak azokkal, kik eltérve az engedélyezett czéltól, haza ellenes czélokat követnek; vagy mint ez hasonlólag szintén történt, a jóhiszemű adakozók filléreit más czélokra fecsérlik. (Átalá-nos élénk helyeslés.)
Azt is kérdi a t. képviselő ur: „Igaz-e, hogy a minister ur maga intézkedett, ki fogja és hogyan fogja tovább kezelni ,.a Szláv Matica" egyleti vagyonát s ha igen. mért nem járt el az egyleti alapszabályok 34. §-a — helyesebben 35. §-a — értelmében t. i, az egylet közgyűlését mért nem hallgatta ki? En óhajtottam volna t. ház, hogy tehessem azt, hogy az alapszabályokban emiitett tullajdonosnak adjam át a „Matica'- megmaradt' vagyonát: de ezt engedelmet kérek, nem tehettem. mert az alapszabályokban, mint meggyőződtem róla, miután' hitelesen leforditattam azokat, mert a bemutatott forditásban némileg máskép állott (Mozgás), -mondom miután meggyőződtem róla, hogy e vagyon a szláv nemzet vagyonaként van megemlítve ; én kerestem Magyarországon e tulajdonost, de azt meglelni nem tudtam. (Altalános élénk helyeslés és tetszés.)

De, hogy mennyire kíméletesen és ép az egyesületi jogra való figyelemmel s figyelemmel arra, a mihez Magyarországon minden ajkú nemzetiségnek joga van, jártam el: mutatja az, hogy feloszlató rendeletemben határozottan kimondtam, hogy e vagyon, melynek némely része még most is könnyelmű elhelyezés miatt veszélyeztetve van, biztositta tván. az állam központi pénztárában fog kezeltetni s kamatoztatni azért, hogy ha alakul az eredetileg kitűzött czél, az az: igazán működési, culturalis és szépművészeti czél szempontjából egy egyesület, mely mind alapszabályaiban, mind alapitóiban garantiát nyújt aziránt, hogy ily visszaélések ne ismétlődhessenek: azt annak rendelkezésére bocsáthassam. (Altalános helyeslés.)

A t. képviselő ur utolsó kérdése ez: „Kész-e a -minister ur minden a Szláv Maticzávali eljárásra s ennek feloszlatására vonatkozó iratokat betekintés és eljárásának megbirálása végett a ház asztalára letenni ? Én t. ház olynemü vizsgálatokat és oly tényekre kiterjedő vizsgálati iratokat, mint a minőkről itt szó van, a t. ház asztalára ugy lete-hetőknek, hogy azokban mindenkinek túrkászni és keresgélni lehessen: lehetőnek nem tartom (Helyeslés); de bármely perczben kívánja is a t. ház, hogy egy választmány, vagy küldöttség előtt mindannyi okiratot felmutassak: azon perczben kész vagyok és csak örülni fogok a magam részéről, hogy ha ez ügy minden részletével a hivatottak, minél nagyobb körében, megismerkedjenek. (Helyeslés.)

Ezekből áll t. ház válaszom a képviselő ur kérdéseseire. Azt gondolom, hogy eléggé kimutattam, hogy ezen egyesület szabályaival is ellentétesen politikai actióba lépett, politikai aetiónak eszközévé lett, és pedig oly politikai actiónak eszközévé, a minőhez. hasonlót a világ semmi államában megtűrni nem szoktak. (Helyeslés.) Kimutattam, hogy a vagyonkezelés ós az alapszabályokban megmondott czéllal ellenkező irányban történt sok tekintetben. S mindezek után azt hiszem s ugy érzem, hogy igen is hibáztam volna, ha mindezekkel szemben az egyletnek működését tovább is megtűrtem volna. (Élénk helyeslés.)

Én t. ház, az egyleti működés szabadságát nagyra becsülöm ; de a szabadság nem fajulhat szabadossággá (Helyeslés.) és a jog nem terjedhet oda, hogy magát azt, a ki a jogot adja: az államot támadja meg (Élénk általános helyeslés), s épen azért, midőn most feleletem* befejezésével a t. házat arra kérem, hogy feleletemet tudomásul venni méltóztassék, hagy ezt teljesen öntudatosan tehesse: kötelességemnek tartom nyilvánítani, hogy addig, mig ezen a helyen leszek, minden hasonló irányú egylettel hasonlóan fogok elbánni. (Hosszan tartó élénk helyeslés.)

Miletics Szvetozár: T. ház! Én előre tudtam, hogy interpeliatiommal nemcsak, hogy semmi eredményt nem fogok elérni; hanem ellenkezőleg, hogy a minister urnák a dicsőség par-nasussára egy lépcsőt csinálok, (Derültség) s alkalmat szolgáltatok dicsőítésére, hogy mily hazafias tettet követett el, s mily veszélytől mentette meg az országot.

A nem magyar nemzetiségi ügy a magyar kormányoknak a megtett visszaélésekre vagy teendő visszaélésekre nézve fölmentő levéllé vált. Ha a magyar kormány valamit tesz, vagy elmulaszt valamit, a mi képes volna a magyar nemzetnél elégületlenséget sőt elkeseredtséget előidézni; — vagy a lajthántuli, vagy pénzügyi, vagy adminis-trativ politikában valami visszaélést elkövet: tegyen csak a nemmagyar nemzetiségek ellenében valami véráldozatot a chauvinizmus oltárára, és biztos lehet, hogy más bűneit elnézik, azokért nem csak hogy nem szidják, hanem a nemmagyar nemzetiségen elkövetett erőszakoskodás miatt, még dicsőséget is arat.

Ezen tapasztalat némely nem magyar ajkú képviselőt arra indított, hogy hallgasson, hogy a ministernek takaróul szolgáljon s engedje a visszaéléseknek, az erőszakoskodásoknak poharát csordultig megtelni. (Zaj a középen.) De én azt tartom, hogy a hallgatás nem használ; hanem erkölcsileg ártana is, a mennyiben utólag kitűnt, hogy azok. kik védelem nélkül magukat tiporni hagyják: megérdemlik, hogy tiportassanak. Ezen szempontból én a rokon szláv nemzetiség

érdekében interpellatiót intéztem a ministerelnök úrhoz egy tette iránt, mely nagy indignatiót, sőt fegyver zörejt okozott (Közbeszólás: Nem áll.l Zaj a középről.) És intéztein hozzá két kérdést. Az első kérdéssel t. i hogy miben áll a Maticának szabályellenes működése? megakartam tudni azon adatokat és tényeket, melyek a ministerelnök urat arra indították, hogy a Matieát beszüntesse, hogy megítélhető: vajon ezekben foglaltatik-e oly alap-szabályellenes működés, mely az egylet feloszlatására indíthatta a minister urat. A t. minister elnök ur két tényt hozott fel először azt, hogy a Matica az alapszabályokat megsértve, tisztviselőinek fizetéseket adott, és ösztöndíjakat osztott ki. A ministerelnök ur helyesen tette volna, hogy ha az alapszabályok illető passusát idézte volna; minthogy azonban ő nem tette; én fogom azt tenni ós kimutatni, hogy ilyen értelmű czikk nincs az alapszabályokban. Az alapszabályok 30.§-a igy szól olvassa: „Mihelyt vagyona és jövedelme engedi, a szláv Matica pályadíjakat fog tűzni tudományos és művészi müvekre: az olyan férfiakat, kik kizárólag az irodalomnak és tudománynak szentelik magokat: állandóan ki fogja tartani, és időről időre segíteni fogja a nemzeti tudósokat, és művészeket. Az állandó fizetés, és időszerűit! segélyezés ezen kiadásait megalapítja saját erejéhez mérten a Maticza közgyűlése.

A 31. §. következőleg: hangzik (olvassa) „Míg a Maticza vagyona kellőleg nem szaporodik, és meg nem erősödik: a Maticzának minden tisztviselője fizetés nélkül szolgál."

Midőn 1862—1866-ig a Matica vagyona, mely ma 100,000 frt. 60,000 írtra nőtt, akkor, miután annak elnöke Moises püspök Szentmártonban nem tartózkodott: akkor megszavaztatott az alelnöknek évi 600 frt. és pedig csupán azért, mert Szakolezából Szentmártonba átköltözött; a Matica titkárának és egyszersmind a Matica közlönye szerkesztőjének megszavaztatott évenként 700 írt; a pénztárnoknak 200 frt. Mind ezeket a közgyűlés határozta el az alapszabályok lentebbi szakaszai értelmében.

Mindezen közgyűlések jegyzőkönyvei előterjesztve voltak az államhatalomnak betekintés végett és ez sohasem tett semmi kifogást ellene, amint hogy már csak azért sem lehetett volna. mert a közgyűlésnek arra joga volt és mert a fizetések ugy is mérsékeltek voltak. Ha volna is abban valami szabályellenes: abból még nem következnék, hogy ez elegendő indok legyen az egylet feloszlatására és ha a határozat szabályellenes : azt meg lehetett volna semmisíteni; az illetőket felelősségre vonni, megtérítésre kényszeríteni, a jövőre nézve pedig az egyletet meginteni, és csak azután feloszlatni: ha rósz és helytelen utón haladt volna.

A másik tény, a melyet a ministerelnök ur felhozott: az. hogy az egylet pénzéből 14.000 frt szabályellenesen költetett el. A ministerelnök ur nem emiitette meg: miben áll a szabályellenes kiadás, azért nehéz dolog arra megjegyzést tennem. A ministerelnök által fölemlitett szabályellenes kiadás kétségkívül a Matica házának megvétele körüli eljárásra vonatkozik; csakhogy az alapszabályok 29. §-a értelmében a Maticzának gondoskodni kellett arról, hogy egy házat szerezzen; s minthogy Turocz-Szent-Márton városában egy ház eladó volt: a Matica közgyűlése elhatározta, hogy e ház. mely 14.000 frtba került, megvétessék, és a szükséges összeg jótékony adakozás utján szereztessék meg.
Turocz-Szent-Márton városa szintén adakozott egy bizonyos összeget, és mikor ezen tartozást, a háznak adásvevése folytán compensando leirni, és a többi összeget hozzáfizetni kellett volna: a pénztárnok nem akarta a könyvbe beiktatni a nélkül, hogy előbb Paulini-Tóth ur, "mint elnök és Fran-cisci a jótékony adakozások gyűjtője egy kötelezvényt állítson ki arról, hogy a kellő összeg jótékony adakozásokból össze fog gyűlni és meg fog téríttetni.
A rósz évek következtében lehetetlen volt ez összeget összeszerezni, és igy a közgyűlés megengedte, hogy a hiányzó összeg a Matica alapjából fizetessék ki. Ebből áll azon eljárás, a mi a Matica feloszlatásának indokul nem szolgálhatott.
Felhozta továbbá a ministerelnök ur, hogy a Matica szabályaival ellenkezőleg pán-szláv tüntetésekben vett részt küldöttségei által, a mi a horvátországi egyetem megnyitása ünnepélyére vonatkozik.
Az igaz, hogy az alapszabályokban nem áll az, hogy a Matica ilyen küldöttségeket küldhet; de nincs is megtiltva ; és ha valahol, ugy itt áll azon szabadelvű elv. hogy a mi nem tilos: az szabad. Igy tesznek minden más tudományos egyesületek. Nem tudom, miként lehet ezt vétségnek tekinteni és pedig magyar állani ellenes lépésnek tekinteni. Nem tudom, — nem emlékszem arra, — a mit a küldöttek egyike és pedig toastban mondott; de ha az valamit csinált volna: akkor gondolom őt kellett volna felelősségre vonni, és hogy ha ott valami törvényellenes cselekvény követtetett volna el: akkor őt kellett volna megbüntetni és nem a Maticát felosztatni.
Én t. ház, nem is tudom, hogy lehet ezt tüntetésnek tekinteni, és pedig magyar állam ellenesnek; különösen ha csak nem minden államellenes és különösen ha' minden magyar államellenes, a mi nem magyar, vagyis a mi szláv. De a minister elnök ur maga is tudta, hogy a felhozott tények csak ürügyek és üres állitások, és hogy ezek bizonyítékok nélkül még nem alkalmasak arra, hogy a Matica egylet feloszlatását indokolnák: azután hozzátett még a minister elnök ur még valamit, a mi kézzel meg nem fogható, de mivel ijesztgetni lehet t. i. az élénk képzelődő tehetségnek mumusait. Azt mondja ugyanis, hogy a szláv Matica csak irodalmi czé-lokra állíttatott fel; de ez egyletnek irodalmi tevékenysége, megalakulása óta nem terjedt egyébre csak oly czikkekre és tettekre, a melyek a magyar állam eszméjét ócsároltak, s a magyar nemzet ellen gyűlöletet szítottak és a mely minden irányban és nyilatkozásában tisztán a panszla-vismus eszméjét képviselte.
Én nem tudom; miben áll a magyar állam eszméje és miben különbözik más jogi és cultur államok eszméjétől és czélzataitól. Én nem ismerek §-t, a mely a magyar állami eszme ellenes kihágásokat meghatározná; azt sem tudom : mit jelent a panslavismus. különösen a mai időben, midőn maga G-ortsehakof is biztosította Andrássy grófot, hogy a panslavismus agyrém. (Nagy derültség.) Én meg vagyak győződve, hogy a nem magyar nemzetiségek közül egy sincs a magyarság ellen: mig ez saját nemzetiségi köréhez tartja magát, vagy mig szellemi, morális és materialis culturának természetes és megengedett befolyásával terjeszkedik.
De a minister urnák — ugy látszik — a magyarsága ugyanaz, a mi a nem magyar nemzetiségek magyarosodása, és szerinte mindaz ellensége a magyarságnak: a ki saját nemzetiségót ápolja, védi és őrzi azon nemzet elárasztása ellen, a melynek kezében van az állami hatalom és cul-tura eszköze. Ezen értelemben a felső magyarországi szlávok nemzetiségi léte és fejlődése mái-magában annyit jelent, mint panslavismus. De ez még nem elegendő ok arra, hogy a nem magyar nemzetiségek cultur intézetei feloszlattassanak.
Azon iratokat nem az egylet irta; hanem -egyesek, és ezekre nézve vannak sajtó és más törvényczikk és büntetések.
Hanem igenis — azt beismerem — volt egy kis rendetlenség, melyet a szláv Matica rágalmazói emlitettek; de a melyet csodálkozásomra a ministerelnök ur nem emiitett, és ez az, hogy a könyvben fel volt jegyezve N. N. 500 frt és a rágalmazók már azt hitték, hogy ez az agitátiók végett adott kölcsön legyen. Ez az N. N. senki más nem volt, mint a boldogult deákkör elnöke Justh József, kinek hazafisága kétségenkivül áll, és a ki mégis akarván a saját nemzetisége culturalis czéljaira valamit tenni, 500 frtot adott és időközben kamatait fizette; de ezt félt nyíltan tenni. Oly nagy a terrorismus, mely alatt nyög a szlávok saját nemzetisége irányábani érzülete.
En részemről tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy a Matica feloszlatásának oka nem vétkei vagy szabály ellenes működése vagy közlései, hanem azon rendszer kifolyása, mely Magyarországot a magyar nemzetiséggel azonosítja nem csak politikailag, hanem a cultura terén is, melynek czélja a nem magyar nemzetiségek fejlődésének forrását betemetni. Azon eszme kifolyása ez. melynek nem a salus publica, hanem a magyar nemzetiség sarasa a supprema lex.
De van egy különös oka is, miért üldöztetnek különösen a felső magyarországi szlávok.
A kárpátok Magyarország oszlopa, a szlovén nép Magyarországnak Sámsona. E népnek már rég lenyíratott a haja, melyben nemzeti, szellemi ós erkölcsi ereje fekszik, t. i. saját nemzetiségét szerető és ápoló intelligenciája. A magyar nemzetiség szláv vérből kapta legnagyobb államférflait, vezéreit és tudósait. E Sámsonnak nő a haja: az az intelligentiája felvilágosodik és felvilágosítja a népet. És innen lepte meg önöket, uraim! a félelem, .ugy hogy sietnek, hogy még az alapot is megdöntsék, .melyen a szláv nép haja: intelligentiája nő. Hinc illae irae, hinc illae lacrymae. (Eláll!)
Az alapra nézve a minister ur annyit felel, hogy kamatoztatni fogják a pénzt s más egyletnek adják, mely valóban mivelődési czélokat fog ápolni. De a minister ur nem felelt kérdésemre : miért nem cselekedett az alapszabályok 35. §-a értelmében, mely így szól: „hogy ha a Szláv Matica-egylet akár mi okból egészen feloszlanék, az egész bármi néven nevezendő vagyona a szláv nemzet vagyis nép (Derültség.) tulajdonába megy át, mely oszthatlan és senki által el nem idegeníthető.
Ezen esetben ama vagyon fentartását meghatározza a Szláv Matica utolsó közgyűlése." Szláv nyelven „narod" mindakettőt, t. i. „nemzetet" és „népét" is jelent és habár egyiknek sincsen természetes vagy legális állandó orgamuna, a mi azt jogi személyivé tenné: abból még nem következik, hogy megszűnik a jogosultság, a nemzetiségi cultura czéljára, mely (nagy zaj. Eláll) czél minőségét, valamint az alap kezelési módját, a Mati-cának utolsó közgyűlésén kellett volna meghatározni. Ha az ugy menne, hogy a minister átadhatja az alapot saját kénye kedve szerint egy uj egyletnek, akkor átadhatja ő azt egy oly egyletnek is, mely az ő kedve szerint olyan egyénekből alakíttatnék, kik épen azon czél ellenében dolgoznának. melyért az alapítók pénzüket hozzáadák.
Tisztelt minister ur, azon kérdésemre, hogy miért oszlatta fel a Maticát a fejedelem Ő felsége tudta és beleegyezése nélkül: azt telelte, hogy ez az ő administratió teendőihez tartozik. De én azt gondolom, hogy már a dolognak fontossága és azon tekintet, hogy a Matica-egylet 0 felségejóvá hagyásával és oltalma alatt alakult és hogy 0 felsége arra 1000 frtot is ajándékozott és mert a dolog az egész nemzetiség cuitur érdekébe^ vág, elég volt arra, hogy a Matica feloszlatása 0 felségének tudta és beleegyezése nélkül ne történjék. De a minister ur a Szláv Maticát Ó felségének háta mögött semmisítette meg.
Én tehát a felelettel nem vagyok megelégedve és kérem a t. minister ur válaszát napirendre tűzetni és fentartom magamnak, hogy akkor a tárgyhoz bővebben hozzászólhassak.
Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Midőn az interpellációra feleltem, készakarva mellőztem igen sokat, hogy nagyon hosszadalmas ne legyek; de mellőztem azért is, mert én csak any-nyit akartam felhozni, a mennyi elég eljárásom igazolására, és mellőztem mindazokat, a miket e szempontból szükségeseknek nem tartottam: de amik itt talán némi ingerültséget szülhettek volna. Ez az oka, hogy hallgattam szerződésekről, melyek kivétettek azoktól, kik szabályellenesen ösztöndijakat kaptak s a melyben kötelezik magukat, hogy egész életökben tartózkodni fognak az ellenségekkel, vagyis a magyarokkal való közreműködéstől. (Általános mozgás.) És hallgattam sok más ilyes-, ről, melyeket mellőztem azért, mert az előbb érintett szempontokból nem tartottam szükségesnek itt elmondani. Most is csak igen röviden és csak azokra szorítkozom, a miket a most hallottak után mellőzni, azt tartom, nem lehet. >
Az egyik az,  s ezt fölemlítem azért, hogy elmondhassam iránta nézetemet, — hogy sem azt nem mondottam, hogy a fejedelem tudtával sem azt, hogy a fejedelem tudta nélkül történt a föl-oszlatás s kijelentem azt is, hogy sohasem fogok sem a képviselő urnák, sem senkinek ilynemű kérdésére: sem igen-t, sem nem-et mondani. (Élénk helyeslés és tetszés.) A ház és a fejedelem elleni tiszteletlenség az; a mit a képviselő ur itt akar. (Élénk helyeslés a középen.)
Különben arról biztosithatom a képviselő urat, — és ez az, a mit főleg elmondani akartam, — hogy épen ugy, a mint hiába keresné bizonyítékát a nem magyar ajkúak véráldozatainak, melyekről beszélt, mert a magyar ember türelme igen nagy és sokat elnéz: épen ugy hiába fogná keresni azt az indignatiót, és elégedetlenséget Magyarország felvidékének szláv ajkú lakosainál, a melyről szólott. (Helyeslés.) A Matica működéseinek betiltása, a pánszláv irány elitélése nem fáj azon két milliónyi népnek, mely ott lakik; az csak néhány embernek fáj (Helyeslés a középen.) ki nagyravágyó, önző, piszkos czéljaiért félre akarja vezetni azt a népet. (Zajos tetszés)Én, t. ház, nem akarom a képviselő urnák ; sámsoni hasonlatait folytatni, sem pedig a féle-| lemről, a melytől szólott, nem akarok beszélni; | csak egyre figyelmeztetem a képviselő urat: ne-| künk magyarokul nem szokásunk félni, de a jelen I esetben nincs is reá ok; mert egyes emberek még soha veszedelmet nem csinálhattak: ha a nép millióit megóvni lehetett azon egyes emberek mételyes befolyásától; (Élénk tetszés.) de midőn a képviselő ur itt oly nagy hangon, s mondhatni kirívóan he-| lyezi magát szembe a magyar nemzettel és a ma-j gyár állammal, utoljára is azt fogom hinni egy | bizonyos példabeszéd szerint, a mely azt tartja, j hogy némely állatok, mikor félnek, nagy lármát i szoktak csapni: hogy a képviselő urat félelem kör-j nyezi. (Derültség.),
Nem akarván a t. ház idejét rabolni, ismételve kérem, hogy feleletemet tudomásul venni méltóztassék. (Élénk tetszésnyilvánítások.)

A téma lezárásaként keresve sem lehetne jobb gondolatokat találni, mint Borsody István további gondolatait az említett kötetből : 


 De talán közeljárunk az igazsághoz, ha az ellentétek okát inkább a hozzánemértésben és tájékozatlanságban, mint a magyarok és szlovákok egymás iránti rosszindulatában, összeférhetetlenségében, vagy gyűlölködésében keressük. A nagy megoldatlan kér dés súlya alatt egyik fél sem tudott fölemelkedni a tárgyilagosság, a józan ítélet és belátás olyan fokára, hogy az erők természetes összecsapását el lehetett volna kerülni. A világháborúelőtti szlovák-magyar viszonyra két körülmény jellemző: az öntudatos szlovákok eltávolodása a magyar gondolattól és az ezzel párhuzamos hozzáilleszkedés a csehek által propagált csehszlovák egységhez, a másik oldalon pedig a szlovák származásúak el magyarosodása és beleilleszkedése a magyar állam társadalmi struktúrájába, amely bárki számára lehetővé tette, származásra való tekintet nélkül, a legmagasabb érvényesülést és emelkedést, ha nyelvben és műveltségben, szellemben és gondolkodásban alkalmazkodni tudott az uralkodó magyar mértékhez. Ez a liberalizmus ideje és nemzetiségi tekintetben az asszimiláció kora Magyarországon. A liberalizmustól csak azt lehet számon kérni, hogy liberális volt-e — és az asszimiláció korát csak azzal lehet mérni, hogy tényleg lehetővé tette-e az asszimilálódást. . . Furcsa dolog a liberalizmus korszakát utólag azzal vádolni, hogy liberális volt és az asszimiláció korszakának szemére vetni, hogy megengedte az asszimilációt. . . Ilyen ferde szempontok szerint szeretik sokan elmarasztalni hazánk háborúelőtti állapotait, pedig korok értékét sohasem lehet későbbi idők eszméi szerint megállapítani. Még egyetlen korszak sem hozott végső megelégedést, egyetlen eszme sem tudta megoldani az emberi együttélés összes kérdéseit: a liberalizmus és asszimiláció kora sem tartalmazott örökérvényű igazságokat, a maga módja szerint azonban kétségtelenül sok igyekezettél sietett hazánk Európától messze elmaradt helyzetén segíteni és nem egészen eredménytelenül, ezt egy nyugodtabb és tárgyilagosabb korban köszönettel fogjuk megállapítani.

Thursday, 1 October 2015

Ady Endre saját szavaiban

ROHANUNK A FORRADALOMBA



Garami Ernőnek küldöm.
[...]
Minden a Sorsé, szeressétek,
Őt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot.
Mert ő is az Idők kiküldöttje
S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
Hunnia úri trágyadombja,
Ez a világnak nem közösse.

Bécs, babona, gróf-gőg, irigység,
Keletiség, zsandár, alázat,
Egy Isten se tudná lefogni
Ereinkben ma már a lázat.
Ma még tán egymást összetévesztjük,
Holnap egy leszünk, észre se vesszük,
Ölés s tisztítás vágya gyúlt itt,
Tegyünk a tűzre, ébresztgessük.

[...].
Eljött hát végre a pusztánkba
Isten szent küldöttje: a Sátán.
Szüzek voltunk a forradalmak
Magas, piros, hős nászi-ágyán.
De bőrünk alól kisüt lobogva
Már vérünk, e bús, mindeddig lomha.
Csönd van, mintha nem is rezzennénk
S rohanunk a forradalomba.


RENGJ CSAK, FÖLD

Tisza Istvánnak küldöm.
Az úr-Hunnia dőzsölt hát megint
Tornyaiból bátran lekönyökölve
S csak pribék-hadát intve uszitón,
Bús lázadóit hogy ölje, hadd ölje:
Régi dal, régi dal.

Rázta csöngőjét alkov-ágy-csucsán
(- S lent vad őrjöngéssel ölték a népet,
Ezt a csúffá-tett, örök hajadont -)
A bujtó, új, kan Báthori Erzsébet:
Régi dal, régi dal.
[...]


Egy évtizeden át - a Tiszát támadó írások és prófétai hangú versek szerzőjeként - Adynak mégis hozzá kellett fordulnia segítségért. Kérte, hogy fogadja őt, és segítsen neki abban, hogy Boncza Bertával, Csinszkával házasságot köthessen.

 
"Egy szörnyű világválságon kívül el kellett jönnie az én nagy emberi válságomnak is, hogy tudjam, érezzem: nekem is Tisza Istvánhoz kell fordulnom. Száz okból is vakmerőség ezt nekem tennem, de megteszem, mert örülök, hogy van még egy utolsó bizodalmam akkor, mikor a mindenki ügye és a magamé vetélkedve fenyegetnek egy nagy katasztrófával. Kérem, kegyelmes uram, nagy és kétségtelen emberségével sejtse meg ezt az én különös és fenyegető, egészen egyéni, emberi krízisemet, fogadjon el engem néhány percre, hallgasson meg, és ha lehet, adjon tanácsot. (...) házasságom rég vajúdó tervéről van szó, melyben tiszta helyzetet csakis Tisza Istvánnak szava és tekintélye teremthet. "
Adynak Latinovits Endre titkár egy sokszorosított levélformulával válaszolt: ,,..a Kegyelmes Úr egyelőre hivatalos elfoglaltsága miatt kihallgatást nem ad." A január 26-i elutasított kérelem után Ady újabb kihallgatást kezdeményezett. Kérte Tiszától, hogy: ,,...tegye meg, mert Ön meg tudja tenni, hogy röviden meghallgasson, s dűlőre vigye dolgomat." Ady számára Tisza ,,szava és tekintélye" jelentett volna biztosítékot és védelmet, hogy az apa, Boncza Miklós képviselő ellenállását Boncza Bertával, Csinszkával tervezett házasságkötése előtt megszüntesse. Csak Tisza tudott volna segíteni abban, hogy Ady reménye szerint ,,dűlőre vigye" a dolgát. 
A kért kihallgatás azonban elmaradt. Tisza sem felejthette el a ,,Rengj csak, Föld" indulatát, Ady indulatos vallomását, hogy ,,...Ezer éve, vagy több idővel óta, árta a bárd és a négyeltetés / S földrengésre lezúgó, úri nóta... " Az ,,Enyhe, újévi átok" prófétai haragját, az átokszót: ,,Hogy fussanak rá minden nyavalya/ Ez a gazember még lakolni fog."

Ady Endre levelei. 3. kötet. Szerkesztette: Belia György. Bp., 1983. 1208. és 1205. levél, 122, 123. l. in Östör József: Tisza István saját szavaiban

Monday, 21 September 2015

A földönfutó város

"Néhai édesapám ebben az időben a temesvári MÁV. üzletvezetőség távirdahivatalában. mint távirász teljesített ezolgálatot. Minthogy a román államnak az esküt nem volt hajlandó letenni, ezért záros határidőn belül el kellett hagynia Románia területét.
A Ferencvárosban volt családiházunk eladása után, 1921. juliusban szüleimmel es testvéreimmel együtt Csonka-Magyarországra jöttünk.
Monor pályaudvaron 6 hónapig laktunk vagonban. Majd apámat Rákosrendező állomásra osztották be előbb térfelvigyázóként, tágabb távírászi minőségben. "
- részlet ifj. Deák Kálmán önéletrajzából, 1944.




id. Deák Kálmán MÁV-tisztviselő, vagonlakó. Ez az egyetlen, tökéletesen ideillő fénykép maradt fenn róla.

Az 1919-1924 között, az újonnan megvont határokon túlról menekültek - vagy talán helyesebb szóval mondva, elüldözöttek - története ma már nehezen kutatható. A kommunista történetírás természetesen a legszigorúbban tiltotta a témát, a hosszú időszak alatt az élő szemtanúk meg- és elfogytak, az üggyel foglalkozó hivatalos iratállomány pedig a háborúban megsemmisült. A téma feldolgozására Borsányi György professzor tett kísérletet a nyolcvanas évek végén (azonnal elakadva az elején) és Dékány István filmrendező jelenkorunkban. Így annyit tudhatunk biztosan, hogy az új határokon belülre mintegy 350-400 ezer ember menekülhetett, - közöttük 19372 vasutas - akiknek javarésze hosszú ideig vagonban lakott, amíg újra valamilyen formában újra nem tudták kezdeni az életet.
Teljesen híján lehetnénk tehát a történeteknek, ha ezúttal most nem segítene a szépirodalom, amely már láttuk, nem barátja a történetírásnak- nem is lehet az de nemsoká sorravesszük azt a pár esetet még, amikor mégis. A menekülők, vagonlakók életéről a leghitelesebben és a legnagyobb terjedelemben Zilahy Lajos A földönfutó város című regénye tudósít. Így ehhez fordulunk, és ebből vesszük át az illusztrációk kiegészítésére a leghitelesebb szemelvényeket.Annál is biztosabbak lehetünk e Zilahy-mű hitelében, mert az író maga is lakója volt e földönfutó városnak.
Az olvasónak feltűnhet majd az illusztrációk - és a saját történetemben is -, hogy mennyire sokan jöttek át azért, mert nem voltak hajlandók esküt tenni az új helyzetben. Ennek nemcsak a demonstratív magyarság vállalás az oka, hanem az eskünek akkori ereje : egy dologra lehetett csak esküdni, élethossziglan. A huszadik század majd szépen lassan kikezdi és erodálja ezt az erőt is.
Az illusztrációk meg nem hivatkozott része Dékány István említett filmjéből, valamint a Nyomorfilm című 1920-as dokumentumfilmből valók


Sólyom Pál vasúti tisztviselő özvegye és családja. Képes Krónika 1919. december 9.


Képes Krónika, 1919. december 9.


Képes Krónika, 1920. november 23.


— Isten veled, Erzsébet! — mondta Vilma néhány üres pillanat múlva. Odalépett hozzá és megcsókolta.
Erzsébet csodálkozva nézett rá.
— Nem jossz ki holnap az állomásra?
— Ne vedd rossz néven, nem mehetek. Pali se fog kimenni. A mi helyzetünk is nehéz, meg valami tüntetésnek vennék. Valaki besúghatja.
Erzsébet egy pillanatig idegenül tekintett Vilma szemébe. Ez az asszony itt marad, ezek nem magyar származásúak. Most érezte először így, ilyen mélyen ráeszmélve, hogy nem mindenki magyar, aki magyarul beszél. Pedig Vilma nem is tud másként, csak magyarul. Milyen különös. Ezek most már egy más fajtához, egy más nemzethez fognak tartozni. Ezt eddig is tudta, hiszen Pali mar a nevét is megvaltoztatta és új ügyvédi belyegzőt csináltatott. Tavaly meg ez volt a neve: Vojk Pal dr. ügyvéd. Ma mar: Pavel Voicu, advocat. Hiszen ez érthető. De az, bogy meg az állomásra se mernek kijönni, ez már mégis borzasztó. Hát ilyen nagy a szakadás közöttük?



A hosszú vonat valami fordulóhoz ért: a kocsik hevesen egymásra torlódtak és nagy lökés rázta meg ôket. Erzsébet hangosan felsikoltott. A spirituszforraló leesett a földre, az égô szesz szétfolyt a földön és vadul lobogott, mint valami kék lángnoveny a szélben. Felugráltak és cipôjukkel kezdték taposni az eleven lángot, hogy megöljek.
— Zsizsi!... A szoknyád!... Meggyullad a szoknyád!
Az ágy mellett hirtelen nagy sárga fény lobbant fel, ott valami papiros gyulladt meg.
— A víz ... A víz ... Hol a vizeskanna?
De mind a két kanna vizet elmosdották. Csak a kancsóban volt ivóvíz, de most azt sem találták. A gyerekek halottsápadtan ugráltak, egymást majdnem feldöntve. Erzsébet a kezét tördelte és kiabálni kezdett:
— Segitseg ... Tüz van!... Segítség!
A helyzet valóban veszedelmes volt. A vagonból csak kiugrani lehetett, esetleg a kerekek alá. Vészfék itt nincs. Es annyi az összezsüfolt, gyúlékony anyag, bogy percek alatt porrá éghet minden.
A szétfolyt égö szesz, mint valami elö, meneküló âllat a vitrin ala bájt és alól a száraz fát pillanatok alatt meggyujtotta.
— Vizet!... Vizet!... Az ajtót ! Nyissátok ki az ajtót!
A vitrin aija és az also fiókban a sok mindenféle papiros mar füstölve langolt. Nekifeszültek és feldöntötték a vitrint, úgy hogy az üvegtáblák csörömpölve hulltak szét. Az égô vitrint a nyitott ajtOn sikerült végre ledobni. Amikor kizuhant, mintha készakarva tréfás bukfenceket vetett volna a hóban, mielött vegleg elterült. Ahogy utánanéztek, látták, hogy teijesen átadja magát a langoknak.
Szerencsére csak ócska holmik és üres skatulyák voltak a vitrinben. De a szép vitrin odavolt. Úristen, ml lett volna, ha Erzsébet nem a kis íróasztalban, hanem ebben a vitrinben tartotta volna a pénzét, egész vagyonát és ékszereit.



A két fiu megérkezett a sparherttel. Ki voltak pirulva és lihegtek a fáradtságtól. Kis, kOnnyü sparhert.volt~ csupa rozsda.
— Mit fizettetek érte?
— Egy vasat se! — kiáltotta Józsi, mintha ez is az ő érdeme lett volna.
— Nem Kalainál vettük, — magyarázta Feri. —Megkerdeztüflk egy embert az utcán, itt mindjárt az állomás mellett, hogy merre van a Kalai boltja. Kikérdezett bennünket, bogy mit akarunk. Aztán azt mondta, hogy menjünk vele. Bevitt a házba, felmentünk a padlásra. Onnan szedtük elô ezt a sparhertet. Mikor kérdeztük, hogy mennyiért adja, azt mondta, várjatok, mindjárt kiszámítom. Eltünt és nemsokára egy sonkával jött vissza. Azt mondta, vigyétek ezt is, nem tartoztok semmivel.
— Mit mondtatok neki? — rebegett Erzsébet.
— Nem mondtunk semmit, csak gyorsan eljöttünk. Jozsi ügy szaladt a sonkával, mintha lopta volna. Én meg felkaptam a sparhertet.
— Meg se köszöntétek?
— De igen, hogyne, megköszöntem, — mondta bizonytalanul Feri.
— Hogy hívták? Ki volt az az ember?
— Nem kérdeztem a nevit. Olyan iparosféle volt.
— Ó, a jó Isten áldja meg!


Jó félóra is eltelt mar, amikor valaki ököllel megverte a vagon ajtaját. Erzsébet félrehüzta az ajtót. Ismeretlen ember állt a vonat mellett, csak ugy vállára kanyarított télikabátban.
— Kakas Sándorné?
— Igen, én vagyok.
— Szálljon le és jöjjön velem.
— Én? — kérdezte kicsit megütődve a barátságtalan hangra Erzsébet.
— Maga, maga.
Erzsébetben fellobbant a krakéler magyar. Ahogy ott alit fent az ajtóban, csípőre tette a kezét és egyszerre olyanná változott, mintha ruhájának minden ráncát, az arcát és a hangját is hirtelen kivasalták volna.
— Nézze kérem, én nem vagyok magának magamaga. Es különben is először mondja meg, hogy kicsoda.
— Államrendőrseg, — mondta a férfi nyugodtan, minden hatást a szó puszta értelmére bízva
.
[...]
— Felugyelő urnak alázatosan jelentem, özvegy Kakas Sándornét előáliItottam, — mondta a detektIv és mutatóujjával röviden intett Erzsébetnek, hogy hova álljon. Erzsébet e pilianatban oiyan nyugodt és fenséges volt, mint egy szobor.
A felügyelő sokáig rá se pillantott. Elkezdett egy kék ceruzát hegyezni, mintha jól meg akarta volna fontolni az első kérdést.
A jégvirágos ablak mOgOtt odakint két gyerekfej szorongott. Józsi es Feri télikabát nélkül ugrottak le a kocsiból. Zsebredugott kézzel, begörbített vállal dideregtek. Kívül a szél vágta, fútta, belül nagy izgalom fűtütte Oket. Erezték, hogy anyjuk valamiért bajba került.
A felugyelő végre ráemelte tekintetét Erzsébetre. Jól megnézte maganak, olyan nézéssel, amely már magában is gorombaság volt.
— Miféle zsákokat visz maga Pestre?
[...]
Most egyszerre eltört a hangja, mint a nádszál:
— Kérem, én a gyerekeim boldogsagara esküszöm...
— Ne hazudozzon itt össze-vissza!
Ez a szö ugy vágott az arcába, mint a bot. A felUgyelö megint a ráncok közül nézett fei rá:
— Tudja maga azt, hogy mostanában a kémeket és hazaárulökat egy-kettöre agyonlövik?
Es egyszerre kiabálni kezdett:
— Hol vannak azok a zsákok? Mit csinált velük? Ki volt az az ember?
A szavak ügy huliottak Erzsébetre, mint az ökölcsapások. Pisiogva kapkodta a fejét és hátráit Aztán pillanatra behünyta a szemét. A torkában vad, eszelös sikongatás fesziilt, de néma maradt.
Az ajtö üjra megnyilt a háta mögatt és több lab csoszogása hallatszott.
— Itt vannak a zsákok, — mondta az elöbbi hang.
— Ez a két kölyök szaiadt velük, mar egész a sorompónál voltak, a bakter fogta el öket.
Erzsébet megfordult és a két ember között Ferit és Jözsit pillantotta meg. Dc agya és szíve e pillanatban mar annyira kimerüit volt, hogy jóformán azt scm tudta, miröl van szö.
A feiügyelö és a tiszt látható izgalommal vonultak at a másik szobába a két zsakkal. Az egyikre gombostüvel rátüzve meg ott volt a level. Legelöször a levelet bontották fel.
*Kedves Janoskam! Csak ezelött egy órával tudtam meg, hogy ma este a magyar menekülők vonatja érkezik ide és a vonatot holnap reggel áteresztik a határon. Gyorsan összeszedtem tehát az egyházmegye iratait, hogy a vonat valamelyik utasávai felküldjem Pestre hozzád hogy örizd meg egyelöre, mert itt mostanában semmi felöl sem biztos az ember, nemcsak széthányják, de meg is égetik könnyen a magyar iratokat.. .
— Bontsa csak fel ezt a zsákot, — mondta kedvetlenül a tiszt.
A felügyelö elövette a bicskajat és belehasItott a zsákba. Kihúzott nehány iratot. Kezükbe vették, nézegették. Egyházmegyei iratok.
— Ki tette azt a feljelentést? — kérdezte fanyar szájjal a rendörtiszt
— Névtelen level... ött van a kapitány ür asztalán.
Elövették, nézegették.
— Az Isten verje meg. . . — sziszegte a foga közt a kapitány. — Ilyen marhaságokkal ugratják az embert... Pista küidi ezt a zsákot, Megyeri Pista, ismerem az irását.
Vicsorított es dühösen sokáig vakarta a tokáját. host bogy tegyék jövá ezt a hibát.
— Mutassa csak azt a névtelen levelet

[...]
Kivette a kezéböl a levelet és visszatette az asztaira.
— Higyje el, ez a level is hazafiság. Ez is abból jön. Felzaklatott idegek. Sajnos, sokszor a legvadabb rémlátás se közelíti meg az igazságot.


Reggel hét órakor érkeztek Budapestre.
Száraz, zuzmarás hideg idó volt, a sineket is úgy belepte a dér, mint az aprószálú fehér szôr. Es mennyi sin, Istenem, mennyi sín. Józsi folyton a sineket számolta.
Ő olyan rangba sorozta a városokat, ahány sínpár futott el az állomások elött. Nagyenyed hét sinpár, Kolozsvár tizenkettő, Ungvár kilenc, Kassa tizennégy. De itt egész síntenger terült el. Mar egy félóra óta haladtak ennek a sínengernek csattogó, vashangú hullámain. Folyton lassított a vonat, végre megâllt, nagyot fújtatjva, összerázkódva, mintha csak azt mondta volna na, itt vagyunk.
Most nem törődtek a hideggel, a másik ajtôt is kinyitották hogy minél tbbbet lássanak. Balfelôl váltóházak, emeletes üvegkalitkák kopár raktárak. Jobboldalt rengeteg tehervonat, azokon túl magas kôfal, a köfal felett óriás madárkalitkák, melyekben sasok és keselyük gubbasztottak, vagy szarnyaikat suhogtatták. Eppen az Allatkertnél állt meg a vonat. Tovább nem mehetett, mert az állomáS és a nagy uvegcsarnok zsúfolva volt vonatokkal.
Igy hát más nem is fogadta ôket, csak a sasok és keselyük. Mintha nagy holttest közelébe értek volna ez a sok dügmadár irtózatos jelképe volt a sorsnak, az ősi Magyarország osszeomlott határainak s az elszakitott területek magyarságának. Halál, halál.




Gombai megállított egy csukott konflist.
— A Nyugati pályaudvarhoz!
A kocsis lenézett rájuk a bakról, bizalmatlanul es mogorván. Ezek valami jókedvű részegek, bolondot akarnak űzni belöle.
— A Nyugatin nem megy mar semmi vonat. Hat órakor megy az elsö Ráckeve felé.
Racsapott a lóra es elindult.
— Megálljon, öregem, itt ne hagyjon bennünket, —nevetett Gombai. — Nem utazni megyunk mi az állomásra, hanem lakni.
A kocsis észbekapott.
— Vagonlakók?
— Na látja, mennyi esze van magának!




Ott szorongtak mind a férfiak Endrey vagonjában, legtobbjuk csak állt, mert aug néhánynak jutott ulöhely. ött volt Derőczey Akos, a föszolgabíró, fejjel magasodva ki a többiek közül, most is nagy lengyelbundájában, Horvath Laci, nagy csomó Irást tartva a kezében és a szemével hunyorgatva, ott volt a hosszübajuszü Dobay Istvan, aki erre az alkalomra felvctte tüzérezredesi egyenruhajat, Papp Emil a kopott orvosi taskajaval, amcly mintha a kezéhez lett volna nőve, Gáspár Jozsef, a mértekhitelesitő felügyelő, akit Endrey nem tudott megakadalyozni, hogy beszédclcl ne üdvözölje Gyulayt, ott volt persze Farsang Miska szénfekete bajuszát pedergetve, a kopasz Szász Oliver, a kozjegyző, a rosszfogú Imre Sandor gazdasági felügyelő, Kiss Tofi a bankigazgató, pluskalapját szorongatva a kezében, Pénzes Elemér számvizsgaló, olyan hailgatag és szomorü arccai, mint aki a halálos Itéletét várja, ott volt Persin tiszteletes ür, hosszú karját keresztbefonva a mellén, ott volt Ladányi Dénes, a rendőrkapitány, Nagy Kálmán, Hobola és Gal Elek, ezek valamennyien álltak, ulőöhely csak az oregeknek jutott, Deák Samunak, az esperesnek, Tánszkynak, a tanácselnöknek, Bene főjgyzőnek, aki szintén tül volt a hetvenen, Egry Peter helyettes alispánnak, aki rövidre nyirt, felfelé kefélt hajával és legényes, kemény kis fehér bajuszával egy láda tetején tilt és Bunyitay bácsinak, aki a fokosát most is a térdei közzé állItva egy sámedlin kuporodott. Sárgafehér nagy bajusza most olyan alakü volt, mint a gyalufongács.
[...]
Hat szóval az épitkezés. .. — kezdte újra Gyulay.
— Ezenkilencszáztizennégyben haromszazhanom házat épItcttek Budapesten. Ez volt a békebeli, fejlödö Budapest épItkezési atlaga. Haromszaz ház évente. Tizenötben mar csak száznegyvennégyet épitettek. Tizenhatban pedig negyvenötöt. Egyik oldalon a tomegek gátnélkuui bearamiasa, másik oldalon az épitkezés tcljes megszünése. A föváros latta a közeiedö hajt, Bárczy stirgette a kormányt, hogy mozdItsa meg a katonasagot és a hadifoglyokat, más munkáskéz nem volt, anyagröl is csak a hadikincstár gondoskodhatott, de persze ebböl semmi nem lett. Most tehát itt állunk a tcljesen megbénult épItöiparnal s ugyanakkor majdncm egymillió lakosságszaporulattal. Ezt röviden ügy hivj ák, hogy lakáskérdés. Mi van a vagonlakókkal? Ezt ordItják a lapok és a parlamenti szónokok. Tehetetlen a lakáshivatal! Hat persze, hogy tchetetlen. Egy borospohárba nem tudok heleönteni egy lavon vizet, ha megfeszulok Se. Rendeletek! ötödik eve kisénleteznek a legbonyolultabb rendeletekkel. Hat lehet ezt a kérdést rendeletekkel megoldani? Most képzeld el, ezeknek a rendeleteknck en fogalmazom a szovegét. Irom a receptet, kohögés elleni port írok és vilagosan látom, hogy a betegnek rákja van. Itt csak a kés, egy nehéz operacio, vagy a felszivódás segit. öpenáció alatt azt értem, hogy kegyetlenul ki kellene seperni Budapeströl mindenkit, aki a háború alatt költözött ide.
— A zsidók! — dörrent meg Deröczey hangja. — Mért nem sepritek ki ezt a sok galiciai zsidót a városböl? Szuszogni se lehet tölük az utcán!
Nagy zúgás támadt ezekre a szavakra, Endrey hiaba próbálta csendne inteni öket.
— Mért csak a galiciait? — csattant föl élesen Nagy Kálmán hangja. — Valamennyi zsidót ki kéne seperni!
Az öreg Deák Samu feiemelte a kezét és nehézkesen a jangok iranyaba fordult:
— Uraim, gondoljuk meg, hogy mit beszélünk... A nemzetiségek széttépték az országot. Itt belül, a maradék országban akarunk egy új ellenséget, egy új nemzetiséget faragni? Most? Gondoljuk ezt meg urak!
Endrey helyeslöleg, némán bólintott. Gyulay nem szólt semmit, csak maga elé nézctt a levegöbe, egy kis sértödottséggel az arcán, amiért félbeszakItották.
Kiss Teofil magas hangon szölt közbc a zúgásba:
— A hazafias magyar zsidóságot nem lehet felelössé tenni azért, ami történt!
A tyükketrec felöl feléje vágott Gal Elek hangja:
— Te ne beszélj Tofi, téged mar egy nagy állás var az egyik zsidóhankhan!
— Ugyan kérlek! — kapkodta a fejét Kiss Teofii, de nem folytatta tovabb, mert a felesége zsidó szarmazasú volt és attól felt, hogy most ezt is a szemébe pörköiik.
[...]
Az oreg Bene élesen recsegett közbe, a mellette üIó Deák Samu felé célozva a szavaival, de csak úgy, mintha önmagával vitatkozott volna:
— Négy százalék a zsidóság és a nemzeti vagyon harminc százaléka van a kezükön... Tessék ezt átszámitani magyar viszonylatra! Ez nem egészen úgy van, kérem!
— Huszonhat, Berci bácsi, huszonhat! — szólt közbe valahonnan hátulról Gáspár — de mindegy az, ha huszonhat is, ez is azt mutatja, hogy a zsidók markában vagyunk!
— Uuraim, éédes jóó uuraim. . . — lengette békItöen és csendet intve hosszú ujjait Persin tisztelendő úr, aki egyik párthoz sem tartozott. De ennél többet nem is mondott, rögtön elhallgatott, mint aki hivatásbeli kötelességének ezzel a néhány békítö szóval eleget tett. De a zúgás tovább tartott. A sápadt és mozdulatlan arcú Pénzes Elemér, akinek állát zöldesharnán verte ki a hatnapos szakáll, most elöször szólalt meg, száraz tekintetét Gyulayra szegezve:
— Mi itt rothadjunk a vagonban, asszonnyal, gyerekekkel, a zsidók meg tizszobás iakásba lakjanak? Ez a magyar sors kérem?
Az alelnök meg mindig azzal a sehovase nézó tekintettel pillantott maga elé, olyan arcot öltött, mintha ez a kérdés nem őreá tartozna és mintha csak arra vigyázott volna, hogy két kezének szétnyitott és pontosan egymáshoz illesztett ujjai el ne mozduijanak a helyiikröl.
— Azért mert a poloskák csIpnek benneteket, fel akarjátok gyujtani a házat? — kiáitotta az öreg Deák Samu és a levegôbe dobálta rövid kezét, amelyen kerekre gombolt manzsetták zorögtek. Halántéka mar egészen piros volt az izgalomtól és folyton ezeket a szavakat ismételte kiabáiva: — Ezt gondolják meg, urak, ezt gondolják meg, urak!




Ujra elindult. Elinduit szenet lopni. Megtalálta a kocsit, amely szerencsére homályban volt, a legközelebbi lámpa sem vilagItott egészen idáig. A kofferben meg egy zsákot is hozott, kis zsakot, csak akkorát, amit a szájánál fogva feikézzel is lehet vinni. A kocsi oldalán felmászott és elöször a koffert töltötte meg. Az apröbb darabokat váiogatta. Iszonytató nehéz lett a kis koffer, amikor megemelte. Óvatosan ereszkedett le vele. SzerencsCsen földet ért. Megfordult... és ekkor a földbe gyökerezett a lába.
A sötétben, közvetlentil mellette egy ember alit, némán és mozdulatlanul. Dc a körvonalaiböl is látni lehetett, hogy vasutas. A vasutas a bundájaba süllyesztett kézzel állt ott, mint valami kisértet. Mint maga a Vád és az Itélet. A halál és a megsemmisUlés. Mindent iátott, Nehany pillanatig csend volt, tébolyitó, halálszagú csend. Aztán megszölait a vasutas:
— Szenet visz?
Hobola nem felelt. Lehunyta a szemét és sirni szeretett volna.
— Hová. viszi azt a szenet?
Hobola megint nem felelt. Aug alit a lábán. A koffer sulya tőbol akarta kitépni a karját. Egy pilianatig arra gondolt, hogy ledobja a koffert és vad futassai elmenektil. De elfogjak, egész bizonyosan elfogják. A botrány meg sz9rnyűbb lesz.
— Micsoda maga?
Ez a nyugodt paraszti hang, ez a rettentö nyugalom, ez mindennél borzasztöbb volt. Hobola olyan színtelen es fagyott, tompa hangon felelt, mintha valahol lent a térde szólalt volna meg.
— Tanár vagyok.
— Vagonlakó?
— Igen.
A vasutas meggyujtotta a lámpáját, amely a derekára volt akasztva. A bakterlámpa fényében megpillantotta a zsákot is a földön. Felvette.
— Hat ez itt micsoda? Zsák?
Hobola nem felelt.
— Na jöjjön csak utánam.
Elôre indult. Menetközben karja ütemére lengett kezében a lámpa. A fény a vonatkerekek ala lendült,aztán fel a teherkocsik oldalára. Hobola gépiesen követte.
A koffer is súlyta1anná vált a kezében. A lépések valahova a másvilágra vezettek. Képzeletében egy rendörszobát látott maga elótt.
A vasutas megállt egy teherkocsi mellett, amelynek oldalát vizszintes rácsok alkották. Amilyenhen sertést és vágómarhát szoktak szállItani. Ez a kocsi most négyszögletes nagy zsákokkal volt tele, amelyek a rácsok nyílásán kövéren kidudorodtak.
— Van bicskája?
Hobola nem értette a kérdést. Bicskája? El akarja venni a bicskáját. Rémlett neki valami, hogy ez Igy szokott történni, a foglyoktol mindent elvesznek, meg a cipöjükböl is kifűzik a zsinórt. Mindent, amivel magukban vagy másokban kárt tehetnek. Letette a koffert a földre, kapkodva elövette a mellényzsebéból a bicskáját. A vasutas közel tartotta lámpáját a kocsi oldalához.
Szürja meg csak ezt a ponyvát.
Hobola nem tudta, mirôl van szó. Pillanatnyi habozás után engedelmeskedett.Megszúrta a feszes, tömött ponyvát. A vasutas újabb parancsot adott:
— Tartsa ide a zsákját.
Elkezdte nyomkodni a megszürt zsákot, olyan mozdulattal, mintha valami nagy tögyet fejt volna. Odasúgta
Hobolának:
— Sárgaborsó. Ausztriába megy.
A borsó kellemes kis zúgással pergett at Hohola zsákjába.
— Feljebb tartsa egy kicsit azt a zacskôt. Na, jól van, elég lesz ez mar...
öklével megdöfkodte a zsákot, hogy a nyilás ne peregjen tovább és lassan elöre indult. Vissza a vagonlakások felé. Hobola utána. Egyik kezében a zsákkal, másik kezében a kofferrel. Szótlanul mentek egymás mellett. Kis idô mulva megszolalt a vasutas:
— Melyik vidékre való tanar úr?
— Brassóban születtem.
A vasutas néhány pillanatig hallgatott. Aztán csak annyit mondott:
— Arrafelé nem vagyok üsmerôs.
Az egyik raktárféle épulet közelében megállt és búcsúzóul azt mondta Hobolának:
— A szenet ne nagyon bántsák. Mert az a vasúté.
Azzal eltünt valahol a raktár mogött.
Hobola megállt és sokáig utána nézett. Kiáltani akart, hogy visszahívja és megköszonje neki, de nem jött hang a torkára. Csöndes sirást érzett a mellében, most elóször találkozott a szegény emberek testvériségével. Ugyanakkor mast is érzett, a társadalmi rend néma és ijesztő felbomlását. Nagy Gergely pápa korára gondolt, amikor Róma utcáin naponta véres csatákat vívott a nép a romok közt tanyazo kalandorokkal. Es mert ő mindig történelmi képekben gondolkozott, az jutott eszébe, hogy ez a vagonélet talán megint ket olyan sötét század kezdetét jelenti, mint a római birodalom bukása után a hatodik és hetedik század borzasztó éjszakája. Ebbôl a sötétségböl mar nincs visszatérés az ő számára, vagy ki tudja, ezek az összezsüfolt vonatok és bennük az emberi nyomorúság talán az egész fehér civilizáció pusztulásának kezdetét jelentik, ahogy a kínai és inka civilizáció egyszer mar örökre elpusztult. Amint idáig jutott gondolataiban, megingott és elhomalyosult benne az a kép, amit a boldog és közeli Páneurópáról festegetett magának.


- Parancsolj helyet foglalni. Ide a székre. Hat szóval, három hétig kora hajnaltól késö estig hordtam ide mindenféle ócskaságot, mert arra gondoltam, hogy a legsemmibb kis vacak is többet en, mint a pénz. A mult héten aztán megindult az üzlet. Megindult! — mondta és újra hangosan felnevetett, mintha sajátmagát nevette volna ki. — Azt értem alatta, hogy megindult, hogy eladtam ezerötszáz régi cserepet, ez volt az elsö üzletem. Azt nem mondhatnám, hogy meggazdagodtam rajta, de mégis hozott valamit... aztán látod, ügy van az, hogy ami az udvaron vagy a padláson bever, az csak értéktelen semmi, de ha idehozom, akkor mar árucikk és ára van. Hat igy kinlódom.
Erzsébeten külónféle gondolatok futottak at. Legelöször arra gondolt, hogy ez a Matild mégse üriasszony. Aki arra képes, hogy ilyen piszkos kézikocsit végighüzzon az utcán, fényes nappal, nem törödve azzal, hogy régi ismerôseivel találkozik. De ugyanakkor valami vad és hatalmas életeröt érzett ebben az asszonyban, aki szinte a tfz kôrmével veti magát a puszta földre, bogy elôkaparja a fillereket, a lánya és a maga számára.



Egy hét mulva, egy vasárnap reggel, Józsi dobjának erchangja újra felcsendült a kocsisorok között. De most az egyszer vészhírt kongatott.
Közölték a vonat lakóival, egyelöre csak erröl a vonatröl volt szó, hogy az egész szerelvényt egy óra mulva ki fogják tolni Dunakeszire. A tyúkketreceket és egyéb holmikat tehát mindenki szedje fel a kerekek alól. Egy óra mulva indulás.
A hír úgy érte öket, mint a villámcsapás. Mar régen hallottak iiyen tervekröl, tudták, hogy az államvasutaknak mennyi kára van abból, hogy a vagonok ezerszámra el vannak foglalva, az iújságok és a parlamenti beszédek is foglalkoztak ezzel a kérdéssel, azt is tudták, hogy a pályaudvar kornyékén rengeteg menekillö vonat torlódott össze és e1öbbúutóbb történni kell valaminek, mert a forgalom teijesen megbénul, — mindezt tudták, erröl naponkint hallottak, de mégsem hitték, hogy ez valamikor be fog következni. Hogy indulni kell, hogy a kerekek, amelyek az 0 szemUkben mar nem vonatkerekek voltak, üjra nyikorogni, forogni kezdenek, az életUk, a szobáik alatt, ez a gondolat meg annál is borzasztóbbnak látszott, mint mikor régi lakásukat kellett otthagyni. Ezek a vasüti kocsik mar belenöttek itt a földbe. Az utca másik oldala, a szomszéd kocsisor az élet ezernyi, apró kis szálával fonódott hozzájuk. ísmeretseg, barátság, szerelem. A közös mosóteknö, a kölcsönkért fözöedények. A közös újságrendelés. A percek és órák gyongéd és érz& keny összehangolása. A kártyaparti és a hegedükvartett. Hogy ki vigyaz a gyerekre, amíg a másik bent szaladgál a varosban. Ez most semmivé válik. Pokoli gondolat, az utca egyik oldala elindul és eltünik a messzeségben. Kezdôdik elölröl a földönfutás.
Leugráltak a kocsikból és csoportokba verödtek. Bene föjegyzö magából kikelve kiáltozta:
— Ki csinálta ezt? Hol van Horváth Laci! Kerítsétek elö Horváth Lacit! Ki mert a mi nevünkben nyilatkozni?
Horváth Laci ott állt a tomegben, de a nagy izgalomban senki se vette észre. Sápadt volt és némán rágta az ajkát. Egyre nött a tomeg, az asszonyok a kezilket tör
delték és jajveszékeltek, a férfiak rekedten kiabáltak. ött volt Erzsébet is, sirt és kiabalt 6 is. . . folyton az járt az eszében, égette mint az eleven seb, hogyan fognak a gyerekek iskolaba járni Dunakesziröl, most, a vizsgák elött és el kell szakadnia Gombaitól, azok a délutánok öttöl hétig...
Valaki tuilordította a zsivajgást:
— En nem megyek, en a vonat elé rakom a gyerekeimet, nem megyek, nem bánom, ha kettéhasítanak se... elég volt nekem ebböl a komédiából!...
Horváth Laci közben felmászott az egyik nyitott kocsi ajtajába és felemelte a kezét, hogy be.szélni akar. De nem tudott szóhoz jutni, szemrehányások és szitkok repUltek felé. Az ember, aki minden percét a vagonlakók tigyének szentelte, e pillanatban mar aúnio volt a tömeg szemében. Végre beszélni kezdett:
— Emberek, értsék meg... ezen nem lehet változtatni. Tegnap éjfélig tárgyaltam az állomásfönokséggel... felsöbb parancs jött, amit teljesíteni kell..
Mint egyetlen ember kiáltott fel a tömeg.
— Nem megyunk!... Nem teljesítjük!... Mi az a felsöbb parancs? Ki adta ki azt a parancsot? A kormany, amely mindig azt ígeri, bogy lakást szerez nekUnk? Honnan jon a parancs? Nincs ilyen parancs!
— Ertsük meg egymást, emberek, — hallatszott újra Horváth László szava. — Ne csinaljunk felfordulást, hallgassák meg, mi történt... A dolgon nem lehet változtatni... Dunakesziröl minden reggel jönni fog egy szerelvény, ingyen szállít mindenkit...
Ujabb hang süvöltött felé:
— Nem tudja mit beszél!... Dunakeszin már nincs hely az állomáson... szabad pályán fog állni a vonat... Honnan szerzünk élelmet? önnan hogy járunk piacra?
ölyan zügás és kavarodás támadt megint, bogy Horváth Laci hiába integetett és kiabált, mar egy szavát se lehetett hallani. Ekkor megszolalt hatul egy sapkás vasutas, aki most érkezett két rendör kíséretében. Magas, éles hangon kiáltotta:
— A parancsot teijesiteni kell, ha nem engedelmeskednek, karhatalmat fogok igénybe venni. Vegyék tudomásul, hogy...
A többit mar nem lehetett hallani. A nagy zajongásba egy hátrálva közeledô lokomotív dorgött bele, amely hatalmasan, feketén, fenyegetöen igazodott a vonat tiúlsó vegéhez, hogy megragadja és elvonszolja a kocsisort.
A mozdony végleg felbôszítette az embereket. Egymásnak kiabálták:
— Nem megyünk, nem megyünk! ésak a testünkön keresztül! Gyerünk a mozdony elé!
Es mintha pillanatok aiatt megertették volna, hogy mi a közös tennivaló, feirohantak a kocsikba, ruhákat, kalapokat, fözöedényeket dobáltak a smnekre és a kerekek ala, aztán közös erövel bütorokat kezdtek cipeini. Toriasznak a mozdony elé.
Elöször jöttek a bölcsôk. Hat bölcsöt állítottak közvetien a mozdony nagy, magas, éles kerekei elé. Az apróságok keservesen sírtak. Aztán jöttek a gyerekkocsik. Asztalok, székek, szekrények, egymásra rakva, összevissza, olyan magas halomban mar, mint maga a mozdony.
A nagy, fekete gép befütve alit. Ahogy a göz rázta és pofogött, olyan volt, mintha csendesen, jóakaratúan nevetett volna:
-— Mit akartok? Hiszen ha elindulok, széttaposiak benneteket!
A mozdonyvezetö ott alit olajos ruhájában es szótlanul nézett le a kavargásra. ökiök ernelkedtek íde és vadul kiabáltak fel hozzá!
— índítsa el! índítsa el a mozdonyt! Tapossa el a gyerekeinket! índítsa el!
Ez volt a vagonlakók elso forradalma.
A mozdony nern indult el.. Három napig nézett farkasszemet a gyamoltalan bütorhalmazzal.
A harmadik napon a bütorok eltüntek a mozdony elöl. A forradalom megbukott. Mikor a vonat elindult, a kocsik olyan némák voltak, mintha halottakat szállitottak volna.



De otthon, a vagonban néha csünya jeleneteket rogtönzött. Hogy ö mar ezt nem hlrja tovább, ezt a piszkot. Az utöbbi idöhen a vagonokban nagyön elszaporodott a fejtetű. Petróleummal harcoltak a tetűk ellen, Zsizsi is megtetvesedett, de ő nem kenhette be a hajat meg a fejbörét petroIeummal - mit csinalt volna este a mulatóban ezzel a borzasztó szaggal.
Kint tiltek a vagon eiött egy kis asztaináh Az asztalon fehér arkuspapir volt szétnyitva, Zsizsi szétbontott hajával föléje hajolt, Erzsébet úgy fésülte. Sercegett, szikráktól pattogott a fésü a düs, szöke hajban. A kövér, sárga tetük, mint apró büzaszemek a fehér papirosra hullottak, Zsizsi csünyán káromkodva pattintotta el ôket a körmével. Mellettük néha elmentek az ismerösök, olyan hangon köszöngettek, mintha semmi sem történt volna.
A tetü nem volt sem titok, sem szégyen. Közös sors, hozzátartozott a vagonélethez.



Ujév után történt, hogy a lakáshivatal kézbesItöje váratlanul rnegj elent a vagonvárosban es bezörgetett Erzsébet kocsijan. Mert az erőszakos novemberi beszállásolás után a rendörség par nap mulva mégis csak kihordatta a betelepített embereket a kaszinókböl. Az eljárás ellen nem hallatszott semmiféle tiltakozás, mert egyik sem érezte jól magát a marvanylepcsok és csillarok között. Es tudtak azt is, hogy most mar igazán ök következnek soron, ha valahol megürül egy-egy lakás.
ésünya, borils, olvadásos nap volt, mikor Erzsébet és Feri elöször tekintették meg a kiutalt lakást. Nem sok örömük volt benne. A szűk kis udvaron a csupasz fák és bokrok, a hideg szobákban az évtizedes kályhafüst árnyéka az üres falakon, az elhordott bútorok különféle a1akú nyoma, mindez nagyon lehangoló volt. Két kis szoba, konyha meg egy csöppnyi üveges veranda. Erzsébet a konyhaban a csaphoz lepett es kinyitotta. Frissen, üdén suhogott, gyongyözött ki a viz a csapból. Ez egy kicsit megvigasztalta. A vIzvezeték nagy, nagy dolog. Es az, hogy a mellekhelyiségek is itt vannak mind. Hiszen nekik meg mindig a pályaudvar nyilvános klozetjeit kellett használni. Ingyen persze, mert a magyar államból meg nem pusztult ki teijesen a gavalléria, ha elesett sorsú gyerekeiröl volt szó.



Alig szedték le az utolsó darab bútort a vagonból, az egyik vasutas máris sípolt és megkezdödott a tolatás. Az üres kocsit iekapcsolták. A zsúfolt sineken ez roppant bonyolult müvelet volt, de Erzsébet megvárta. ött ált, Feri karján támaszkodva, hoitfáradtan a költözködéstôl és végignézte, mIg a G. H. R. 197853 i~tjára indul. Konyv nélkül tudták valamennyien a vagonjaik hosszü számát, mintha csak egyszerű lakáscím lett volna, s idôk folyaman annyira vérükké vált, annyi hivatalos írásban és igazolványban szerepelt ez a szám.
Lekapcsolódik, elindul hat a G. H. R. 197853! Terhétôl megszabadulva, mint valami könnyű mentöcsónak lebeg el valamerre a sínek tengerében és messze országhatárokon, hogy üjabb teherrel megrakodva térjen vissza a viharból.
Egy háztól búcsút venni, az valami más. Mindig megmarad a remény, hogy azt a házat az ember valamikor viszontlathatja, amig csak le nem bontják. De egy ilyen vasúti kocsi elgurul és soha többet nem lehet megtalálni a százezernyi sok kocsi között, amelyek mind egyformak, mind vándorok és éjszakánkint hosszü sorokban szöknek meg egy egy néptelen kis allomasrol, mikor csak a tehervonat indul. Es egykedvűen gurulnak terheikkel, látszolag cél és irány nélkül, hóesésben a hegyek között, vagy a puszták szeiid nyári alkonyatában. Az ember elgondoija, hogy életéböl egy teljes évet egy ilyen kocsiban töitött, egy olyan évet, amely örökre felejthetetlen marad, egy évet a saját bütorai között, Jozsival és Zsizsivel együtt.
Erzsébet mosolygott, de vonaglott az ajka és a szeme tele volt konnyel. Ferire nézett, mintha sajat magát akarta volna kinevetni a butasag miatt, hogy Igy bücsi~izik a vasüti kocsitól, amelyet egy év alatt annyiszor megátkoztak és a pokol fenekére kívántak.
— Szervusz öreg, — mondta elcsukló hangon és meg a zsebkendöjét is sokáig lengette a G. H. R. 197853-nak.





Mire mindennel elkészült, délután három óra volt. Felkötötte a batyuját a hátára és mindkét karján egy-egy kosárral, elindult a Lőrinc-major felé. Az a kis hó, ami tegnap éjszaka esett, mar régen elolvadt és a fagy is felengedett. Csúszós volt a sár, az (it minduntalan ki akart szaladni Nyanya lába alól. Ez a hat kilometer reménytelenül hosszúnak tűint előtte. Es megint rájött a gyengeség. Nekidölt egy útszéli eperfának, hogy egy kicsit pihenjen. Ember, szekér, senki és semmi nem járt az úton, mintha már ez az egész ország lakatlan lett volna. Újra elindult és csendesen tovább ballagott. De alig hagyta el a harmadik kilométerkövet, hirtelen elvágódott, anélkül, hogy megállt volna. Hanyatt esett és egy pillanat mulva meg is halt. Eközben a kosarak lehulltak a karjáról. A tyúk kiszabadult, megrázta inagát, jobbra-balra tekintgetett egyideig, aztán átrepülte az árkot és gyors léptekkel elindult a sárga-szurke téli mezö felé.Egy óra is beletelt, mIg végre emberi alakok közeledtek az országüton. Ekkor egy kicsit mar sötétedett. Sáros, fáradt katonák voltak, négyes sorokban jöttek, a megszálló román csapatok előörsei. Látták az öregaszszonyt ott feküdni az árokparton, de ügyet se vetettek rá. Nyanya hanyatt feküdt, kendője félrecsüszott es csak most látszott, hogy alig van haj a koponyáján. Az a sötét szemölcs olyan volt az orra tövén, mintha már nagy fekete légy szállott volna a holttestre.

Az utolsó hónapokban Erzsébet arca mintha kulönös változáson ment volna at. Két szeme mintha közelebb kerult volna egymáshoz. Ezáltal az arca kisebb lett. Ez nem az öregedés változása volt, hiszen meg csak most volt harminckilenc eves. Igy is több mint két eve mar a nagy menekülésnek. Mikor ott a vagón ajtajában állva, búcsúzóul lekiáltott Nyanyának:
— Isten áldjon meg, majd irok neked Peströl!
Persze, hogy sohasem Irt. Ezért meg mostanában is bántotta a lelkiismeret. Nem tudta, hogy Nyanya meg aznap délután meghalt, a Lörinc-major felé való ballagtában, az országút olvadt sarába dölve.
Es Bagos, a kézbesítô. Es Vojk Pali és Vilma, Petzerea Vilma. Mindnyájan, akik odaát maradtak. odaát: ez olyan, mint valami különös tülvilág. Hogy elsullyedt minden. Erdély hogy elszakadt. Idöben is messze ment a kisváros, mintha száz évvel ezelôtt élt volna ott. És ez a száz év sűrítve robbant volna szét ebben a néhány utolsó évben.