Filozófiánk

2015. augusztus 19., szerda

A mezőgazdasági műveltség hiányai

Soproni Elek cikkéhez kevés bevezető szükséges : a cikk alapjaiban rengeti meg a magyar mezőgazdaság "professzionalitásába" vetett legendákat  és bizonyítja be hogy itt meglevő tudáshiánynak döntő szerepe volt a két világháború közötti mezőgazdaságból élő rétegek egyes területeken előforduló szegénységének. Az írás a Magyar Szemle 1936. novemberi, 111-es számában jelent meg.


A MEZÖGAZDASÁGI MŰVELTSÉG HIÁNYAI

MAGYAR AGRÁRPOLITIKA különleges, időszerű problémái közül egyesek a hitbizományi reformnak, a telepítésnek, mások a tagosításnak, a szakoktatás reformjának és ismét mások a mezőgazdasági hitelélet, vagy a szövetkezeti mozgalom fejlesztésének ítélik az elsőséget. Jóllehet nem lényeges és nemis tartozik ide annak a kérdésnek az eldöntése, hogy valaki milyen szemszögből nézve, melyik probléma megoldását tartja fontosabbnak, mégis úgy véljük, elsősorban azok a kérdések kelthetnek jogos érdeklődést, amelyeknél a megoldás a földművelő nép túlnyomó részének nyujt előnyöket, továbbá a keresztülvitel nem jelent elviselhetetlen terhet az államháztartás részére, de egyben a legnagyobb erkölcsi vagy anyagi hasznot biztosítja és a mezőgazdasági termelés legmé lyebben rejtőző kórokozóit teszi ártalmatlanná.

Ha pedig ezen az alapon mezőgazdasági problémáinkat a gyakor lati élet nézőpontjából vizsgáljuk és a gazdák fáradságos munkájával gyakran arányban nem álló eredménytelenségek okát kutatjuk, akkor önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy mi a gazdaságos, okszerű ter melésnek a legnagyobb rákfenéje?

A felelet röviden az : nálunk kétségkívül a széles rétegek mező gazdasági szaktudásának hiánya! Hiszen ezek csaknem egészen nélkülözik a rendszeres szakoktatást. A legtermészetesebb segitség nyujtása tehát a tanítás, nevelés, amely valóban járható utat mutat és a cél eléréséhez az eszközöket is rendelkezésre bocsátja anélkül, hogy újabb áldozatokat kívánna a falu népétől. Ez a segítség a leg szegényebb gazdát sem állítja megoldhatatlan feladatok elé.

A legelemibb szakismeretek általánossátétele az a biztos és egye düli, de egyszersmind nélkülözhetetlen alap, amire építhetünk. Egy szerü alapismeretek nélkül hiába kerül szóba a műtrágyázás, a traktor használat, a fajtakiválasztás, az üzemtani kalkuláció kérdése stb., mind csak azt jelenti, hogy - erős hasonlattal élve - például építeni aka runk, de a munkát nem az alapnál, hanem a födémszerkezetnél kezdjük.

Az ország 16,ooo.ooo kat. holdnyi területéből kereken 6,800.ooo holdon, vagyis az összterület 43%-án gazdálkodnak azok, akiket ez alkalommal, az iskolázásra való tekintettel ü. n. széles mezőgazdasági rétegeknek nevezünk. Ezek a gazdák egyenkint 5-roo kat. holdon gazdálkodva, mint fajunk legtisztább képviselői tehát az ország terü letének csaknem a felét tartják a kezükben. Amilyen egyszerűnek látszik azonban, ha azt mondjuk, hogy a segítségnek elsősorban a széles rétegek mezőgazdasági irányú neve lésében és a szakoktatás kiterjesztésében kell állnia, olyan nehéz, különleges és újszerű feladatokat vet felszínre a szétszórtan élő mező gazdasági népesség tömegoktatása. A szaktanárok elméleti és gyakor lati tudásával szemben felállított magas követelmény, az éghajlati, talaj, népesedési, értékesítési stb. viszonyoktól függő gazdálkodás sokfélesége, a tanyai és általában a vidéki élettel kapcsolatos közle kedési nehézségek, főképpen a szegényebb néprétegeknél az iskolá zással járó tan- és egyéb költségek előteremtése, a gazda sajátos gondolkodásához való alkahnazkodás készsége, a gazda bizal mának megnyerése stb. nehezítik meg a hivatást teljesítő szakem berek munkáját.

Mit érhetnénk el a neveléssel, szakoktatással az Alföldön, a magyar parlagon", ahol ma is még sok helyen a rablógazdálkodás legprimitívebb formájával találkozunk. Ahol az állati trágyát meg szárítják és ú. n. ,,tőzeget" vagy másnéven ,,kunkox"-ot készítve belőle télen-nyáron ezzel tüzelnek. Hasonló sorsra jut a szalma egy része is. Holott tudvalevő, hogy az állati trágya és a szalma a talajerő fenntartása szempontjából egyszerűen nélkülözhetetlen.

A trágyatüzelés meghonosodásával szoros összefüggésben áll az Alföld fátlansága. Télvíz idején, amikor sok fűtőanyag kell, fa hiányá ban a gazda mivel fűtsön? Még jobb belátás esetén sincsen választani valója. Ameddig fátlan marad az Alföld, a trágya- és szalmatüzelést nem lehet megszüntetni

Pedig a nagy gonddal és hozzáértéssel végzett állami, közületi fásításoktól és elszórtan egyes birtokosoknak kezdeményezésétől eltekintve, sajnos azt kell mondani, szomorú képet nyujt az Alföld fásítása. Csongrád vármegyében huzamos időn át egyelőre csak a közlegelők befásítását szorgalmaztuk, mert ott nem érhetett a vád, hogy a búzatermő területek beárnyékolásával ellenszenvet keltünk a fásítás iránt. Háromszor kellett beültetni ugyanazt a legelőt, míg maradandó nyoma maradt a fásításnak. Részben a pajkos gyerekek, suhancok csavarták ki a suhángokat ostornyélnek, részben a nyári szárazság, az ismert aszály tette tönkre azokat.

De vajjon csodálkozhatunk-e azon, hogy a tanyai paraszt nem akar fásítani? Hiszen senki sem nevelte őt a fa szeretetére, hiányzik a szakismerete az ültetéshez, a gondozáshoz! Más vidéket, mint a fátlan Alföldet talán nem is látott. Munkájánál a paraszti materializmus szabja meg a sorrendi fontosságot. Az állattenyésztés vagy növény termelés haszna természetesen kézzelfoghatóbb, mint a fásításé.

Lehet-e azonban ott mezőgazdasági kultúráról beszéhii, ahol a földet bíró parasztság - nem is számottevő kivételtől eltekintve mindössze hat elemi iskolát végzett és a fiatalabb korosztály nevelése, szakoktatása is kezdetleges arányokat ölt. A kívánatos mezőgazdasági műveltséget az egyszerű paraszt saját erejéből alig szerezheti meg. Elszórt egyesek kedvéért szaktanfolyamok nem rendezhetők, mező gazdasági iskola pedig a közelben ritkán található. Szerencsésebbek azok a vidékek, ahol a parasztok többen összeállva adnak hangot kéré süknek és a szakismereteket a tanfolyamokon legalább felnőtt korukban részben pótolják.

Kétségtelen, hogy a tanulás iránt is fel kell először kelteni az érdeklődést. Aki életében alig tanult és később majdnem teljesen elfelejtette a betűvetést, mert olvasással nem kapcsolódott bele az emberiség nagy szellemi közösségébe, az nem is vágyik utána. Itt jeget törve kell újra a tanulás hasznáról meggyőzni őket. E téren örvendetesen tapasztalható az iskolánkívüli népművelési előadások és más szaktanfolyamok áldásos hatása. Ma azt mondhatni, hogy ezen a legnehezebb munkán már körülbelül túlestünk. A tudásvágyat sikerült felkelteni a gazdákban. Jól emlékezem, hogy mikor 1930-31 telén Szentesen az első alkalommal rendeztünk a földművelésügyi miniszter megbízásából ü. n. háromhónapos téli gazdasági tanfolyamot, hosszú rábeszélés után sikerült csak 20-22 fiatalabb gazdát meg nyerni tanfolyamhallgatónak. Később pedig, miután meggyőződtek arról, hogy mit tanulhatnak a tanfolyamokon, azoknak a legjobb propagálói lettek. Akik előbb nem akartak tanfolyamról hallani, a következő évben küldöttségileg kérték a földművelésügyi minisztert, hogy rendeztessen ismételten Szentesen háromhónapos téli gazdasági tanfolyamot.

De beszélhetünk-e ott állattenyésztésről, ahol az igavonó- és tenyészállatok a téli takarmányhiány miatt csak sínylődnek az istálló ban és tavasszal alig tudnak a lábukra állani ! Az alföldi parasztgazda ságokban pedig az ilyen jelenségek nem tartoznak a ritkaságok közé Láttam olyan eseteket is, hogy a tanyásgazda tehenét kocsin kellett tavasszal kivinni a_legelőre, mert szegény pára, a takarmányhiány miatt előállott éhségtől leromolva, a saját lábán nem tudott volna kimenni a legelőre. Torzonborz, csontvázszerű testét ujjnyi vastagon borította a szinte páncélszerű piszokréteg, miután a gazdája egész télen nem vakarta, nem ápolta, nem gondozta!

Hasonló szomorú sors vár az időjárás viszontagságainak kitett állatokra a Hortobágyon, mikor a nyári szárazság következtében minden kisül és a szükségtakarmány elfogy. Az állatok a koplalásban legyengülnek, az éhséget kevésbé tűrő üatal csikók el is pusztulnak. Mindennek ellenére az Alföldön a szántóföldi szálastakarmánytermelés harmadrendű szerepet játszik. A vetésforgók egyoldalú, hagyományos összeállítása minden tapasztalati haladást félredob. A tarlókat sok helyen aratástól április közepéig legeltetik, tapostatják és csak a vetés előtt szántják fel sekélyen. A gyümölcsfák kártevői elleni védekezés nincsen elterjedve, a legelőkön a gyomirtás kivétel számba megy. A termelésben tudatos állati és növényi fajtakiválasztásról nem beszél hetünk. A szövetkezeti eszmét csak a gyakorlati élet részéről való meghazudtolásból ismerik

Csodálkozhatunk-e ilyen körülmények között, hogy a tejjel mézzel folyó Kanaánnak nevezett Alföldön a parasztgazdaság a mai formájában nem állja meg a versenyt sem a kollektivizált Kelettel, sem a mechanizált Nyugattal, sem az alacsonyabb igényű déli szom szédokkal? Itt mind a ,,műtrágyázás", mind a ,,belterjes gazdálko dás" hangsúlyozása hiábavaló addig, míg hathatósabb segítőkezet nem nyujtunk a parasztoknak. A szegénység és nyomor legfőbb oka a tudás hiánya, az elmaradottság. Gyakorlatilag és elméletileg kifo gástalanul felkészült, jó szakembereknek kellene sokat foglalkozni a néppel. Olyan szakembereknek, akiknek a nevelése sincsen még, sajnos, intézményesen biztosítva.

A nagybirtokosoknak módjukban áll, hogy szakképzett, okleveles gazdatisztet tartsanak. Szaktudás tekintetében itt sokkal kevesebb a kívánnivaló. Elvárható, hogy termelésüket a mai kor követelményei nek megfelelően folytassák. De mi történik a kisbirtokosokkal, a parasztokkal? Nem kívánja-e a közérdek, hogy többet foglalkozzunk velük és segítsük őket termelési tevékenységükben?

A népnek azok az egyszerű fiai, akik pl. a tanyavilágba születtek bele, alig tanulták meg a betűvetést, vagy később az elemi iskola elvégzése után azt is elfelejtették, semmiért sem hibáztathatók. Ök igénytelen életmód mellett folytatják az egyoldalú, kezdetleges ter melést mindaddig, míg jobbat, tökéletesebbet nem látnak vagy halla nak. Amennyiben arravaló szakemberek hivatásszerűen foglalkoznak velük, - saját tapasztalataimra hivatkozhatom - a haladás meglepő

Allitom, hogy könnyebb a gazdákkal felvenni a küzdelmet a hala dásért, mint azokkal a ,,Tamásokkal" vitatkozni, akik azt mondják, nem érdemes a néppel foglalkozni" vagy ,,nincsen foganatja", ,,nem hallgatnak a szép szóra" stb. Hivatkozom arra a számos tanfolyamra, amelyeket az utóbbi években a földművelésügyi kormányzat áldozat készsége révén tarthattunk, azok eredményeire, arra a meleg és önzet len barátságra, amely az eszmecserék közben a gazdák és előadók között kifejlődött, továbbá a gazdák hihetetlen fegyelmezettségére, természetes, józan eszére, tehetségére és hálájára, amely nekünk további erőt és lelkesedést ad a küzdelemre. Soha nem hittem volna, hogy milyen hálás munka a néppel való foglalkozás azok részére, akik minden mellékgondolat nélkül csak lelkiismeretük megnyugtatására és a gazdáktól kapott elégtételre törekednek.

Csonka-Magyarországon a mezőgazdaságilag megművelt föld területek lényegesen nagyobb része a kisgazdaságokra esik és a keres kedelmi forgalomba kerülő agrártermékek értékének több mint 70%-a a kisgazdaságokból származik. Nem vétek-e és tudatlanság ilyen körülmények között elveket hangoztatni, amelyek még . akkor sem volnának helyénvalók, ha ebben az országban csak mezőgazdasági cselédek volnának, akiknek elsősorban engedelmeskedni és csak azután kell mesterségüket kitanulni! Ez az okoskodás minden bizonnyal a letűnt feudális idők maradványa, abból a korból származik, amikor a földművelő tömegekben csak jobbágyokat, uradalmi cselédeket láttak.

A háború után kiéleződött gazdasági versenyben csakhamar be kellett látni, hogy a földművelő tömegek gazdasági irányú nevelése a köz szempontjából - egyik legsürgősebben megoldásra váró feladat, mert a kiterjedt szakoktatást sürgető jogos igények a földművelő nép soraiból mind gyakrabban törtek fel. Korábban az volt a panasz, hOgy nehéz a szakiskolákat a tanulókkal benépesíteni. Ma élő tanui Vagyunk annak, hogy a kisgazdák mohón szívják magukba a nekik DYujtott ismereteket. Előfordul, hogy naponta 10-12. km-ről gyalo golnak be az előadásokra. Máskor pedig, mint pl. Békésgyulán hall hattuk, hogy az egyik értelmes, 50 holdas, hat elemit végzett kisgazda, a vármegye előkelőségei és a tanfolyamvizsgán jelen volt mintegy 150 gazdatársa előtt tolmácsolta a kívánságukat, mondván : ,,Ne adjanak a kisgazdáknak semmi mást, csak szaktudást?c

Az elmult télen, Nagylétán előfordult, hogy minden különösebb nagyarányú előkészítés nélkül 140 gazda jelentkezett a meghirdetett egyhetes legelőgazdasági tanfolyamra. Hasonlóképen Battonyán, Tisza füreden, Békésgyulán stb. mindenütt sokkal többen jelentkeztek a tanfolyamra, mint ahányan a megállapított létszám miatt résztvehettek volna. Ezeket a példákat csak annak megtámasztására említettem meg, hogy valóban a tanítás után az érdeklődés hatványozott formában nyilvánul meg.

Meg kell állapítani és nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a mezőgazdasági termelés gazdaságossá tétele érdekében a köz szem pontjából - bármennyire újszerűen hangzik is - nem az elszórt csúcsteljesítmények a fontosak, hanem a nagy mezőgazdasági tömegek alacsony átlagtermésének az emelése.

Miért ringatjuk hát magunkat abban a tévhitben, hogy a gazdák nem akarnak tanulni? E téren az utóbbi 10-15 év nagy változást hozott. Az érdeklődés valóban megtalálható, csak az a kérdés, ki és hogyan közeledik hozzájuk, miképen tudja megnyerni a bizalmukat.

A gazdák bizalmatlanságán nincs mit csodálkoznunk. Az idők folyamán szerzett tapasztalatok és többnyire rossz tapasztalatok szüleménye ez. Az ismételten átélt nehéz viszonyok, anyagi szükség, járatlanság stb. óvatosságra intik. Kevés iskolázottsága következtében ismeretei fogyatékosak és így természetes, hogy mikor a sötétben tapogatódzik, óvatos, kételkedő. Az emberi egoizmus által kihasznált gyengeségére féltékeny. Gondoljuk csak meg, hogy hova jutna, ha könnyen kötélnek állana a hiszékenységével visszaélő embereknek. Még gyorsabban kerülne anyagi romlásba, mint konzervatív, bizal matlan voltával. A bizalmatlanságot tehát nem szabad hibáztatni, hanem azt őszinteséggel és bizalommal kell legyőzni

Az elmaradottság mennyiségi és minőségi termésveszteséget jelent és befolyásolja a gazdasági üzem rentabilitását. Hol vagyunk a helyes istállótrágyakezeléstől, ami nem kerül pénzbe, de szaktudást igényel? Mennyi érték vész el csak e téren! Hasonlóan nem kerül pénzbe az istállózott állatok téli gondozása. Másszóval jobb istálló trágyakezeléssel, állatgondozással, célszerűbb takarmányozással, tökéletesebb növényi és állati fajtakiválasztással, helyénvaló értéke sítési módozatok kiépítésével a gazdasági üzemek nagyobb részénél, a termelési költségek jelentékeny emelése nélkül is számottevő telje sítménytöbblet érhető el!

A szakismeretek elterjesztése új eddig kihasználatlan energiák bekapcsolását jelenti a mezőgazdasági termelésbe, olyan energiákét, amelyek eddig parlagon hevertek. Sok mezőgazdasági termelési ágazatot ismerünk, amelynek folytatásánál a szaktudás a döntő tényező. Igy pl. a méhészet, selyemhernyótenyésztés, gyümölcstermelés, zöldségtermelés, kertészet, háziipar, stb. kisebb mértékben, minden számottevő befektetés nélkül megindítható. A szaktudás hiánya és a nép ilyenirányú törekvéseinek nem megfelelő támogatása adja a magyarázatát annak, hogy ezek az elsősorban kisgazdáknak való mező gazdasági ágazatok oly kevéssé terjednek el. Pedig mennyivel bizto sabb, sokoldalúbb és az időjárás szeszélyeitől függetlenebb volna a kisgazda termése, ha minden vidéken jó szakemberek útbaigazítása mellett meghonosítanák az említett, mondhatni másodrendű mező gazdasági termelési ágazatok közül azokat, melyek a helyi éghajlati, talaj- és értékesítési viszonyoknak a legjobban megfelelnek.

Az új célkitűzések érdekében új, hathatós eszközöket kell alkal mazni, ahol a gazdasági iskolák erőteljes kiépítése, rövid szaktan folyamok szervezése és az oktatásnak gazdasági tanácsadással és ü. n. példagazdaságok létesítésével történő kiegészítése legyen a vezető szempont.

Csonka-Magyarországon ma mindössze 22 alsófokú mezőgazda sági iskola működik. Ezek közül 13 téli gazdasági iskola és 9 mező gazdasági szakiskola. A téli gazdasági iskolák újabb keletíiek és bár szintén két évfolyamosak, tanítási idejük csak a november-februári téli hónapokra korlátozódik. Ezek az iskolák nagyon helyesen számol nak azzal a tapasztalattal, hogy a paraszt nyáron, munkaidőben a Hát nem szívesen nélkülözi. Ezen nem is csodálkozhatunk. A felnőtt fiúgyermek a kisgazdaság természetes és olcsó munkaereje, neki segítenie kell otthon a családnak.

A korábban földművesiskoláknak nevezett mezőgazdasági szak iskolák nem számolnak ezekkel a fontos körühnényekkel. Létesítésük idejében az uradahnak részére mint altisztképző iskolák jöttek számba. Ezekben két teljes éven át, tehát télen-nyáron folyik a tanítás, a beirat kozott gazdaifjakat a szülők nyáron is nélkülözni kénytelenek. Feles leges külföldi példákra hivatkoznunk. A dolog természete hozza magával, hogy a mezőgazdasági iskoláknak a gazdák életmód jához kell alkalmazkodni, ezért a téli gazdasági iskolák váltak be inkább.

Sokszor hallunk olyan általános kijelentéseket, hogy nálunk nagyon kevés az alsófokú mezőgazdasági iskola. Ritkán kapjuk azon ban meg a kritizálók részéről a választ, hogy hány és milyen mező gazdasági iskolára volna az országnak szüksége, továbbá mi volna az iskolahálózat kiépítésének a végső célja.

A végcél csak az lehet, hogy alaki képesítéshez kössük a mező gazdálkodás folytatását. Ebben az esetben - amitől nagyon távol állunk - bizonyos mezőgazdasági ingatlanminimumhoz kellene kötni a gazdasági iskola elvégzésének a kötelezettségét. Elsősorban tehát az ország birtokmegoszlásának ismerete szükséges ahhoz, hogy a kívánatos gazdasági iskolák számát megállapíthassuk.

A mezőgazdasági ismeretterjesztés szempontjából legnagyobb szerepre hivatott alsófokú gazdasági iskolákat - tapasztalat szerint leginkább a 10-100 kat. holdas birtoknagyságból származó gazdák Iiai látogatják. A Io-Ioo kat. hold nagyságú gazdaságok száma 240461, ezek összesen az ország területének 33-4%-át teszik. Nagy általánosságban elegendőnek látszik az a követelmény, hogy a jövőben lefelé egészen a IO katasztrális holdas kisgazdákig adjuk meg a szak iskolázási lehetőséget. Felfelé pedig a 100 kat. holdas gazdaságnál nagyobb, de 500 holdasnál kisebb birtok tulajdonosa - iskolalátoga tás szempontjából - a középfokú gazdasági iskolába való. Ezeknek a gazdaságoknak a száma csak 10.635 és az ország területének 14-I%-át alkotják. Ha már most azt kutatjuk, hogy a mai állapottal szemben mennyire kell majd emelni a téli gazdasági iskolák számát, hogy a IO-IOO kat. holdas kisgazdaságok üzemvezetői tanult gazdákkal pótolhatók legyenek és a parasztgazdaságokból származó ifjúságnak teljes mértékben meg legyen a kiképzési lehetősége, akkor a következő meggondolással élünk

Az 1930. évi gazdasági üzemstatisztika szerint a 10-100 kat. hold kiterjedésü gazdaságok számát 240.761-re felvéve és egy-egy gazda ságnak ugyanazon személy által történő vezetésére átlagosan egy emberöltőt (30 év) számítva - mert ennyi idő alatt a gazda rendszerint kiöregszik, vagy tovább adja a földjét, illetőleg a fiára, más hozzá tartozójára bízza a gazdálkodást - az ország gazdasági iskoláiba évenként beiratkozó tanulók száma (240761 osztva 30-cal) 8025-re tehető. Miután a téli gazdasági iskolák kétévesek, ezt a számot kettő vel kell megszorozni (8025 xz : 16.050), hogy a mindenkori átlagos tanulólétszámot megkapjuk. Iskolánkint és évfolyamonkint átlag 30-40 tanulót számítva, a 16.050 tanuló befogadásához mintegy 246 téli gazdasági iskolára volna az országnak szüksége.

A too-500 kat. holdig terjedő birtokkategóriák gazdaifjúságának a kiképzésére - ugyancsak a fenti számítás szerint - hozzávetőle gesen IO középfokú gazdasági iskola elegendő lenne.

Ezzel az elméleti értékű számítással csak arra kívántam rámutatni, hogy a gazdasági iskolák számának a felemelését nem az általánosan emlegetett lakosság, hanem a gazdaságok számarányához kell mérni. Szembetűnő továbbá, hogy milyen téves álláspont az, amikor ismé telten a gazdasági középiskolák nagyszámú létesítése mellett kardos kodnak, holott a téli gazdasági iskolák számának szaporítása sokkal fontosabb. Ez utóbbiak egyrészt elhanyagoltabb és tehetetlenebb nép réteget emelnek fel, másrészt pedig kiépítésük esetén, az ország mező gazdasági területének kereken egy harmadát (33%) kézbentartó parasztok részesülnének a kultúra és szakismeretek áldásaiban, a közép fokú iskolák tanulóifjúsága által képviselt, mindössze 14% mező gazdasági összterülettel szemben.

Addig is, míg a téli gazdasági iskolák száma idővel, fokozatosan felemelhető, nagyon jó szolgálatot tesznek az ú. n. háromhónapos téli gazdasági tanfolyamok, melyeket a m. kir. gazdasági felügyelők tartanak. Ezeknek a tanfolyamoknak a számát a két év előtti 20-sza1 szemben a mult télen 40-re emelték fel úgy, hogy kere ken 2000 gazdaifjú nyert azokon kiképzést. Az alsófokú gazdasági iskolákban, az előzően ismertetett számítás szerint, a számbajövő gazdaifjúságnak az 1935-36. év telén csak 75%-a, a háromhóna pos téli gazdasági tanfolyamokat is beleszámítva pedig 33%-a részesült kiképzésben. Az utóbbi arányszám azért látszik olyan ked vezőnek, mert a tanfolyamokat több tanuló látogatta, mint a téli gazdasági iskolákat. Nagy tévedés volna azonban azt gondolni, hogy a gazdasági iskolahálózat kiépítésével a terméseredmények emelkedésében már nehány év alatt javulás észlelhető. Azoknak a gazdaifjaknak ugyanis, akik az iskolát elvégezték, nincsen sok beleszólásuk otthon a szülők gazdálkodásába. Legtöbbször 10-15 évig kell várniok, míg átvehetik az apai gazdaságot. Fél emberöltő telik tehát el, míg csak szóhoz juthatnak.

Vajjon várhatunk-e ilyen sokáig gazdálkodásunk színvonalának emelésével, nem szükséges-e olyan eszközökhöz nyúlnunk, amelyek korábban, lehetőleg azonnal éreztetik hatásukat? Könnyű kiszámí tani, hogy a legszebb iskolafejlesztési program is nem kevesebb, mint 20-30 év alatt adna csak eredményt ! A magyar mezőgazdaság nak tehát igen fontos érdeke, hogy az ifjúság mellett a korosabb gazdá kat is - akik a termőföldnek jelenleg tényleges művelői - bekapcsol juk az ismeretterjesztésbe.

Kint a gyakorlati életben mozgó korosabb gazdák évtizedekkel ezelőtt jártak - ha ugyan jártak - gazdasági iskolába. Ezeket nem lehet tanítás miatt újra az iskola padjaiba ültetni. Más utat kell válasz tani a célból, hogy szakképzésben részesíthessük őket. Természetes kicserélődésükre, kiöregedésükre esetleg egy emberöltőig nem vár hatunk, mert a nemzetek versenyében azé az elsőség, amelyik a kor szellemet előbb ismeri fel és termelésében előbb alkalmazkodik hozzá. A gazdáknak iskolai tanítását és nevelését ezért az ü. n. gazdasági tanácsadással kell kiegészíteni, ami nem más, mint közvetlen befolyás gyakorlása a termelő gazdára, a saját üzemében, arra hivatott szak értő által.1

A mezőgazdasági termelés átszervezésének időszerű kérdései között szereplő gazdasági tanácsadás nemcsak a kisgazdáknak szak tanácsokkal való ellátását, hanem mindazon eljárások alkalmazását jelenti, melyek a parasztgazdasági üzemvitelnek a mai idők követel ményei szerint és a tudományos kísérleti eredmények értelmében történő átalakítását célozzák. A tanácsadás tulajdonképpen a mező gazdasági ismeretterjesztésnek, a termelés befolyásolásának, szellemi irányításának új tényezője, melyet a különböző országok a saját viszo nyaikhoz alkalmazva a gazdasági iskolázással, a szövetkezetekkel, a kísérleti intézményekkel karöltve építettek ki.

Németországban a gazdasági tanácsadó legtöbbször azonos a téli gazdasági iskola tanárával, aki ezt a tevékenységet az iskolánkívüli, egyénenkínti oktatás formájában gyakorolja. Feladata elvégzésében segítenek az állattenyésztési és növénytermelési felügyelők, a gazda sági egyesületek, szövetkezetek tisztviselői stb. Nálunk a tanácsadói munkakörhöz legközelebb a gazdasági felügyelők állanak. Régebben, amikor még mezőgazdasági iskolák alig voltak, ezt a szerepkört a vándortanítók töltötték be.

A gazdasági. tanácsadás feladata tehát, hogy lehetőleg minden gyakorlati gazdának a kívánatos szakképzést pótlólag megadja. Minél rövidebb idő alatt sokat pótolni az e téren mulasztottakból! A leg sürgősebb feladatok közé tartozik a kisgazdák széles rétegeit meg mozgatni tudó és kézbentartó szervezet kiépítése, amely a mezőgazda sági sajtó, a szakiskolák, a mezőgazdasági egyesületek, a szövetkezetek, a m. kir. gazdasági felügyelőségek, a kísérleti intézmények stb. útján különösebb kényszer nélkül, de állandóan és sokoldalúan hatást gyako rol a gazdákra és befolyásolja őket termelési tevékenységükben.

Tulajdonképpen az a megfigyelés, hogy mindig és mindenütt találni néhány haladni vágyó gazdát, akiket a gazdasági tanácsadók nak támogatniok kell; ez adja a gazdasági tanácsadás alapgondolatát. A gazdasági tanácsadók erre a nehány gazdára építik fel úttörő mun kájukat, akik szívesen hallgatnak intő szavára és minden alkalmat megragadnak, hogy magukat képezzék, gazdálkodásuk színvonalát emeljék. Ezek természetszerűen támaszt keresnek, olyan egyéneket, szakembereket, akik törekvésükben segítik őket. Amennyiben segítő társakra nem találnak, nehezebben emelkednek ki a többiek közül s igyekezetük kevés kivétellel hajótörést szenved. Az általános haladás érdekében célszerű tehát tömöríteni és összefogni, alapos szakember vezetésére bízni azokat a gazdákat, akik szívesen vezettetik magukat. A hatás előbb-utóbb a többiekre is átterjed. Az a néhány gazda, aki a tanácsadó szavára hallgat, a kovász szerepét tölti be majd társai között. Tapasztalat szerint ha más nem, a haszon iránti vágy Viszi rá majd a szomszédokat az utánzásra.

A gazdasági ismeretterjesztésnél rendkívül nagy szerephez jut a pél daadás. Miután a téli gazdasági iskolák nem rendelkeznek számottevő gazdasággal, a gazdaif jak megfelelő gyakorlatának biztosítása céljából kívánatos volna ü. n. parasztmintagazdaságokról, vagy másszóval rövi den ,,példagazdaságokról" gondoskodni. Ezek a kisgazdák kezében levő példaképül szolgáló gazdaságok volnának, amelyek a mezőgazdasági kamarák ellenőrzése alatt állva biztosítanák a gazdaif jak helyes gyakor lati kiképzését. A példagazdaságok előnye, hogy a parasztoknak a saját birtokukon és saját eszközeikkel a helyszinen mutatják meg, hogy mit lehet a földbirtokból kihozni.

Tudjuk, hogy a gazda csak akkor hajlandó a megszokott terme lési technikáján valamit változtatni, ha annak előnyéről a saját szemei vel is meggyőződött. Helyes volna ezért, ha minden faluban létesíte nénk legalább egy-két példagazdaságot, amely a környék gazdáinak irányt mutatna. Meg kell még említeni, hogy bármennyire közcélt szolgálnak is a példagazdaságok, azoknak - a nálunk inkább ismert nagy mintagazdaságoktól eltérően - természetes úton, saját erejük ből kell kifejlődniök különösebb pénzsegély nélkül, amely fejlődési folyamatnál a kisgazdák viszonyainak megfelelően a szorgalmas munka és szaktudás Vigye a főszerepet.

A példagazdaság is egyik elengedhetetlen eszköze annak a meg szívlelésre váró, gyakorlati tapasztalat által kitermelt irányelvnek, hogy a legerősebb gazdavédelem a nép széles rétegeinek a megvál tozott termelési és értékesítési viszonyokhoz alkalmazkodó szaktudása és mezőgazdasági irányú nevelése.

SOPRONI ELEK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése