Tuesday, 31 May 2016

A kék rejtjelkulcs

A ma száz éve elkezdődött jütlandi csatát nagyban befolyásolta az, hogy a brit haditengerészet már birtokában volt a német tengerészeti kódkönyvnek. Hogy ehhez hogyan is jutottak hozzá, arról a Csendőrségi Lapok 1943. február 1-i száma közöl egy érdekes írást.

A második kék rejtjelkulcs.

A Domenica del Corriere engedélyével.

Olaszból fordította: néhai AMBRÖZY GYULA vezérőrnagy.

Sok idő eltelt már 1917 óta, ennélfogva azt gondolom, hogy mielőtt hozzáfognék ennek az esetnek az elbeszéléséhez, fel kell újítanom annak az időszaknak néhány eseményét, melyek talán még azok előtt is ismeretlenek, akik azokat átélték.
A nagy háború alatt rendkívül kritikus volt a szövetséges hatalmak szempontjából az 1917 áprilistól m:ijusig terjedő időszak. A német tengeralattjárók megtizedelték a szövetséges hajóhadat, minek következtében a polgári lakosságnak már legfeljebb csak 7-8 hónapra elegendő élelmiszer .állott rendelkezésre, amiként azt az Egyesült Államok londoni nagykövetének 1917 április 27-én Walter H. Pagenak Washingtonba küldött egyik izgalmas jelentésében olvashatjuk. Az Ententenek eme halálosan komoly helyzete bizonyára ismeretes volt Németország előtt, amely gyors ütemben haladt a győzelem felé. Ez volt az amerikai beavatkozás oka is és elképzelhető, hogy mekkora igyekezettel kísérelték meg a németek azt, hogy az új ellenséget Európától távoltartsák.
Miután a beavatkozás megakadályozását célzó diplomáciai és másféle kísérletek meghiusultak, a németek elhatározták, hogy tengeralattjáró hajóikkal állják útját az amerikai szállítmányoknak. Hogy ez teljességgel nem sikerült, nagyrészt az Entente kémszolgálatának volt tulajdonítható. Ugyanis a szövetségeseknek sikerült azon titkos utasítások egyik példányát megszerezniök, amelyeket a német admiralitás adott ki a parancsnoksága alatt álló tengeralattjáróknak s ezáltal lehetővé vált, hogy felfedezzék és tévútra vezessék a tengeralattjárók mozdulatait.
Hogy anémet tengeralattjárók az admiralitással érintkezhessenek, a rádió h!asználatára voltak utalva, készleteik kiegészitése céljából pedig azokra a titkos, élelmiszert és üzemanyagot szolgáltató bázisokra voltak kénytelenek támaszkodni, amelyeket Németország már előre létesített Európa legszétszórtabb pont jain és Észak-Afrika partján. Az Entente kémszolgálatának ezért két fontos célja volt: megszerezni a rádió rejtjelkulcsot és leleplezni a bázisokat.
Németország főleg két rejtjel kulcsot használt abban az időben, az ú. n. szürkét, mely a fedél színe után viselte nevét és a szárazföldi hadműveletek céljaira szolgált, továbbá egy másodikat, melynek kék fedele volt és ezért kék rejtjelkulcsnak nevezték. Ez utóbbit a német admiralitás használta oly célból, hogy titkos utasításokat továbbítson flottájának, így tengeralattjáró hajóinak is.
A szövetéges hatalmak titkos kémszolgálatának legügyesebb ügynökei próbálkoztak már az ellenségeskedések megkezdése óta azzal, hogya kék rejtjelkulcs egy példányának birtokába jussanak, amely lehetővé tette volna azt, hogy a német flotta mozdulatait megtudhassák. Ez a feladat rendkívül nehéz volt.
A kék rejtjelkulcs megszerzése végül is sikerült, de nem olyan formán, mint azt a kémkedésről írt több mű .említi. Ezek szerint a rejtjelkulcsot igen regényes módon Miss Flora Van Poland, az angol kémszolgálat egyik kémnője lopta el. Ez tévedés. A valóság az, amit itt ismertetek.
1915 július 15. felé a keleti angol part egyik pontján, Newcastle szomszédságában zátonyra futott az U-31 jelzésű német tengeralattjáró hajó. A hajón keletkezett mérges gázok következtében a hajó egész személyzete meghalt és így a német tengeralattjáró teljesen sértetlen állapotban jutott az angolok kezére, akik megőrzés céljából egy angol hadiszertárba helyezték el. Nagyon természetes, hogy az U-31-en okmányokat is találtak, amelyek értékesnek bizonyultak. Közöttük volt a "kék rejtjelkulcs" s ennek egy másolata is.


Németország nem tudta, hogy milyen sorsa jutott az U-31 és így a rejtjelkulcsnak rendkívül nagy hasznát vették a szövetségesek. Különösen az 1916 június havában megvívott jüttlandi csatában bizonyult az igen becsesnek. Azonban éppen e tengeri ütközet következtében a német admirális meggyőződött arról, hogy a kék rejtjelkulcs ismertté vált, miért is azt az u. n. "második kékrejtjelkulcs"-csal pótolta. Most tehát azon kellett az Entente hatalmaknak fáradozniok, hogy ebből a legújabb rejtj elkulcsból valamilyen csel segélyével másolatot tudjanak szerezni. Azt tudták, hogy anémet tengeralattjárók rejtjelkulcsainak kicserélése ama titkos bázisok útján történt, ahonnan a hajókat különféle szükségletekkel látják el. Az U-31 tengeralattjárón talált okmányokból pedig megtudták azt, hogya marokkói parton hol van ezen titkos bázisoknak egyik legfontosabbika.
E körülmény ismeretében Russel Arthur őrnagynak, az angol kémszolgálat egyik vezetőjének - kinél ragyogóbb elméjű embert sohasem ismertem - módjában volt egy nagyszerű tervet kieszelnie. tppen ezekben a napokban Murphy Sámuel főhadnagy leesett lováról és egyik lábát törte. Ezt a véletlen balesetet használta fel Russel őrnagy a katonai kémszolgálat egyik legragyogóbb tettének végrehajtásához, melyet az alábbiakban ismertetek.
Az 1917-ik év egyik koromsötét éj tszakáján a viharzó tengeren - a marokkói partok közelében - hirtelen három zöld rakétát lőttek ki, majd némi szünet után három vörös rakéta szökött a magasba. A partról válaszképpen négy fehér rakétát bocsátottak fel és egyidejűleg egy kis motorcsónak indult el, amely egy közeli világító torony felé vette az irányt. A vllághó torony előtt, a hullámok közepette egy tengeralatt~áró körvonalai bontakoztak ki. Semmi kétség, csak németek lehetnek. A motorcsónak már közel van. Két ember száll át belőle a tengeralattjáróba, melyen egy sebesült van, egyik lába eltört. Szakszerű kezelésre volna szüksége és némi üdülésre is. Ezért szállítják partra, közel egyik német titkos bázishoz, ahol a tengeralattjárók szükségleteit egészítik ki. A beteg, akit a motorcsónak legénységének átadnak, szép, nagy, erős ifjú, valódi német fajta. Tengerész sapkája világos szőke hajat takar, sapkájának szalagja pedig a ,.Németország tengeralattjáró flottája" feliratot viseli.

Egy hónap sem telt el s az ifjú tengerész már lábbadozik. Délutánonként egészségi sétákat tesz a tengerpart mentén egy viruló szép lánnyal, a hajó-javitóműhely mérnökének leányával. Ez a javítóműhely a német tengeralattjárók ·szűkségleteiről gondoskodik. A leány sokat tud és sok mindenféléről van tájékozva. Egy éjszaka aztán visszatér a tengeralattjáró: a tengerész felgyógyult és vissza kell térnie a fedélzetre.
A leány nehéz szívvel vesz búcsút. Bizonyára nem is gyanítja, hogy egy hónapon keresztül Murphy Sámuelt, az angol kémszolgálat főhadnagyát szerette. Annál kevésbbé tudhatja. hogy német tengerész zubbonya alatt imádottja féltve rejteget egy írásköteget, melyben a "második kék rejtjelkulcs" egy teljesen hű másolata van, de egyéb értékes jegyzetek is. Mindezeket a gyár kórházában való tartózkodása alatt csente el ügyesen. A "német" tengerész csónakja nemsokára eléri a tengeralattjárót, mely a nyilt tengeren várja. Ez az egykori német tengeralattjáró. az U31, amelv két évvel ezelőtt zátonyra futván Newcastleben. most az ellenségnek tett ilyen jó szolgálatot ennek a jól kieszelt, vakmerő vállalkozásnak során.

Friday, 6 May 2016

Népünk nyelvismerete avagy az erőszakos magyarosítás

Az állítólagos agresszív magyarosítási folyamatokkal (amelyek jórészt a cseh és román propagandisták képzeletének szüleményei) már foglalkoztunk, és foglalkozunk. Az Akadémiai értesítő, 1921. évfolyamában van ez a cikk, amely ugyanúgy nem igényel semmilyen hozzáadott kommentárt, mint a többi ilyen írás.
Népünk nyelvismerete.
(Kivonat Kovács Alajos 1. tagnak 1921. évi január hó 10-én tartott székfoglalójából.) 

A nyelvismeretnek leginkább olyan államokban van nagyobb jelentősége, a hol a lakosok különböző anyanyelvűek ezért az állami, társadalmi és gazdasági életben fokozottabb mértékben merül fel egy közvetítő nyelv szüksége. Minthogy nálunk a történeti Magyarországon a magyaron kívül 13 kisebb-nagyobb nemzetiség lakik, a nyelvismeretnek különös jelentősége van, mert ez teszi lehetővé az egyes nemzetiségeknek egymással való érintkezését, de egyúttal ez teszi érthetővé is azt, hogy az egyes szomszédos, sőt legtöbb helyütt községenkint összekeveredett nemzetiségek hogyan tudtak békességben megférni egymás mellett századokon keresztül. Ha a győztes hatalmak a békét az igazságosság és méltányosság érzetével kötötték volna meg, úgy bizonyára mérlegelték volna a magyarság történeti jogán kétségtelen számbeli, kulturális és gazdasági fölényén kívül azt az egységesítő erőt is, a mely abban van, hogy a lakosságnak nagy része anyanyelvén kívül egy más nyelven is beszél, a mi a nemzetiségi széttagoltságnak hátrányait kiküszöböli a nemzetiségi kérdés méregfogát kiszedi.
Magyarország népének nyelvismeretéről 1880 óta valamennyi népszámlálásunk beszámol, de csak az 1910. évi népszámlálás aknázta ki teljesen a nyelvismeretre vonatkozó gazdag statisztikai anyagot.
A legutolsó népszámlálás szerint a magyarságnak majdnem 80%-a csakis magyarul beszél. Ezt az arányszámot az egynyelvüség tekintetében csak az oláhok és ruthének haladják meg, ellenben a horvátoknál a csak anyanyelvükön tudók aránya leszáll 52%-i'a, a németeknél 47%-ra. A magyarok közül aránylag kevesebben beszélnek más nyelven, mint a nemzetiségek közül, az absolut számot tekintve azonban a helyzet az, hogy több mint 2 millió magyar ember tud más nyelven is, ellenben a nemzetiségek közül majdnem 1.900,000 tud magyarul. Ez az adat magában is élénk czáfolata annak az ellenségeink részéről gyakran hangoztatott vádnak, hogy a magyar hivatalos statisztika a magyarság számát azzal szaporította, hogy a magyarul tudó nemzetiségeket magyar anyanyelvüeknek vette. Megczáfolja különben ezt az is, hogy a magyar anyanyelvűek között a csak anyanyelvükön beszélők aránya 1880 óta alig mutat változást, holott, ha ez a vád megállana, az arányszámnak egyik népszámlálásról a másikra rohamosan esni kellene.
A magyarok közül a legtöbben tudnak németül (12 6%), tótul már. csak a magyarságnak 5 -5%-a, oláhul 4%-a beszél. A német nyelv nagy elterjedtségét a magyarság között magyarázza az, hogy a németség van legjobban elkeveredve a magyarsággal, továbbá a városokban, középiskolákban a katonaságnál leginkább a német nyelvet volt alkalma a magyarságnak elsajátítania. Ezenkívül a német nyelv még jórészt a kereskedelemnek közvetítő nyelve így különösen a zsidóság körében van nagyon elterjedve ; a 700,000 magyar anyanyelvű zsidó közül majdnem 400,000 németül is beszél. A keresztény magyarságnak már csak 9%-a tud németül, a mi azonban még mindig jóval magasabb arány, mint a többi hazai nyelveken beszélőké.
A magyarság ott, a hol más nemzetiségűek között mint kisebbség él, mindenütt nagy mértékben birja a nemzetiségi többség nyelvét, sőt a legtöbb esetben nagyobb mértékben, mint az illető nemzetiségek a magyart, a mi szintén eléggé jellemzi a magyarság liberális felfogását a nyelvkérdésben. Az is fontos megállapítása népszámlálásunknak, hogy a nemzetiségi vidékeken élő falusi magyar értelmiségnek (papoknak, tanítóknak, jegyzőknek) csak elenyésző csekély hányada olyan, a ki a magyaron kívül más nyelvet nem beszél. Ebből kitűnik viszont annak a vádnak az alaptalansága, hogy a falu népének vezetésére hivatott értelmiség nagy része nem érti a lakosság nyelvét. Ez a vád már csak azért sem lehet igaz, mert a mint tudjuk, a falusi értelmiség túlnyomó többsége magából a falusi népből s így az illető nemzetiségből kerül ki.
A nem magyar ajkúak közül viszonylagosan a németek közül tudnak a legtöbben magyarul, majdnem 40%, a horvátok közül 81%, a tótok közül 21%, a szerbek közül 17%, a ruthének közül 14%, az oláhok közül 13% beszél magyarul. Kétségtelen, hogy az egyes nemzetiségek közül aránylag többen tudnak magyarul, mint viszont a magyarok közül az illető nemzetiségi nyelven, de ha az absolut számokat hasonlítjuk össze, kiderül, hogy a hatás kölcsönösen majdnem egyenlő, mert az élet egyformán terjeszti a magyarok között a nemzetiségi nyelveket hogy a magyar nyelvnek a legnagyobb az érintkezése az egyes nemzetiségi nyelvekkel, azért minden nemzetiségből magyarul tudnak legtöbben, ellenben a nemzetiségi nyelveknek egymásra való hatása igen csekély, csupán a német nyelvnek van nagyobb elterjedése a horvátok között (23%) és az oláh nyelvnek a németek között (13'l"o), a mit a nyugatmagyarországi horvátoknak a németek között és az erdélyi és délvidéki németeknek az oláhok között való elszórtsága eléggé megmagyaráz.
Az egyes nyelvek általános elterjedtsége a következő : magyarul tud a lakosságnak 64'2%-a, németíil 18'9°„-a, tótul 14'6%-a, oláhul 20'3%-a ; horvát szerb nyelven mái' csak 5'9%-a, ruthénul csak 31%-a beszél. A magyar nyelvet tehát többen beszélik, mint a többi öt legelterjedtebb nyelvet együttvéve.
Az utolsó népszámlálás kimutatta a franczia, angol és az olasz nyelv ismeretét is. Francziául majdnem 100,000, olaszul 62,000, angolul 54,000 lakos tudott. Az olaszul tudók több mint fele természetesen Fiúméra esik, mig a francziául és angolul tudóknak jó része a fővárosban találtatott. Az utóbbiak a városokon kívül falusi községekben is akadtak nagyobb számmal, olyan helyeken tudniillik, a hol nagyobb számmal vannak Amerikát megjárt emberek.
A nyelvismeretnek kor szerint részletezett adatai azt mutatják, hogy a nyelvismeretet elsősorban az élet terjeszti. A magvarok közül pl. legtöbben beszélnek idegen nyelveket 30 és 50 év között. A nemzetiségek közül ugyan magyarul az ismétlő tanköteles korban (12—15) tudnak legtöbben, de ez csak a magyar nyelv utóbbi időben történt intensivebb tanításának az eredménye a férfiaknál nem is mutatkozik ilyen kifejezetten, kik az életben többet forgolódnak inkább az életben sajátítják el a magyar nyelvet. Ezt szintén szépen be lehet igazolni statisztikai adatokkal. A férfiak nyelvismerete általában is sokkal nagyobb, mint a nőké, így a nem magyar anyanyelvű férfiaknak 26'3%-a, a nőknek ellenben csak 18'9 0 0-a beszél magyarul, ez is bizonyíték a mellett, hogy a nyelvet elsősorban a gazdasági élet forgalma terjeszti és nem az iskola, a hol még a lányok és fiúk egyforma nyelvismerettel bírnak
Kétségtelen, hogy a nyelvismeretre vonatkozó statisztikánk eddig elsősorban a magyar nyelv pontos elterjedésének megállapítására fordította figyelmét. Ezek az adatok arról a közismert tényről számolnak be, hogy a magyar nyelv nemcsak állandó, hanem fokozatosan erősbödő tendentiával terjed a nem magyar ajkúak között, úgy hogy újabb időben már a magyarul nem tudók absolut száma is erősen csökken. Ezzel szemben azonban megállapítható viszont az, hogy a magyarok között is a nemzetiségek között a magyar nyelv ismeretét. Mint jelentékenyen növekszik a nemzetiségi nyelveken beszélők száma, nemcsak a nemzetiségek egy részének beolvadása következtében, a mi csak kis hányadát teszi a növekvésnek, hanem inkább annak következtében, hogy a mind sűrűbbé váló keveredés folytán a magyarság is fokozatosan megtanulja a nemzetiségek nyelvét.
A magyar nyelv ismeretére vonatkozó adatoknak nagy jelentőségük van azért is, mert megmutatják azt, hogy ha a történeti Magyarországon nincs is meg a nyelvi egység, de van egy évtizedről évtizedre fokozatosan erősbödő kapocs, a magyar nyelv általános elterjedése. Az a nyers szám ugyanis, a mely a magyar nyelvtudást jelzi, nem fejezi ki teljes mértékben azt az erőt, a melyet ez az összekötő kapocs képvisel, mert hiszon az összes népességben ott vannak az egészen apró gyermekek és a teljesen elaggottak is, a kikre nézve nem nagy jelentőségű az, hogy értik-e vagy nem az állam hivatalos nyelvét. Ha csak a 12 évén felüli népességet vesszük, már is 66 -4°/o-ra megy fel a magyarul tudók aránya, az iskolából éppen kikerült korcsoportokban pedig a 70%-ot is meghaladja. Elsősorban fontos az, hogy a férfiaknak különösen az írni-olvasni tudó férfiaknak hányad része beszéli az államnyelvet. Itt az arányszám a felnőtt férfiaknál már 7'57% az intelligensebb és a gazdasági életben jelentékenyebb szerepet játszó foglalkozási és társadalmi •csoportokban pedig még jóval magasabbra rúg (85—98%). 1910 óta nagy mértékben terjedhetett a magyar nyelv, különösen a világháborúban bevonult katonák között, a mit igazol az, hogy az '1917. év végi felvétel szerint a fronton volt katonák közül már 85% volt a magyarul tudó, az írni-olvasni tudók közül meg éppen 89%. Ha Magyarországot meghagyták volna teljes egységében, a magyar nyelv minden mesterkedés és eröszakolás nélkül néhány évtized alatt annyira általánossá vált volna Magyarországon, hogy ezzel a nemzetiségi kérdés önmagától megszűnt volna. Nálunk is ugyanaz történt és történt volna ezentúl is, a mi a szerencsésebb nyugateurópai országokban már régebben megtörtént, vagy — jóval előrehaladottabb állapotban — még most is folyik. Azokból a szórványos adatokból, a melyekkel a nyugateurópai államokra vonatkozólag rendelkezünk, ugyanaz a tanulság látszik, mint a mi adatainkból, hogy az államnyelv ott is rohamosan foglal tért, azzal a lényeges különbséggel, hogy a míg nálunk a magyar nyelv terjed ugyan a nemzetiségek között, de maguknak a nemzetiségeknek birtokállománya alig változik, addig pl. Nagy-Britanniában és Írországban a kelta nyelveken beszélőknek száma is rohamosan szorul vissza az angol nyelv terjedése elöl. Még érdekesebb Belgium példája, a hol a franczia kisebbséggel ílainand többség áll szemben, de hivatalos nyelv a franczia ennek minden téren való erőltetésével elérik azt, hogy a franczia nyelv sokkal jobban terjed a flamandok közt, mint megfordítva.
Minden állam igyekszik tehát az uralkodó nemzetiség nyelvét terjeszteni, Magyarországnak is megvolt ehhez a joga, éppen olyan mértékben, mint más nemzeti államoknak, annál is inkább, mert Magyarország már kialakulásának első idejétől ugyanazokkal a határokkal birt, mint ma s mai nemzetiségeinek legnagyobb része csak később vándorolt be Magyarország területére. Magyarország a XV. század végén már elérte azt az egységesülési folyamatot, a mit akkoráig a nyugateurópai államok, ha a török uralom be nem következik, Magyarországnak ma alig van több nemzetisége, mint Angolországnak vagy Francziaországnak. A mi Magyarországban az utolsó évtizedekben folyt, az csak egy erősen megszakított folyamatnak sokkal nehezebb viszonyok közt való folytatódása, mert míg a régi világban a nyelvterjesztés hosszabb-rövidebb idő alatt teljes beolvasztáshoz vezetett, addig ma a nyelv terjesztésének sokkal több eszköz áll ugyan rendelkezésére, de a nyelv megtanulása csak ritka esetben jár az eredeti nemzetiségnek is megváltozásával. A magyar nemzetiségi politikának modern vÍ3zonyok között nem is lehetett czélja az, hogy a nemzetiségeket nyelvüktől megfossza, a mint hogy ez nem is történt meg, hanem csak az, hogy a magyar nyelvet, mint az állam mint a gazdasági és kulturális élet nyelvét minél szélesebb körben terjessze hogy így idegen nyelvű polgárainak is megadja az egyéni boldogulás feltételeit. Hogy azután magán a magyar nyelv ismeretén kívül a magyar anyanyelvűek száma is sokkal nagyobb számmal növekedett, mint a többi nemzetiségeké, azt a magyarság nem az állam erőszakos politikájának, hanem azon szerencsés körülmények összetalálkozásának köszönhette, a melyek egyenkint és összevéve mind a magyarság fejlődésének javára szolgáltak. Ez a következetes térfoglalás, a mely a magyarság javára népszámlálásról népszámlálásra mutatkozik, ejtette tévedésbe nemzetiségi viszonyainkkal csak futólagosan foglalkozókat ez adta meg az okot annak a vádnak megalapozására is, hogy a magyarság erőszakosan terjeszti nyelvét a nemzetiségek rovására, holott itt egy századok óta tartó természetes folyamattal állunk szemben, a melyet időnkint megállítani, vagy meglassítani lehet, de teljesen megakasztani még akkor sem, ha Magyarország egyes részei közé mesterséges határvonalakat húznak.

Wednesday, 4 May 2016

Meglepő szemle

1940 legfontosabb magyarországi eseménye az erdélyi országrész visszatérése volt. A Magyar Világhíradó 863,864,865 száma bőséggel megmutatja az euforiát amellyel lakosság a bevonuló magyar közigazgatást és hadsereget fogadta. A bevonulás látványos lezárása volt a szeptember 15-i kolozsvári díszszemle, ahol természetesen az egyenruhák sokasága uralta a képet, közöttük egy olyannal, ami talán meglepő lehet.


Az 1989 előtti történetírás előszeretettel hangsúlyozta, hogy a tengelyhatalmak ellenfelei már nem fogadták el  a második bécsi döntést. A 865-ös híradó egyik filmkockája hatásosan cáfollja ezt az állítást is.


Richard C. Partridge amerikai és Dimitar Bratanov bolgár katonai attasé


A kapcsolatok azonban hamar hűvösödnek, mert az 1940 októberében, bő egy hónappal ezután bemutatott Kelet felé című film fennmaradt kópiájából a katonai attasék képe már hiányzik. De egészen biztosan elhihetjük: a jelenlévők többsége a kakastollas és bocskaisapkás egyenruhát látta legszívesebben itt.