Monday, 31 October 2016

Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar - Bud verný vlastí, o Uhor, bud neohrožene

Nem örökítjük meg annak az állítólagos ismeretterjesztő portálnak a nevét, amelynek szerzője képes volt leírni azt, hogy egy milleniumi emlékművet a szlovákok bosszantására állítottak a magyarok -  az állítás mintha csak egy korabeli cseh-orosz-pánszláv propagandafüzetből ugrott volna ki. Lássunk inkább egy példát, hogy mivel is "bosszantották" a magyarok őket, annak apropóján, hogy megint kavarognak a dolgok a nyelv körül Szlovákiában például a Himnusz fordítása kapcsán.
Glósz Miksa Gyakorlati tót nyelvtan című kötete több kiadást is megért, a legutolsót az 1910-es években. Ebben, a 193. oldalon található egy Szózat fordítás Mácsay M. tollából.

Bud verný vlastí, o Uhor, bud neohrožene,
V nej ty máš kolísku, aj hrob v jej budeš mat lone.
Mimo nej miesta ty nemaš, bár jako si tušiš;
Ci ti usod praje, či nie : tu žít, umriet musíš.
Toto je tá zem, kde sa krv dedov tvojich liala,
Toto, kde zdedičená tisíc rokov chvála.
Tu vlást vybojoval Arpád, tak jak je nehnutá.
Tu zlámal meč Huňadyho tažké rabstva putá.
Sloboda! tu vialy tvoje krvavé zástavy,
Meč nám tých najlepších odňal, ktorých sme len mali,
A po tolkom neštastí, a nesvárov bolasti:
Ubity, lež nezrazený žije národ vlasti.
Avk tebe vlast národov, svet, takéto má zvuky:
„Zivot lebo smrt žiadaju tisícročná muky
Nemožná, žeby, tolko sřdc, každô jak zrkadlo,
A tolko vítazov za vlast darmo bolo padlo.
Nemožná, žeby moc, rozum, a tak svätá vola,
Pod tiskom kliatby vždy stont prinutená bola.
Ešte musia prist, a ešte prídu lepšie časy,
Za ktoré sa milionov vrúcne modlia hlasy.
Abo, jak má byt, prinesie smrt zéhubnú prepast,
Kde nad pohrebom stát bude v svej krvi celá vlast
A národy, kolo hrobu zmizlého národu
Nad padlými vlastencami horko plakat budú.

Talán feltűnik rögtön az első sorban az Uhor kifejezés. Mi ez? Hiszen tudjuk, hogy Magyarország szlovák neve Madarska.
A régi Magyarországon - minden más állítással ellentétben - tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy az ország többnemzetiségű. Az ország állampolgárai egy egységes politikai nemzet, a Gens Hungarica tagjai mint állampolgárok, ehhez kell hűségesnek lenniük. (Felhívjuk a figyelmet, hogy ez nem azonos a Hungarus-tudat történetével) A közösség, pontosabban az állam, ami ezeket összefogja, Hungária: és ennek "magyar ajkú, tót ajkú" lakosai egyéni szinten minden jogot megkapnak ettől az államtól. Ezt az alakulatot nevezzük szlovákul Uhorskónak - és nem csak szlovákul.


Ezen a délszláv usztasa híradón is éles a megkülönböztetés, 1941.

A nehézségek éppen 1868-71 után kezdődnek, amikor egyértelművé válik, hogy hivatalosan a csehek kimaradnak a Monarchia vezetéséből. 1861 után egyébként kifejezetten jól alakul a viszony magyarok és nem magyarok között a történelmi területen: kifejezetten sok a barátkozás, érdeklődés történt, ennek szép, nagyvonalú példája az Eötvös-féle oktatási törvény. 1871 után azonban, amikor már egyértelmű lesz a csehek számára, hogy nem lesz trializmus, a cseh elit nekikezd a Monarchia tudatos rombolásának az orosz pánszlávval karöltve Az Eötvös-törvénnyel visszaélve állam- és magyarellenes propagandát folytatnak az iskolákban. A cél nyíltan csak 1916-tól, a hírhedt "Detruisez l'Autriche-Hongrie" röpirattal lesz egyértelmű, azonban az állam létének megkérdőjelezése az első pillanattól fogva jelen van. Nemzeti jogokat követelnek, kollektíven, a Monarchia egységes eszméjével homlokegyenesen. Az 1907-es Apponyi-féle népiskolai törvény - amellyel még fogunk foglalkozni - ezeket a tendenciákat fékezendő alakul ki, de már későn.
Tehát az ország, amelyre a szlovák fordítás hűséget kér ez a többnemzetiségű Magyarország, mint állam, és semmi esetre sem egy etnikai Magyarország, amely logikusan az asszimilációt is elvárná.
A választ 1918-ban megtudtuk.

Thursday, 27 October 2016

Horn Géza

La verdad no se casa con nadie.


Az igazság nem házasodik - mondja az idézett spanyol közmondás. Többen, többször teljesen egyértelműen tisztába tették a Horn Géza-ügyet, mi is megtesszük, röviden, tömören.
 


Horn Géza halotti anyakönyvi kivonata, 1956. december 29-i bejegyzés. Bejelentő Horn Sándor.

A haláleset dátuma tehát 1956. december 15.

A hét fiú közül a legidősebbet, Géza bátyámat a harmincas évek végén jelentéktelen csetepaté során rendőrök rugdalják össze, fél szeme elvész, ettől kezdve rövid élette végéig Géza bátyám egyik szeme helyén üveggolyóval létezik. Rövid élete 1956 decemberében ér véget, amikor bizonyos fegyveresek az MSZMP-t szervező, éppen hazafelé kerékpározó, hithű kommunisita Horn Gézát teherautóval elütik, a platóra dobják, a Népligetbe hajtanak vele, előbb megcsonkítják, aztán felakasztják. [...] A hatást fokozza, hogy Horn Gyula — aki évtizedekkel később majd a japán császárral is parolázik — szenvtelenül, az önsajnáló szentimentalizmus árnyékát is kerülve számol be ifjúkoráról.


Sükösd Mihály: A Horn-jelenség. Népszabadság, 1991. október 5.


[Horn Gyula] 56-os szerepe máig vitatott, saját állítása szerint október vége, november eleje között nemzetőr volt, majd belépett a megalakuló MSZMP-be. 1956 novemberétől a „forradalmi karhatalmi őrszolgálatnál” volt állományban, 1957 júniusáig. Bátyja, Horn Géza a forradalom alatt tisztázatlan körülmények között meghalt, Horn Gyula szerint forradalmárok ölték meg. 1957-ben megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet.


Népszabadság, 2013. június 20.

Stílusosan sorsszerű tehát, hogy a haláleset mostani helyén ma a Merényi Gusztáv kórház áll, és még mindig sokkal többet hallunk Horn Géza esetéről, mintsem például arról, hogy a kórház névadója volt az egyetlen a katonák közül, aki katonához méltóan, fegyverrel, lövésekkel fogadta a rátörő ÁVH brávók "kitenyésztett kasztját" letartóztatásakor.
Azonban az is látszik, hogy nincs determináltság: az 1950. novemberében az üldöztetés áldozataként holttá nyilvánított Horn Géza utódainak útja látszólagos azonossága ellenére semmiben sem párhuzamos az üldöztetés áldozatává lett Szeles Sándor utódjának útjával.

A vöröshajú lány


Preces meae non sum dignae,
Sed tu bonus fac benigne,
Ne perenni cremet igne. 

Mozart: Requiem




"Mi, akik akkor láttunk téged, soha nem felejtünk el. Egy nemzet szabadsága lángolt benned.
Bár úgy hozná a sors, hogy harcaidat mind ilyen győzelemmel harcold végig, Hogy megismerhessünk téged, megszoríthassuk a kezed, és megköszönjük neked a  Szabad Magyar Rádiót."
- idéztük nemrég a Szabad Magyar Rádió cikkíróját. A Vöröshajú Lány, valahol az égi magasban megérezte hogy írtunk róla. A tegnapi postánkkal beérkező Magyar Szemlében Jásdi István családi emlékei között feltűnt ő is - immár csak holtan. Jásdi édesanyját, Gajárszky Magdolnát versre ihlette a tragédia. A vers szövegében előforduló tényszerű adatok mellett az érzésvilág ugyanaz, amelyet az előzőekben láttunk, az azonosság itt is kétségtelen.






Mami, akit kislány korában Dutka Ákos versírásra biztatott és 16 éves kori zsengéi megjelentek az akkori lapokban, ekkor írja meg A vöröshajú lányt:


A pesti utca szürke padlatán

Feküdt a vöröshajú lány

Köpenye fehér, – orvos, ápoló?

Segítő szívét érte a golyó




Alig élhetett húsz tavaszt talán

És már ott hevert

Az aszfalt nyoszolyán.

Mellén keresztben összetett keze,

Őszirózsák és személyije.




Álltam kövülten, néztem dús haját,

Ahogy álmodott örök éjszakát

Ott az Astoria szürke szegletén,

Békével arcán, lezárt két szemén.




Jaj mennyi, mennyi vöröshajú lány

Bukott a földre, hogy fel ne keljen

Azon a vörös, véres éjszakán!

Sosem vajúdtak, szültek magzatot,

maradtak örökre szép fiatalok.




Röpke múltjaikból

Lettek holnapok,

Csillagtalan éjből

Fénylő csillagok,

Hullott csillagok.

Gajárszky Magdolna




Monday, 24 October 2016

A Vöröshajú Lány

"Lefeküdtem, olvastam, forgolódtam. Hirtelen felijedtem, valamit elfelejtettem, valamit elhagytam. Aztán mintha egy befüggönyözött ablakból egy gyerekhang ösztökélt volna, feltérdeltem és suttogva elkezdtem: Isten áldd meg a magyart. És jött a magyar rónáról a magyar szellő, beszökött a hotelszobába, leszárította verejtékező homlokomat, álomba ringatott." 

Kabos Gyula, 1940. Idézi Sándor György.




Beethoven: Egmont. Furtwängler - I.



Fájóan nagyon-nagyon keveset tudunk azokról a kiállásokról, amelyet a zsidó magyarok mutattak hazájukért, amikor épp üldöztetés volt a soruk - szinte Radnótin kívül mást nem is tudna mondani senki. Pedig ahogy Sándor György mondja a fenti idézettel kapcsolatban: nagyon sok Kabos Gyula van. Az egyik legtragikusabb történetet fogjuk most egy újabb mozaikkockával kiegészíteni, Szeles Erika történetét, aki tökéletesen megtestesítette az ifjúság mindenre elszántságát az 1956-os októberi napokban.



Az elképesztő kisugárzású lányról nemcsak az ismert Life kép, több egyéb kép, és mozgófénykép is fennmaradt, azonban a pontos eseményekről, amelyekben résztvett, jóformán semmi írott forrás. A közelmúltban rengeteget foglalkoztak vele, de ennek ellenére életéről is keveset, ellentmondásosat tudni. Édesapja, a már elvált Szeles-Schlesinger Sándor 1939-ben kötött házasságot, és 1951-ben nyilvánították holttá.
Sok eseményről sok emlék látott tehát napvilágot, azonban az egyik legfontosabbról, a Rádió ostromáról, amelyben hihetőleg résztvett, nem esett szó. Pedig a Szabad Magyar Rádió 1956. október 30-i számában, egy névtelen írótól jegyzett cikk szinte egészen biztosan őróla szól. A cikk hangvétele, lelkesedése a lány kisugárzásához pontosan illő, ugyanazokat az érzéseket, kíváncsiságot ébreszti fel, mint amit később a Life magazin dán fotósában. Az írás már ezért is fontos adalék, és tovább emeli értékét, hogy dokumentarista módon, nagyon pontosan ismerteti a rádió ostromát. Furcsa egyébként - és megint a kutatás aprólékossága és fontossága jelenik meg -, hogy ezt az említett cikket az 1956 a sajtó tükrében című 1988-as kiadvány is közli, eddig nem kapott nagyobb nyilvánosságot.




Szeretnék beszélni Veled és megszorítani a kezed, megtudakolni, hogy hívnak és honnan kaptad az erőt arra a forradalmi bátorságra, mivel mindannyiunkat elámitottál. Kedden este láttunk először a Rádió előtt a  tüntető tömegben, amikor azt követeltétek, hogy olvassuk be a forradalmi ifjúság követeléseit. És lntegettetek nekünk, akik tehetetlenül álltunk az ablakokban és arra kértetek, segítsünk nektek belülről. Kötve volt a kezünk. A Rádió akkori vezetői mereven elzárkóztak minden olyan közlemény nyilvánosságra-hozatalától, amelyet nem felülről diktáltak. Küldöttségeiteket alig fogadták, alig álltak velünk és veletek szóba és természetes hallani sem akartak a nép követelésének elsmeréséről.

Csak így nevezhetlek: Vöröshajú Lány. Arcod izzott a haragtól, mikor győztesen törtél be hozzánk. De el kell végre mondanunk mindenkinek, a harcot nem ti kezdtétek. Itt voltunk benn a rádióban hallottunk és láttunk mindent. Követeléstek egyre hangosabbá vált, mi bent igyekeztünk rávenni a vezetőket az ifjúság pontjainak beolvasására. Nem. Ehelyett ők Gerő Ernőt kapcsolták össze a studióval s nyilvánosságra engedték az utóbbi idők egyik legszégyenteljesebb beszédét. 





A tüntetők - és közöttük te is - háborogtak e minősíthetetlen beszéd hallatán. Követeltétek az ilyenfajta adások azonnali megszakítását és ekkor a Rádióban tartózkodó államvédelmi alakulat könnybombákat dobott közétek. Es a bombazápornak nem lett vége. lgvekeztetek behatolni az épületbe és akkor az államvedelmieket szuronyrohamra vitte az alakulat parancsnoka. A Bródy Sándor utcai rész második emeletén  áltunk (sic), hallottuk az első sebesült sikolyát akinek a gyilkos szuronyt a testébe mártották. És utána riasztó sortüzek hangzottak. Aztán a fegyvercsövek az ég felől ellenetek fordultak. Megkezdődött a halál aratása.

Kiáltoztunk és megfogtuk az államvédelmiek kezét, hogy ne  lőjenek. De a kitermelt kaszt elvakultsága ekkor már nem ismerte a határt. És akkor ti is fegyverhez jutottatok. Nem tudtuk hogyan, hiszen bennünket is bezártak a szerkesztőségi szobákba. Megkezdődött az ostrom. A forradalom első és egyik legynagyobb ostroma. Éjfél már jóval elmúlt. Félhárom lehetett, amikor behatoltatok az épületbe..Te jöttél elől, te, Vöröshajú Lány. Arcod a csata izgalmában égett. Egyik kezedben a mi drága nemzeti színű zászlónk lobogott. A másik kezedben a Szabadság fegyverét tartottad.
Mi, akik akkor láttunk téged, soha nem felejtünk el. 
Egy nemzet szabadsága lángolt benned.
Bár úgy hozná a sors, hogy harcaidat mind ilyen győzelemmel harcold végig, Hogy megismerhessünk téged, megszoríthassuk a kezed, és megköszönjük neked a  Szabad Magyar Rádiót.


Beethoven: Egmont. Furtwängler - II.




Szeles Erika halotti anyakönyvi kivonata, 1956. november 12-i bejegyzés.