Monday, 14 November 2016

Villámposzt: dekadens kommunisták

Mit szólnánk ahhoz, ha egy kelet-európai kommunista vezér így öltözködne?



Pedig az 1950-es Klement Gottwald fényképekben című albumban - amely a Rákosi Mátyás élete képekben című, Nemes János szerkesztette album teljes logikai és strukturális mása - ezt a képet találjuk:



Szóval nem is egy, de két vezér szmokingban. Nemes János Rákosi Mátyás születésnapja című kötetében Rákosi eleganciája meg sem közelíti a lengyel és cseh vezért. Rákositól balra felesége, Fenya Kornyilova, jobbra Gábor Andor.


Thursday, 10 November 2016

Nincs új a Nap alatt

A most következő értékelések magyarországi lapokban jelentek meg Ronald Reaganről annakidején. Mindennemű hasonlóság napjainkhoz nem a véletlen műve.

Ronald Reagan első, országos jelentőségű fellépéssorozatára a Köz- társasági Párt színeiben 1964-ben kerül sor, amikor is az ultrakonzervatív, atombombával fenyegetődző republikánus elnökjelölt, Barry Goldwater érdekében szónokolt. Színészi képességeit ügyesen vetette latba a televíziós műsorokban Goldwater érdekében. Az amerikai nép és a világ szerencséjére Goldwater súlyos vereséget szenvedett a választásokon. A republikánus kampány tulajdonképpeni győztese Ronald Reagan lett, akinek nevét az egész ország megismerte a választási hadjárat során tartott egyik televíziós beszédéből. Avar János néhány jellemző mondatot idéz Reagan híres televíziós beszédéből: „Itt állunk a szabadság utolsó szigetén az egész világon. Nincs hová menekülni, nincs hová elfutni. Vagy megvédjük itt a szabadságot, vagy elveszünk.. J’1 Sajnos ismerős szavak az utóbbi évek amerikai politikai szónoklattárából. [...] „A félelem, hogy elveszthetik, amit szereztek — szüli a konzervativizmust, a bizonytalanság érzését, azt az eltökéltséget, hogy megőrizzék a status quót. S ez nemcsak azokat keríti hatalmába, akik valóban nagy sikert aratnak, mint Ronald Reagan vagy Holmes Tuttle, hanem azokat is, akiknek sikerét csak egy jó munkahely, a saját ház, autó, televíziós készülék és gyermekeik egyetemre küldésének reménye jelzi” — írja a konzervativizmus társadalmi bázisairól Lindsey. Ezek az emberek lelkesen helyeseltek és tapsoltak, amikor Reagan beszédeiben azért ostorozta a washingtoni kormányzatot, mert az túl sok adót szed ki a „dolgozó vállalkozók” zsebéből, át akarja venni az üzleti élet irányítását, „naplopókat” pénzel stb.
Lindsey képe azonban lényeges kiegészítésre is szorul. A „populista konzervatívok”: a kis- és középnagyságú üzletek, vállalkozások tulajdonosai, a farmerek, a háztulajdonosok, a jól fizetett állásaikat féltő fizikai vagy szellemi dolgozók igaz, hogy derékhadát alkották Reagan politikai kampányainak, de korántsem ők voltak a politikai, gazdaságpolitikai irányának meghatározói. A hangadók a „big business” képviselői voltak, a klasszikus értelemben vett konzervatívok, akik már hosszabb ideje nagyobb beleszólást követeltek maguknak és egyáltalán a kaliforniai új tőkés csoportosulásnak az Egyesült Államok vezetésébe. [...] Hivatalos magyar nyelvű életrajza szerint Goldwater veresége után „Reagan kiváló politikai tanácsadók egész kis seregét gyűjtötte maga köré, gyorsított »tanfolyamokat« végzett az amerikai tagállamok politikai életéből és közigazgatásából, 1966-ban pedig bejelentette, hogy jelölteti magát Kalifornia kormányzói posztjára. Vakmerő lépés volt ez egy olyan ember részéről, aki addig még sohasem töltött be közhivatalt, és Reagan- nek persze el kellett viselni a gúnyos viccelődést a politikus jelmezét öltő színészről.”[...] (Pat) Brown ellen. Igaz, hogy Reagan már ekkor sem volt nagyon válogatós a politikai harc módszereit illetően. Brown adminisztrációját például egyszerűen azzal vádolta meg, hogy kifosztotta, kiürítette Kalifornia államkasszáját. [...] 1981 januárjában az elnök és csapata ezzel a riasztó politikai platformmal és misszionáriusi lelkülettel vette át a kormányhatalmat Washingtonban. 3000 új ember: részben tapasztalatlan, részben a hideg- háborús stratégiában nagyon is járatos Reagan-hivő költözött a Fehér Házba, a State Departmentbe és a Pentagonba. Együtt és egyszerre harcot hirdettek
— a központi állami költségvetés és mindenekelőtt a költségvetési deficit csökkentéséért, illetve a deficit folyamatos eltüntetéséért;
— az adók, különösen a magánvállalkozást sújtó adók csökkentéséért;
— az infláció leküzdéséért;
— a munkanélküliség csökkentéséért.
Ezzel egyidejűleg azonnal 39 milliárd dolláros katonai pótköltségvetést fogadtattak el a Kongresszussal, beindították az új, minden korábbinál nagyobb fegyverkezési hullámot... Az Egyesült Államok nyugati szövetségeseit is némi meglepetéssel érte az amerikai politika és az irányukban tanúsított hangnemváltozás A Die Zeit már 1981 áprilisában „Amerika ismét vezetni akar: Európának hozzá kell szoknia a Washingtonból érkező keményebb hangokhoz” címet adott washingtoni beszámolójának. A tudósító, Marion Dönhoff grófnő, a lap főszerkesztője leírja, hogy „ha valaki ma Európából Washingtonba érkezik, a látottak és tapasztaltak alapján nyugtalanság fogja el, mivel ott ma már megint csak a kelet—nyugati viszony szemüvegén át tudnak nézni, és csupán katonai kategóriákban képesek gondolkodni”

Bányász Rezső: Ronald Reagan politikai arcképéhez 

Azokban a napokban, amikor a világ békeszerető embereinek százmilliói emlékeztek meg az első atomtragédiáról, az Egyesült Államok elnöke Ronald Reagan még egy szörnyűbb, még egy borzalmasabb fegyvernek, a neutron bomba gyártásának nyitott szabad utat. Reagan elődje J. Carter a világ közvéleményének nyomására röviddel elnöksége lejárta előtt kénytelen volt elhalasztani e szörnyű fegyver gyártását, s az új elnök minden lelkiismeret furdalás nélkül elrendelte ezt. Erre harminchat évvel azután került sor, hogy — augusztus hatodikán vagyis a döntés napján — az amerikaiak ledobták az első atombombát Hirosimára. Reagan parancsát nehéz másként értékelni mint az olyan őrültek döntését, akik figyelmen kívül hagynak minden emberit, mindazt, ami az ember létével illetve nem létével kapcsolatos. Ez év augusztusában a neutronbomba feltalálója egyik nyilatkozatában e fegyverről mint humánus eszközről beszél, amely nem pusztítja el az anyagi értékeket és úgymond „csupán az emberek halnak meg". Az elmúlt évek folyamán, amikor ismeretessé vált az amerikai kormány ilyen irányú szándéka, sok neves tudós, politikus adott annak a véleményének kifejezést, hogy fordított értékű gondolkodásról, a cinizmus legfelsőbb fokáról vagyis olyasmiről van szó, ami csakis a militarizmus szörnyszülötte lehet. Az emberiségnek még eggyel több oka van arra, hogy fokozza a békéért, a nemzetközi enyhülésért folytatott harcát, hogy erőteljesebben lépjen fel mindazokkal szemben, akik semmibe veszik az emberiség béke utáni óhaját. 

A Hét, 1981 szeptember 12.

Az iskolai végzettség alapvetően befolyásolta a válaszokat. A 8 általánosnál kevesebbet végzettek 41%-a mondta Reagant győztesnek, a főiskolai, ill. egyetemi végzettséggel rendelkezőknek pedig 91%-a. Az elnök személyére vonatkozó viszonylag magas ismeretszint érezhetően csökkent, amikor ennél „nehezebb" kérdést feltéve arról tudakozódtunk, melyik párt jelöltje volt a megválasztott elnök. Kérdezettjeink 35%-a nem tudott a kérdésre felelni. (A válaszolók 64%-a mondta republikánusnak Reagant, 18% demokratának tartotta, 18% pedig más pártot említett.) Az iskolai végzettség itt is egyértelműen hatott a válaszokra: a 8 általánosnál kevesebbet végzettek 62%-a nem tudott felelni a kérdésre, míg ez az arány az egyetemi végzettségűeknél 15% volt. Az alacsonyabb iskolai végzettségűeknél viszonylag magas azok száma, akik más pártot említettek, ami szintén a tájékozottság kisebb fokára utal. jó, mert nem az enyhülés politikáját folytatta.") A válaszok iskolai végzettség szerinti bontása is a tájékoztatási eszközök állásfoglalásának a hiányára utal. A magasabb iskolai végzettségűek csoportjában (ahol az ismeretszint magasabb) Reagant 28%, Cartert 25% tartotta jobbnak. Az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezőknél viszont érvényesült a „ha őt választották, biztos ő a jobb" hatása. Ez utóbbi csoportban kétszer annyian mondták Reagant kedvezőbbnek, mint Cartert.

Jel-kép 1981/2. Két rossz közül az egyik - Az amerikai elnökválasztás hazai visszhangja
Ez pedig az, hogy a republikánus vetélytársat, a manapság népszerűségének csúcsain levő Ronald Reagant mindenképpen meg kell állítani. De ki állítja meg, és főleg mivel? A demokraták az utóbbi kérdésre — úgy tűnik — az ördög minél rondább képmásának falra festésével válaszolnak. Minthogy igazán szimpatikus alternatívát, tehát vonzó — pláne hihető! — bel- és külpolitikai programot ajánlani nem képesek, kénytelenek az ellenfél pocskondiázásának taktikáját választani. Annál is inkább, mert hát az ördögűző szerepére nincs alkalmasabb „színészük”, mint a népszerűség csúszdáján mostanában soha nem tapasztalt mélységekbe visszásiklott Carter. Az elnökjelölt elnök esélyeit csupán az tartja fenn, hogy az ellenfél sem áll sokkal jobban. A legelfogultabb republikánusok sem állíthatják például, hogy az ő jelöltjük birtokában lenne a legnagyobb tőkés állam vezetéséhez szükséges kiváló kvalitásoknak. Ráadásul Reagan, aki hosszú pályafutása során nem tudott közepes cowboy-szí- nészből tehetséges politikussá válni, alighanem soksok amerikai számára ijesztő szélsőséget képvisel. Külpolitikai eszméi, főleg dühödt fegyverkezési szólamai tetszhetnek azoknak a választópolgároknak, akik még mindig az „Amerika a legerősebb” elvakító bűvöletében élnek, de bizonnyal elgondolkoztatják azokat, akik a mai vészterhes Világpolitikai viszonyok között okkal aggódnak a jövőért, Nem csoda, ha Carter és csapata főleg erre próbál rájátszani. Hiszen aligha hatástalanul mondják, s igazuk is van: ha Reagan elnökké lesz, s külpolitikai ígéreteit megkísérli betartani, az minden eddiginél fenyegetőbb viharokat hozhat a nemzetközi politikában. S nem sok reménye lehet bárkinek arra, hogy egy elnökjelölt, akinek legszűkebb stábjában szinte kivétel nélkül hétpróbás „héják” tevékenykednek, hatalomra kerülése esetén a megrendült enyhülést józan és rugalmas politikával talpra próbálná segíteni.

Népszava, 1980. augusztus 17.

Ronald Reagan szélsőségesen szovjetellenes nézetei, a cowboyfilmek mintájára „jó és rossz fiúk” megmérkőzésé- re leegyszerűsített világképe eleve elriasztotta a külföldet. Amikor pedig a SALT 2 'sommás elvetését és nukleáris fegyverkezési verseny elindítását ígérte, az amerikaiakat is aggasztani kezdte elnökké válásának lehetősége. Carter elnök természetesen rájátszott erre., háborús uszí- tónak nyilvánította vetélytár- sát. A tv-vitában is arról próbálta meggyőzni a közvéleményt, hogy az országot csakis ő mentheti meg attól a háborús kalandtól, sőt, nukleáris katasztrófától, amelybe Reagan belerántaná az Egye sült Államokat és a világot.

Népszava, 1980. november 2.
Talán ennyi elég is.

Thursday, 3 November 2016

A halott ápolónő

Alig élhetett húsz tavaszt talán / És már ott hevert / Az aszfalt nyoszolyán. / Mellén keresztben összetett keze, / Őszirózsák és személyije. - idéztük Gajárszky Magdolna.versét nemrégi cikkünkben.
És ehhez is jön folytatás.


 A kép a Rubicon 2006/9-es számában jelent meg. Felvesszük a kapcsolatot a Rubicon szerkesztőségével, bízunk benne, hogy segítségükkel többet is megtudhatunk a képről magáról.