Friday, 21 July 2017

A külföldi nagymama


Ki a világgal váltam vala eggyé,
kívánkozom – s nem engednek közüggyé
önvádak, fagypontig süllyedt viták,
szidalmak, s görcsös ars poeticák.
Benjámin László: Köznapi dolgok igézete


Alapvetően meg sem lenne érdemes említeni azt a nevetséges, szánalmas cicaharcot, amelyet két celeb  folytat "Nagy-Ausztria" és Nagy Magyarország témában (természetesen aktuálpolitikai keretek között meghamisítva mindent). Azonban közös jellemzőjük, hogy egyikük sem ért hozzá, nem történész és elemi irodalmat sem olvasnak a témában. Az elemi olvasmányok egyikének kellene lennie Borsányi György Októbertől márciusig című 1988-as kötete, ami pontosan az említett "vitának" ad választ. Ebből a rendszerváltás környékén megjelent, az akkori időkre jellemző rendkívül magas színvonalon kiadott munkának több részéből is idézünk majd még. A szép fényképfelvételek dr. Gereöffy Géza munkái.


1919 elejére tehát a Szent István-i Magyarország területe összezsugorodott. A ,,demarkációs vonal" túlsó felére kerül tek olyan színmagyar városok, mint Kolozsvár, Marosvásárhely, Szabadka, Kassa, Ungvár, Munkács; olyan vegyes lakosságú, de a magyar történelemben nagy szerepet ját szott városok, mint Pozsony, Temesvár; olyan magyar etni kumú, egységes vidékek, mint a Székelyföld, a Mezőség, a Csallóköz.
Ha félretesszük az e ténnyel foglalkozó könyvtárnyi iro dalmat, ha elfelejtjük a Horthy-korszak irredenta propagandájának valamennyi érvét, akkor is fel kell tenni a kér dést: mi az oka annak, hogy az Osztrák-Magyar Monar chia számos nemzete közül éppen a magyarok jártak a legrosszabbul, éppen Magyarország szenvedte el a legnagyobb területi csonkításokat?


A pontosság kedvéért jegyezzük meg: az osztrákok vesz tesége legalább akkora, ha nem nagyobb. A problémát az te szi Magyarország számára fájdalmasabbá, hogy a magyarral azonos tartalmú osztrák nemzettudat nem létezett. Az oszt rákoknak eszükbe sem jutott a birodalom különböző tartományait Ausztriával azonosítani. Az osztrákok vagy birodal mi méretekben gondolkodtak, s ez esetben Galícia elvesztése éppen olyan fájdalmas volt, mint Dél-Tirolé, vagy kulturális nemzetben gondolkodtak, s ez esetben a prágai németeket ugyanúgy honfitársaiknak tekintették, mint a német nyelvű svájciakat. A magyar nemzettudat viszont egyenértékűen kötődött nyelvhez, kultúrához, területhez, államisághoz.
A háború után kialakult helyzetet - amely végül is a tria noni békében nyert végleges formát - nem lehet emocionális vagy morális alapon megközelíteni. A történelem igen rit kán ,,jutalmaz" és ,,büntet". Ha a határok kialakulásában valamiféle morális rendező elv megvalósulását keresnénk, a történelem tanulmányozása során hamarosan zavarba jön nénk. Gyakran lenne olyan benyomásunk, hogy a ,,jó el nyerte méltó büntetését", azaz lépten-nyomon találkoznánk morálisan megmagyarázhatatlan esetekkel.
[...]

Magyarország széthullása, területeinek elvesztése a legnagyobb sokkhatás volt, amely az újkori magyar társadalmat érte. Nagyobb volt, mint a háború elvesztése - hiszen a háborúk elvesztéséhez történelmünk elmúlt négyszáz évében igazán hozzászokhattunk, s e háború valójában nem volt magyar háború. Nagyobb, mint a régi rendszer összeomlása, hiszen a megdöntött rendszernek nem volt népi bázisa, a széles tömegek nem érezték magukénak, és - egy viszonylag vékony rétegtől eltekintve - bukását kifejezett örömmel fogadták.


Az ország nagyobbik felének elvesztése viszont olyan csapás volt, amely szinte személyében érintette az ország magyar lakosságát. (Amikor magyarokról beszélünk, természetesen ide értjük mindazokat, akik magukat magyarnak tartották: tehát az asszimilálódott németeket, zsidókat, szlovákokat, szerbeket, vagy a két-három generáció óta itt élőket, azokat is, akik nem tartották fontosnak magyarosítani családnevüket, mert úgy érezték, magyar voltuk nem szorul bizonyításra. És valóban, ki vonta volna kétségbe egy Stromfeld Aurél, egy Herczeg Ferenc, egy Lenhossék Mihály vagy egy Goldziher Ignác magyarságát?) 


Nemcsak azért, mert szinte minden családnak akadt rokonsága a ,,demarkációs vonalon" túl, - nehéz volt elképzelni, hogy a nagymama ez után ,,külföldi" lesz. Nemcsak azért, mert az elcsatolt területekhez szinte mindenkit fűzött valami személyes emlék iskola, munkahely vagy csak egy nyaralás, egy iskolai kirán dulás erejéig. Nemcsak azért, mert összezsugorodott a potenciális munkahelyek lehetősége - megszűnt a lehetőség, hogy a nagykanizsai mestert, ha rosszul fizet, otthagyom, és elmegyek Brassóba. Nemcsak azért, mert a jövőben az ország gazdaságilag életképtelennek tűnt - minden nyers anyagforrása a határon túlra került, szomszédaink nélkül egy patkószeget sem tudnánk magunk előállítani. Nemcsak ezekért. Mindezért együtt.


No comments:

Post a Comment